Vásár a híd alatt

Máso­dik alka­lom­mal ren­dez­tek hídi vásárt a Pentele-híd duna­ve­csei lábá­nál június 27-én. Az egész napos ren­dez­vény prog­ram­já­ban halász­léfőző és kerék­pár­ver­seny, gaz­dag kul­tu­rá­lis prog­ram, kézmű­ves ját­szó­ház, íjá­szat is sze­re­pelt. Szín­padra lépett a Kék Duna Nép­dal­kör, az Apos­tagi Ének­kar, és a kör­nyék leg­ki­vá­lóbb nép­tán­co­sai is ran­de­vút adtak egymásnak.

Wünsch László táncművész-pedagógus, koreo­grá­fus mes­ter büsz­kén figyel­hette tanít­vá­nyai pro­duk­ci­óit, akik Duna­ve­cse, Harta, Mado­csa, Rác­al­más, Szalk­szent­már­ton nép­tán­cos hagyo­má­nya­i­ból adtak íze­lítőt, és szín­padra lép­tek Adony, Kun­szent­mik­lós, Mező­falva és Nagy­ve­nyim kiváló nép­tán­co­sai is.

Első ízben ren­dez­ték meg a „Vecsei Toldi Mik­lóska” ver­senyt gyer­me­kek részére, két kor­cso­port­ban. A kicsik ver­se­nyét Lázár Gábor nyerte meg, máso­dik helyen Győrfi Tibor, har­ma­di­kon Kocsi Ferenc vég­zett. A nagyok­nál And­riska Zsolt nyerte el a címet, maga mögé uta­sítva Dénes Ger­gelyt és Joó Csa­bát. A fel­ada­tok között egy nagy kerék átfor­dí­tása, teher­autó pót­ko­csi­já­nak elhú­zása és teli tejes­kanna cipe­lés szerepelt.

A dél­utáni műsor­ban fel­lép­tek a Száz­szor­szép Óvoda kicsi­nyei, majd este a Ladik és a Big Band együt­tes, vala­mint a Dumb Found zene­kar adott koncertet.

Az elma­rad­ha­tat­lan kira­ko­dó­vá­sár for­ga­ta­gá­ban, mint gyé­mánt a homok­ban, csil­lant fel Soós Melitta kun­szent­mik­lósi mézeskalácsos-formafaragó és mes­tere, a szeg­halmi Rácz Ernő fafa­ragó népi iparmű­vész sátra, ahol a mes­ter bemu­ta­tó­ját tágra nyílt sze­mek­kel figyel­ték az érdeklődők, s magam sem áll­hat­tam meg, hogy ne vásá­rol­jak vásár­fiát a gyö­nyörűen díszí­tett mézes­ka­lá­csok­ból. Soós Melit­tá­tól, aki a Népmű­vé­szet Ifjú Mes­tere cím bir­to­kosa, meg­tud­tam, hogy főál­lás­ban egy szá­mí­tó­gé­pes cég mun­ka­társa, ő szer­keszti a mézeskalács.lap.hu hon­la­pot, és régi vágya tel­je­sült, ami­kor köze­lebbi isme­ret­ségbe kerül­he­tett a mézes­ka­lá­csos­ság­gal és a formafaragással.

A fara­gás úgy jött be az éle­tébe, hogy ami­kor Rácz Ernőtől ren­delt sütő­fát, és más­fél évet kel­lett vár­nia, mire meg­kapta, eldön­tötte, ezt a szak­mát is kita­nulja. Így került tavaly Békés­csa­bára, ahol a kézmű­ves tábor­ban Lázár Juli­tól tanulta a mézes­ka­lá­csos mes­ter­sé­get, Rácz Ernőtől pedig a körte– vagy dió­fá­ból készülő sütő­forma fara­gá­sát. Az ifjú népmű­vész hölgy úgy érzi, lelki egyen­sú­lyá­nak a fenn­tar­tá­sá­ban nagy sze­re­pet ját­szik a mézes­ka­lá­csos­ság. Este nem a tévét nézi a pár­já­val, hanem azt a két órát ked­ves idő­töl­té­sére és a maga épü­lé­sére for­dítja. Mint mondta, célja nem egyéb, mint ami a népi iparmű­vé­szek több évszá­za­dos, évez­re­des gya­kor­lata is volt: lemá­solni, meg­ta­nulni a régi motí­vu­mo­kat, majd azok­hoz hoz­zá­tenni a saját lelkében-szívében termő ötle­te­ket, így gaz­da­gí­tani a népi iparmű­vé­szet kin­cses­tá­rát, tovább­vinni érté­kes hagyo­má­nya­in­kat és örö­met sze­rezni mind­azok­nak, akik kézbe veszik e míves tárgyakat.