Bezzeg Szentiván!…
Hagyományteremtő falunapot rendezett az iváncsai önkormányzat a civil szervezetek aktív részvételével június 26–27-én. Kovács Péter, a Faluház vezetője, a rendezvény főrendezője és segítői még a legfőbb úr, az időjárás kegyeit is elnyerték a program szabadtéri megvalósulásához, a közönség tapsát pedig méltán érdemelték ki a szervezők, továbbá a meghívott művészek és előadók színvonalas produkciói.
Minden a Szentivánéj jegyében zajlott. Sikerült pénteken a tábortűzhöz való (sőt, több) fát, az almás süteményekhez való almákat összegyűjteni a portákról, és kellemesen indult az este a Miskolci Színház művészeinek Szentivánéji álom címet viselő musical-estje jóvoltából. Borzonti borzongtak az éjszakai kalandtúra résztvevői, és volt éjszakai foci is a műfüves pályán. Így többen is voltak, akiknek rövidnek bizonyult az éjszaka, mert szombaton reggel már a 11 tyúkpörkölt főző csapat valamelyikében tevékenykedtek, vagy vetélkedőn próbálták ki magukat, például a triatlon versenyben. Összeállt az „iváncsai puzzle” is, lehetett íjászkodni, jósoltatni, bort kóstolni, foltvarró és festménykiállításban gyönyörködni, élvezni a vásári hangulatot, karate bemutatót, a gyermekprogramokat, a finom kürtőskalácsot, csodálni a kaptárban folyó életet, mézet kóstolni, tapsolni a győzteseknek és a kitüntetetteknek, élvezni a kulturális programokat. Szeredi Krisztina és Román Zoltán népszerű operett– és musicalrészletekkel, a Forrás Néptáncegyüttes remek előadásával szórakoztatta a szép számú közönséget, majd a község polgármestere köszöntötte a falunap vendégeit. Molnár Tibor úr úgy fogalmazott, hogy hagyományteremtő szándékkal rendezték most először új időpontban – Szent Iván hetében — a falunapot, amelynek szükségességéről szólva úgy fogalmazott: kell egy-egy ilyen alkalom a közösségnek, az önkormányzatnak, az egyéneknek is, amikor a szívünket, a lelkünket ünneplőbe öltöztetjük, és megállunk a napi rohanásban. Nem véletlen, hogy a falunapnak a „Bezzeg Szentiván …” nevet adták, hiszen büszkék lehetnek az iváncsaiak, hogy a környéken már több jeles alkalommal úgy fogalmaztak: bezzeg Iváncsán ez van, meg az lesz… Büszkék lehetünk eredményeinkre, önbizalommal munkálkodhatunk tovább – mondta a falu első embere, majd örömmel adta át dr. Kapitány Csilla jegyzőnek a közreműködésével az önkormányzat idei kitüntetéseit, a közösségért, a faluért végzett áldozatos és lelkes munka elismeréseképpen. Közszolgálati díjjal tüntették ki Kovácsné Kiss Ibolyát, pedagógusi díjat vehetett át Császár Gézáné és Gyönyörű Imréné, Díszoklevelet kapott az Iváncsai Fiatalok Ifjúsági Klubja (I.F.I.K.).
Az est egy fergeteges ír táncegyüttesi produkcióval folytatódott, majd sokak kedvence, Papadimitriu Athina lépett a színpadra, és varázsolta el hallgatóságát latin dalaival. Ez az este is a tűz jegyében telt: tűzzsonglőrök mutatták be tudományukat, és nem maradt el a tűzijáték sem. A hajnalig tartó utcabálon a Flamingó zenekar muzsikált.
A rendezvényt a Szerencsejáték Zrt. támogatta. Médiatámogató: www.kiskapocs.hu és a Mezőföldi Élet. Az Iváncsa Tv megörökítette az eseményeket. A film a www.ivancsa.hu honlapról július 7-től letölthető.

