Múzeumok Éjszakája
Az időjárás megkegyelmezett a dunaújvárosi Római kőtár és romkert területén június 20-án rendezett családi programnak, ahol a közönség és a szereplők is kitartottak, és lezajlott a fegyvermustra, toborzó és kiképzés. A Szarvas Törzs Kelta Hagyományőrző Egyesület, Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület, Kerecsen Íjászklub, III. Béla Lovagrend, Intercisa Hagyományőrző Egyesület részvételével, a kelta, szarmata, római, íjász és lovag hagyományőrzők bemutatói. Minerva Műhelyében a római kort idéző kézműves ékszerek, fibulák, bullák, katonai diplomák, érmék, freskók, mozaikok készültek a szél és a szemerkélő eső ellenére, népszerűvé téve az ókori nosztalgiabutik ingyenesen kölcsönözhető római kori jelmezeit. A kőtári Szentiván-éj néhány programja beköltözött a múzeum épületébe (Dráma a kertben — Bánki Diákszínpad, Szent Iván rövid éjszakája — előadó: Rékai Miklós néprajzkutató, valamint a Repeta és vidám zenés éjfélvárás Németh Irma – ének, és Gulácsi Zoltán – gitár közreműködésével), a csillagnézés pedig elmaradt.
Vendégváró est keretében a várostörténeti gyűjteményben tartott tárlatvezetést Matussné dr. Lendvai Márta újkortörténész, a múzeumkerti rendezvényen Kosztolányi: Esti Kornélját láthatták a Széchenyi Gimnázium-Puxinpad előadásában, a Totálvokál műsorát a Dunaújvárosi Vegyeskar, Széchenyi Gimnázium Vegyeskara, Dunaújvárosi Főiskola Női kara közreműködésével, illetve a Sándor Frigyes Zeneiskola művészeinek kamarakoncertjét.
Barangolhattak a látogatók a múzeumban, megnézhették a Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig c. állandó kiállítást, illetve a Reklám a kézben – A számolócédula időszaki kiállítást.
Bár a Kerti parti „Apicius kemencéjénél” — interaktív főzőcske, ételkóstoló – a rossz idő miatt elmaradt, azt a múzeum munkatársai bepótolták az adonyi kiállítás megnyitóján!
A Dunaföldvári Városi Művelődési Központ az esős idő miatt nem a Várudvaron, hanem a Fafaragó galériában rendezte meg Szent Iván Éj elnevezésű programsorozatát, melynek keretében Szentivánéji lábnyom címmel zenés irodalmi estet láthattak-hallhattak az érdeklődők az Eszkép Műhely előadásában. Rendhagyó tárlatvezetésben lehetett része a résztvevőknek, akiket Dr. Kápolnás Mária, a Vak Bottyán kiállítás rendezője avatott be a tárlat műhelytitkaiba. A máglyagyújtás és a tűzugrás elmaradt, de az időjárás érdekes multikulturális miliőt teremtett: a galéria kiállítási tárgyai — palóc népviseletbe öltöztetett babák — közt mediterrán hangulatot varázsolt a Vento Lento latin club zenekar, koktélokkal, horvát, görög és olasz grillkülönlegességekkel vigasztalódhattak a látogatók.

