I. Aranykulcs Fesztivál
Szinte minden napra jutott eső, s forróságban is volt részük azoknak, akik bekapcsolódtak az I. Aranykulcs Fesztivál és a keretein belül megrendezett táborok, kiállítások, tanfolyamok, kulturális és sportprogramok kavalkádjába. Június 26. és július 5. között megtelt élettel a kulcsi sportpálya és környéke, a Császár-tanya.
Bár az időjárás a programokat felülírta egy kicsit, azért a jurták csak felálltak, s a kürtőskalácsok még esernyő alatt is sültek. Eljöttek a Shaolinok, beindultak a kézműves képzések is. Gyerekek és felnőttek ismerkedtek a természetes anyagokkal, a mesterségek csínja-bínjával, és az esték a táncházról szóltak. A napközi táboros gyerekek Kőszegi Zsanettel és Ébl Andreával drámafoglalkozásokon vettek részt. Komáromi György és bandája nyerte az aratóversenyt és a győztest illető gyönyörű aratókoszorút, az aratóételek főzőversenyében pedig a Kulcsi Nyugdíjas Egyesület győzött, akiknek a 80 liter káposztás babját senki nem tudta felülmúlni, és ma is bánhatja, aki nem evett belőle.
A zárónapon népművészeti kirakodó vásáron fogytak a portékák, kétórás koncertet adott a Tilinkó Zenekar, az aratóbál pedig fergeteges hangulatban, hajnalig tartott. Vasárnap felavatták a faragott kaput, amely Aranykapuvá magasztosult, és az alatta átbújó jelenlévők ragyogó tekintete, közös éneke szolgált ékes bizonyságául a közösségi összetartozás élménye hatalmas erejének.
Aztán lassan helyreállt a rend, sátrak, jurták leszerelve, mindenki haza. Még kis pörgés, hiába, tudat alatt megkezdődött az élmények feldolgozása, aztán csak a jóleső fáradtság. Jó volt megint együtt. Augusztus 8-án, szombaton „pótkulcs”: a magas dunai vízszint miatt elmaradt hajókázást bepótolandó kiköt, majd vízre fut utasaival a Novara.
A szervezők ezúton is hatalmas köszönetet mondanak mindenkinek, aki kis vagy nagy támogatással hozzájárult az I. Aranykulcs Fesztivál megrendezéséhez, amely ily módon pályázati források nélkül, nagy összefogással megvalósulhatott, és igen jól sikerült.

