Zene, zene, élőzene
Könnyűzenei fesztivált rendeztek az „Élőzenéért” jelszó jegyében június 27-én, Daruszentmiklóson, ahol a rock-zenétől a mulatóson és a filmzenén át az operett slágerekig szinte minden műfaj képviseltette magát a környékbeli (dunaújvárosi és helyi), illetve az ország most városaiból (Székesfehérvár, Pécs, Kiskunfélegyháza) érkezett énekesek és együttesek jóvoltából. Íjászkodni is lehetett a helyi Magyar Hagyományőrző és Lovas Egyesület jóvoltából, és jó ebédhez – babgulyáshoz – is szólt a nóta. Ráadásul aki ebédelt, a rendezvény megrendezését is támogatta. A Darumadár Népdalkör és a Daruszentmiklósi Önkormányzat rendezvénye nem okozott csalódást az érdeklődőknek, a sok fiatalnak, akiknek ezen a hétvégén nem kellett messze menni a szórakozásért, és Hornok Gergely főszervező is elégedett mosollyal zárhatta a napot.

