Nagy „Karácsonyi” Találkozó
A régen dédelgetett álom, megépítendő új „Mikulásfalva – Mesefalu” leendő fejlesztési területén rendezték meg június 20-án a hagyományteremtő Nagy „Karácsonyi” Találkozót, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával. A rendezvényen kellemes, hangulatos programok mellett találkoztak a faluban élő és onnan elszármazott, de lélekben továbbra is nagykarácsonyi személyiségek.
- Évente 10–15 ezer gyermek keresi fel a Mikulásházat, és tölt el néhány órát Nagykarácsonyban, de az egyszerű körülmények, amelyek között a vendégeinket fogadni tudjuk, sajnos kevéssé vonzóak, így az egész települést pozitívan érintő vendégforgalom bővülése nem várható. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, fel kell, hogy épüljön a „Mikulásfalva – Mesefalu” – mondta bevezetőjében Scheier Zsolt polgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy a tervekben szereplő épületek tervei a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, a „HÍD” Dunaújváros és Környéke Egyesület és az „Összefogás Dunaújváros és Térsége fejlesztéséért” Alapítvány jelentős anyagi támogatásával készültek el, a település új rendezési tervének hamarosan várható elfogadása pedig biztosítja a fejlesztések feltételeit.
Nem épül x-edik Disneyland, Nagykarácsony adottságai a „Mikulásfalva – Mesefalu” attrakciójával vonzzák az érdeklődőket, és olyan élményeket nyújtanak számukra, amik eredendően helyiek és magyarok.
- Mikulásfalván szóljon minden az emberi közösségek erejéről, a természet tiszteletéről, szeretetéről, a helyi értékek megbecsüléséről! Mikulásfalván elsősorban azok kapjanak munkát, akik itt élnek! Az ajándéküzletekben, helyben, természetes anyagokból készült emléktárgyakat, házi, biotermékeket, helyben pörgetett mézet, helyben sütött kalácsot, helyben töltött kolbászt, természetes málnaszörpöt stb. lehessen kapni.
Mikulásfalva épületei hagyományos technológiával épüljenek, üzemelésük a legkevésbé terhelje a környezetet, ne növelje a szén-dioxid kibocsátást, lehetőség szerint helyi erőforrásokkal fenntarthatók legyenek.
Szeretnénk elérni, hogy a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar gyermek legalább egyszer ellátogasson Nagykarácsonyba és találkozhasson a természet szeretetére nevelő magyar Mikulással. Már bejegyzés alatt áll a „Mikulásfalva-Mesefalu” Fejlődéséért Fejlesztési Alapítvány, amelyet a Nagykar Kft. alapított, és biztosította a szükséges alaptőkét. Köszönet ezért Oláh Lászlónak.
A kuratórium elnökének sikerült megnyerni az ügy számára a nagykarácsonyi kötődésű Grabarics Gábort, az országosan elismert Grabarics Kft. tulajdonosát, aki már eddig is sokat tett a településünkért. Új alapokra helyeződik az Önkormányzat és Mikulásfalva Kht. kapcsolata is azzal, hogy az Önkormányzat tulajdonossá válik a Kht-ben – fogalmazott a község polgármestere. A falunappá kerekedett hagyományteremtő rendezvény látogatói érdeklődéssel nézték végig a kiállított terveket, örömmel ölelték meg egymást a rég nem látott ismerősök, és közösen élvezték a vásári hangulatot, a lovasbemutatót és a színpadon látott kulturális programokat.

