Vissza a múltba
Gyermekkorunk médiaeszközei címmel nyitotta meg a régen várt kiállítást Chochol Károly fotóművész június 24-én a Faluházban, amelyet sajnos mindössze öt napig láthatott a közönség a helyszínen. (tovább…)
Gyermekkorunk médiaeszközei címmel nyitotta meg a régen várt kiállítást Chochol Károly fotóművész június 24-én a Faluházban, amelyet sajnos mindössze öt napig láthatott a közönség a helyszínen. (tovább…)
Nagy sikerrel rendezte meg hagyományos falunapját, a Mezőfalvi Vigasságokat június 26–27-28-án Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata, melynek alaphangját a péntek esti Vörös István és a Prognózis koncert adta meg, másnap aztán folytatódott a programkavalkád, amelyben csak az nem talált kedvére valót, aki nagyon nem akart. (tovább…)
Szemet-lelket gyönyörködtető szépségeket csodálhattak meg a kulcsi Faluház látogatói: Szabó Jánosné, Julika néni szebbnél szebb kézimunkáit, melyek a magyar tájegységek hímzését, motívumkincsét mutatják be, és melyek többsége az iparművész-népművész zsűri elismerését is kivívta. (tovább…)
Az eddigi pénzelvonások és az újonnan bevezetett finanszírozási technika miatt immár minden kórház csődhelyzetbe került, ennek komoly jelei mutatkoznak a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban is. (tovább…)
Huszonöt ágyas stroke részleget hoznak létre a Szent Pantaleon Kórházban 2010 januárjától. Az új részleg a komplex ellátást és rehabilitációt, valamint az egységes terápia megvalósulását szolgálja. Rendkívül nagy igényt teljesítenek ezzel, mivel a neurológiai betegek közel egyharmada friss stroke beteg. (tovább…)
A gimnazisták szép sikereket értek el országos versenyeken, felkészítő tanáruk, Tánczos Krisztina segítségével. (tovább…)
Ronyecz Péter adonyi polgármester, a Duna-menti Szent Orbán Borrend, Adony hírvivő lovagja idén vándordíjat alapított a fenti elnevezéssel. Az első díjazottat, mind több értékes borásztrófea tulajdonosát, Paulusz Imrét kérdeztem eddigi útjáról, terveiről. (tovább…)
Ez több lesz, mint egy átlagos falunap – hirdette a június 13-án rendezett kisapostagi falunap plakátja, és a szervezők be is tartották ígéretüket. A programok sok érdeklődőt vonzottak a faluból és a közeli településekről egyaránt a sportpályára. (tovább…)
A régen dédelgetett álom, megépítendő új „Mikulásfalva – Mesefalu” leendő fejlesztési területén rendezték meg június 20-án a hagyományteremtő Nagy „Karácsonyi” Találkozót, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával. A rendezvényen kellemes, hangulatos programok mellett találkoztak a faluban élő és onnan elszármazott, de lélekben továbbra is nagykarácsonyi személyiségek. (tovább…)
Az időjárás megkegyelmezett a dunaújvárosi Római kőtár és romkert területén június 20-án rendezett családi programnak, ahol a közönség és a szereplők is kitartottak, és lezajlott a fegyvermustra, toborzó és kiképzés. (tovább…)
Nemrégiben lezárult a Sziront’Art KH Egyesület által szervezett Három üveghegyen is túl… rendezvénysorozat, amely háromszor adott sokoldalú elfoglaltságot az érdeklődő felnőtteknek, gyermekeknek, akiknek lehetőségük nyílt, hogy kibontakoztassák tehetségüket, megmutassák kézügyességüket, tánc– és énektudásukat. (tovább…)
Rutinos ballagásra járónak mondhatom magam, miután újságíróként rendszeresen részt veszek a környék iskoláinak ballagásán-évzáróján, évről évre. Mindegyik más. Még ugyanannak az iskolának a ballagási ünnepségei sem egy kaptafára készülnek, így van mihez hasonlítani egyik vagy másik ünnepély hangulatát. (tovább…)
A 2008. évi XLVI. törvény rendelkezése szerint a „földhasználó kötelessége az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.” Önkéntes védekezésre június 30-ig adott lehetőséget a törvény, ezt követően kiszabható a bírság. (tovább…)
Második alkalommal rendeztek hídi vásárt a Pentele-híd dunavecsei lábánál június 27-én. Az egész napos rendezvény programjában halászléfőző és kerékpárverseny, gazdag kulturális program, kézműves játszóház, íjászat is szerepelt. Színpadra lépett a Kék Duna Népdalkör, az Apostagi Énekkar, és a környék legkiválóbb néptáncosai is randevút adtak egymásnak. (tovább…)
Fónad Józsefék pincéje az adonyi Szőlőhegy egyik, a borkóstoláson túl sok érdekes látnivalót is kínáló portája. A vendég egy kis múzeumba érkezik, amely az utolsó adonyi kádármesternek és a kihalófélben lévő mesterségnek állít emléket. (tovább…)
Versekkel, köszöntőkkel készültek a rácalmási Napfény Nyugdíjas Klub hölgytagjai a hagyományos Fiúk napja rendezvényükre, amelyet június 25-én rendeztek a Művelődési Házban. (tovább…)
A solti Aranykulcs mazsorett csoport bemutatójával vette kezdetét június 26-án az I. Aranykulcs Fesztivál, ahol Kiss Csaba polgármester úr köszöntőjét követően a Kulcsi Nyugdíjas Klub műsorát láthatták az érdeklődők, majd ünnepélyes keretek között köszönte meg az eddigi és további segítséget Molnárné Lukács Anita, a rendezvény főszervezője 74 támogatónak, akik közül a jelen lévőknek egy-egy aranykulcsot akasztott a nyakába. Ébl Helga versmondását követően a vendégek megtekintették a Gyermekkorunk médiaeszközei című kiállítást, és megkezdődött a tíznapos fesztivál. (tovább…)
Könnyűzenei fesztivált rendeztek az „Élőzenéért” jelszó jegyében június 27-én, Daruszentmiklóson, ahol a rock-zenétől a mulatóson és a filmzenén át az operett slágerekig szinte minden műfaj képviseltette magát a környékbeli (dunaújvárosi és helyi), illetve az ország most városaiból (Székesfehérvár, Pécs, Kiskunfélegyháza) érkezett énekesek és együttesek jóvoltából. (tovább…)
Thiverny-ből, Szabadegyháza és Saint Maximin-ből, Perkáta francia testvértelepüléséről 7–7 gyermek érkezik 2–2 kísérővel Szabadegyházára július 9-én, ahol 10 szabadegyházai gyermekkel közösen töltenek el egy hetet a csereüdülési program keretében. (tovább…)
Harmadik alakommal gyűltek össze a Sziront’Art egyesület szervezésében Besnyőn az Országos Csengettyűs Találkozóra az együttesek. Bár az előkészületekben nagyon körültekintőek voltak a szervezők, ám a rossz gazdasági helyzet már a zenei berkekbe is begyűrűzött. Több együttes jelezte, hogy anyagi okai vannak távolmaradásának, így idén 120 muzsikust láttak vendégül a rendezők. (tovább…)
Hagyományteremtő falunapot rendezett az iváncsai önkormányzat a civil szervezetek aktív részvételével június 26–27-én. Kovács Péter, a Faluház vezetője, a rendezvény főrendezője és segítői még a legfőbb úr, az időjárás kegyeit is elnyerték a program szabadtéri megvalósulásához, a közönség tapsát pedig méltán érdemelték ki a szervezők, továbbá a meghívott művészek és előadók színvonalas produkciói. (tovább…)
A község fejlesztésének elősegítése és támogatása, a település kulturális életének színesebbé, színvonalasabbá tétele az elsődleges célja a tavaly életre hívott „Schalbert” Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítványnak. Az alapítvány eddigi és tervezett tevékenységéről Kutrovácz Istvánnal, a kuratórium elnökével beszélgettünk. (tovább…)
Szerencsés csillagzat alatt született a dunaföldvári és kulcsi kötődésű Teleki Gergő, akit fantasztikus zenei tehetséggel áldott meg az Ég. Az ifjú zongoraművész és – szintén zenész… — felesége, Telekiné Péczi Adrienn, Kulcson ajándékkoncerttel lepte meg a Faluház közönségét június 18-án. Teleki Gergő július 10-én a dunaújvárosi evangélikus templomban ad koncertet, ahol Mozart és Liszt művei csendülnek fel. (tovább…)
A télen volt egy éve, hogy megalakult a Kulcsi Polgárőr Egyesület. Elnökükkel, Kinter Gyulával, aki nemrégiben vette át az Országos Polgárőr Szövetség bronz fokozatú elismerését, az Országos Polgárőr Nap– július első szombatja – alkalmából beszélgettünk. (tovább…)
ILYEN MÉG NEM VOLT! a részletek itt:
Rékasi Károly Wass Albert estjeDUNAFÖLDVÁR, Művelődési Központ, 2012. június 6. 19 óra
2012. — A REMÉNY ÜZENETENézd meg a filmet itt:
http://www.youtube.com/watch?v=5WoAZLB3o5U
és küldd tovább!
http://www.youtube.com/watch?v=bsq6x4AdLl8&feature=g-upl
add tovább!!!!
6. CSENGŐFEST — CSENGETTYŰS TALÁLKOZÓ, 2012. május 18. — BESNYŐ
RÁK ELLEN A ZENÉVEL — RETROCK UNPLUGGED KONCERTPusztaszabolcs, Művelődési ház — 2012. május 12. szombat 18 óra JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNY -
„RÁK ELLEN A ZENÉVEL” — RETROCK ZENEKAR UNPLUGGED KONCERTJE
DUNAFÖLDVÁR, Városi Művelődési Központ programjai
SOLT FEJEDELEM TALÁLKOZÓSOLT, SOLT FEJEDELEM TALÁLKOZÓ — 2012. április 28–29.
ALMAVIRÁG FESZTIVÁLRácalmás, Jankovich-kúria, 2012. április 29. Almavirág fesztivál
KEMENCÉS PARTY és JURTAFALU AVATÁSVértesboglár, Vérteslovas — 2012. április 28. — KEMENCÉS PARTY és JURTAFALU AVATÁS
DUNAFÖLDVÁRI VÁR SZEZONNYITÓDunaföldvár, Vár — 2012. április 21. 16 óra — Szezonnyitó a Dunaföldvári Várban
SZÁZHALOMBATTA RÉGÉSZETI PARK SzezonnyitóSZÁZHALOMBATTA RÉGÉSZETI PARK Szezonnyitó — 2012. április 20.
Húsvéti játszóház az Ágasfával2012. április 7-én szombaton, 14–18 óráig, Rácalmáson, a Pomóthy Üzletház éttermében húsvéti játszóház az Ágasfával. Részletek itt
SEGÍTSÜNK MAJÁNAK!BARACS 2012. március 17. szombat — Jótékonysági rendezvény a baracsi Faluházban FODOR MAJA ötéves baracsi kislány gyógyulásának segítésére. Részletek itt.
RÁCALMÁS — Cyránski Mária Széchenyi mellszobrának avatásaRÁCALMÁS Cyránski Mária szobrászművész Széchenyi mellszobrának avatása 2012. március 14-én 16,30 órakor az új városházánál
KULCS KINCSEI kiállítás helyi alkotók munkáibólKULCS –KULCS KINCSEI címmel kiállítás nyílik a Kulcs községben élő alkotók munkából a Faluházban, 2012. március 14-én, szerdán 17 órakor.
DUNAÚJVÁROS Intercisa MúzeumDUNAÚJVÁROS Intercisa Múzeum — 2012. március 8. 16 óra — Dr. Tóth Endre (Magyar Nemzeti Múzeum) előadása: III. Béla vagy Könyves Kálmán
TOJÁSDÍSZÍTŐ TRIENNÁLÉOrszágos Tojásdíszítő Triennálé megnyitó — Székesfehérvár, Fejér MMK Művészetek Háza 3. emelet, ÚJ IDŐPONT!!!! 2012. február 25. 10 óra
KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPALDunaföldvár, 2012. február 17–19. (a részletek a plakáton, itt)
COINCIDANCE — az ír sztepptánc európai bajnokaiDUNAFÖLDVÁR, Városi Művelődési Központ, 2012. február 19. 15 óra
DUNAFÖLDVÁRI VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2012. JANUÁRI PROGRAMJADUNAFÖLDVÁR Városi Művelődési Központ 2012. január havi program
SZÁZHALOMBATTA — ERDÉLYI SZÉKELY FESTŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSASZÁZHALOMBATTA Barátság Kulturális Központ 2012. január 22. 17 óra Székely festőművészek Erdélyből c. kiállítás megnyitója a Magyar Kultúra Napján
KONCZ GÁBOR IRODALMI ESTJEDUNAFÖLDVÁR Városi Művelődési Központ 2012. január 22. 18 óra — Magyar Kultúra Napja — Koncz Gábor irodalmi estje
FELLEGI ÁDÁM KONCERTJE SZÁZHALOMBATTÁNSZÁZHALOMBATTA Barátság Művelődési Központ — 2012. január 22. 18 óra — Magyar Kultúra Napja — Fellegi Ádám zongoraestje