Fiúk Napja
Versekkel, köszöntőkkel készültek a rácalmási Napfény Nyugdíjas Klub hölgytagjai a hagyományos Fiúk napja rendezvényükre, amelyet június 25-én rendeztek a Művelődési Házban.
Bodó Ivánné klubvezető elmondása szerint a fiúk nőnapi igyekezetét és figyelmességét viszonozzák e napon, amikor fehér asztal mellett látják vendégül férfi klubtársaikat. A vacsora őzpörkölt volt, Kukucska Gyula remek főztje, a pogácsáról és a süteményekről a hölgyek saját kezűleg gondoskodtak, és ilyenkor a zenészt is ők fizetik.
Schrick István polgármester úr is részt vett az ünnepségen, jóféle nedűvel járulva hozzá annak sikeréhez. Mint mondta, a nyugdíjasokra mindig számíthat a település, ott vannak mindenhol, ahol az utcaképet szépíteni kell, ha kell, kapálnak, virágot ültetnek, és sokat vállalnak a nagyrendezvények, mint a Tökfesztivál háttérmunkáiból is. Egy-egy ilyen rendezvény jelentősen hozzájárul a közösség összetartozásának erősítéséhez, amellett, hogy közösen, jó társaságban jól érzik magukat az idősek.

