Az Adonyi kistérség legjobb borásza
Ronyecz Péter adonyi polgármester, a Duna-menti Szent Orbán Borrend, Adony hírvivő lovagja idén vándordíjat alapított a fenti elnevezéssel. Az első díjazottat, mind több értékes borásztrófea tulajdonosát, Paulusz Imrét kérdeztem eddigi útjáról, terveiről.
- Tizenöt éve foglalkozom a borászkodással – válaszolta kérdésemre, majd így folytatta: — A szüleimtől maradt rám a szőlő. Amikor édesapám hajlott korba érkezett, akkor kezdtem a szőlővel, a borkészítéssel foglalkozni. Először a régi telepítésű szőlőt műveltem, aztán felújítottam fajtatiszta szőlővel, fehér Chardonnay-val és Adonyi Orbán vére hibrid vörös szőlővel. Munkám most kezdi meghozni a gyümölcsét.
- Mi a célja a borászkodással?
- Célom a mai világban még egy lábon állni. Bár hobbi szinten kezdtem el a borászkodást, de már túlléptük ezt a szintet. A családdal éppen most mérlegeljük a fejlesztést, de egyelőre még próbáljuk a kötő-hurkoló vállalkozásunkat vinni.
- Támogatják-e a borászkodást? Van-e értelme foglalkozni vele?
- Éppen most néztem utána a dolgoknak, van fantázia benne. Problémát jelent viszont, hogy Adony nem történelmi borvidék, kell még vagy ötven évig tevékenykedni az adonyi borászoknak, hogy azzá váljon. Tény, hogy már most is sokan ismerik az adonyi bort, nem vallunk vele szégyent, bárhová megyünk, és sokat tanulunk elméletből is. Én két dolgot tanultam meg, az egyiket nagyon hamar, a másikat nagyon nehezen. Nagyon hamar tanultam meg, hogy a borkészítéshez alázat és türelem kell. Nekem az utóbbiból nagyon kevés van, mert én szeretek mindent azonnal megvalósítani, de rá kellett jönnöm, hogy a bor élőlény, abba nem szabad beleavatkozni. Ezt nehezen tanultam meg. Könnyen megtanultam viszont, hogy a bor erősebb, mint én. Már többször földhöz vágott, de ezzel nem vagyok egyedül. Rá kell jönni, hogy erősebb, mint mi.
- Ezt azért sokan nem veszik komolyan, és újra meg újra próbálkoznak… Mi a kedvenc bora?
- A kedvencem a Chardonnay és a rose, ezekben az idén sok örömömet leltem, komoly eredményeket értem el velük. A rosé most még újdonságnak hat nálam, de a Chardonnay-ról sosem fogok lemondani, fehér bornak azt szeretem a legjobban.
- Gyakran szerepel a neve az idegen termőhelyű szőlőből készült borok győztes készítői között is.
- A Balaton partjáról szoktam szőlőt, jobbára olaszrizlinget vásárolni, abból egy kemény, férfias bort lehet készíteni, hogy aki szereti, legyen olyan is. A fiam, Gábor huszonegy éves, már ő is részt vesz a munkákban, ezért már az ő nevén neveztem a nyertes rose bort. Örülök, hogy érdekli is a borászkodás és foglalkozik vele.
- Hogy látja a borrend, a borászkodás jövőjét?
- A borrendben hatalmas lehetőségek vannak, meg talán a borban is, de mindkettő nagyon sok időt igényel. Amíg az ember nem ebből él meg, kénytelen egy kicsit háttérbe helyezni, nem tud annyi időt erre fordítani. Én, ha elkezdek valamit, azt felébe nem nagyon szeretem csinálni: vagy csinálom rendesen, vagy inkább nem. Az idei évben a recesszió miatt három napos munkaheteket tartunk a vállalkozásban, így mondhatom, sajnos van időm a borral való foglalkozásra. Remélem, őszre már nem lesz. A borturizmusnak, a vendégfogadásnak van jövője. A mi terveinkben is szerepel, de a fejlesztéssel ki kell várnunk a jobb időket, nem pályázunk úgy, hogy hitelt is fel kellene venni.
Az adonyi borrend rendezi július 18-án a megyei borrendi találkozót. A szervezők, köztük Paulusz Imre is, már nagyon készülnek. Mint megtudtuk, három neves előadó is érkezik a szakmai programra, a rendezvény megyei szinten is komolynak számít.
PAULUSZ PINCE, ADONY – Tulajdonos-borász: Paulusz Imre
2009. évi eredmények:
- 2008-as évjáratú olaszrizling bora a Szent Rókus Borlovagrend (Dunaföldvár) térségi borversenyén az új fehér borok kategóriájában elnyerte a „Duna-menti települések legjobb fehérbora” címet (2009. május 1.)
- Rosé bora a Szent Rókus Borlovagrend (Dunaföldvár) térségi borversenyén a rose borok kategóriájában elnyerte a „Duna-menti települések legjobb rose bora” címet (2009. május 1.) és a Duna-menti Szent Orbán Borlovagrend, Adony kistérségi borversenyén a rose kategóriában I. díjat nyert (2009. május 23.)
- „Orbán vére” fantázianevű vörösbora a Duna-menti Szent Orbán Borlovagrend, Adony kistérségi borversenyén a vörösbor kategóriában I. díjat nyert (2009. május 23.)
- Chardonnay bora a Szent Rókus Borlovagrend (Dunaföldvár) térségi borversenyén fehérbor kategóriában Aranyérmet nyert (2009. május 1.)
- Paulusz Imre „Az Adonyi Kistérség Legjobb Borásza Vándordíj” első kitüntetettje (2009. május 23.)

