Poszt Péter — dobol és dobbant

Elma­radt volna az I. Arany­kulcs Fesz­ti­vál Rockin’Chair blues-rock kon­certje, ha Poszt Péter nem vál­lalja a beugró dobos sze­re­pét. Elvál­lalta, bár pró­bára nem volt lehető­ség, csak fel­vé­te­le­ket hall­gat­ha­tott, és máris a mély­víz­ben találta magát, vagyis a szín­pa­don. Aznap már nem elő­ször. Egy hét­tel később pedig ugyan­ezen a szín­pa­don ropta, a nép­tánc gálán.

Poszt Péter­nek fárasztó, izgal­mak­ban bővel­kedő, de örökre emlé­ke­ze­tes napja marad június utolsó szom­batja, ami­kor dobos­ként a duna­új­vá­rosi Rockstone-nal meg­nyerte az Élő­ze­né­ért Könnyű­ze­nei Fesz­ti­vált Daru­szent­mik­ló­son, az apos­tagi Ladik Zene­kar­ral a duna­ve­csei hídi vásá­ron ját­szott, majd este jött a Rockin’Chair-rel a kulcsi koncert.

A fel­lé­pés előtt egy hét­tel kér­ték meg, hogy ugor­jon be a buda­pesti csa­pat dobosa helyett, külön­ben nem jön a Rockin’Chair Kulcsra. Igent mon­dott, Kul­csért, a ren­dez­vé­nyért. Lázas fel­ké­szü­lés – zene­hall­ga­tás, jegy­ze­te­lés, dobo­lás — követ­ke­zett, majd a kon­cer­ten a siker, ami az öröm­ze­né­lés­ben, jól működő csa­pat­ban, nagy taps­ban öltött tes­tet azon az estén.

A most 31 éves fia­tal­em­ber csa­ládja Duna­föld­vár­ról került Duna­új­vá­rosba, majd Kulcsra. A Móricz­ban ismer­ke­dett meg a furu­lyá­val és a nép­tánc­cal, s még panel­ban lak­tak, ami­kor meg­kapta az első pergő­dob­ját. Szé­kely Zol­tán­nál tanult a Sán­dor Fri­gyes Zene­is­ko­lá­ban, majd Ber­disz Tamás lett a mes­tere, aki most a Jazz Tan­sza­kon tanít, és akit a Fábry Show­ban is lát­ha­tunk dobolni.

A dobo­lás­hoz a jó rit­mus­ér­zék vezette, a nép­tánc sze­re­tete a szülőkről ragadt át rá: a szü­lei is Wünsch Lász­ló­nál nép­tán­col­tak és jazz-balettoztak, és Hor­váth Csaba után neki is Wünsch László tánc­pe­da­gó­gus, koreo­grá­fus mes­ter lett a tanára.

Poszt Péter pár éve még dobolt a Jan­bon és a Jaz­z­é­kiel együt­tes­ben, ők ma már Pes­ten ját­sza­nak. Szá­mára az élő­ze­né­lés élmé­nye az elsőd­le­ges, ami­kor már pénzről szól a játék, az már nem az igazi.

Sze­rény, halk szavú fia­tal­em­ber, aki­hez a lágyabb hang­zású zenék áll­nak közel, mint Sting muzsi­kája, sze­reti a bluest, a fun­kyt, a latin rit­mu­so­kat. Siker­csa­pata, a Rock­stone négy éve ala­kult, ő két éve dobol az együt­tes­ben. P.Mobil, P.Box hang­zású saját szer­ze­mé­nye­ik­ből dal­la­mos rock­ze­nei CD-t készül­nek kiadni.

Július utolsó hét­vé­gé­jén a Ladik Fesz­ti­vá­lon is fel­lé­pett a Ladik Zene­kar­ral, Apos­ta­gon. Ő egy igazi csa­pat­já­té­kos. Dobos­ként, nép­tán­cos­ként egy­aránt. Munka mel­lett hódol szen­ve­dé­lye­i­nek. Régeb­ben túrá­zott, kerék­pá­ro­zott, ma már nem jut erre ideje. Hetente egy napot hagy magá­nak, ami­kor a szü­le­i­nek segít, és tartja a kap­cso­la­tot az együt­te­sek­kel. Taní­tani sze­retne. Az élő­zene sze­re­te­tére, a dobo­lás, az együtt muzsi­ká­lás örö­mére. Így aztán most erőt és ener­giát gyűjt, hogy előbb a Kőbá­nyai Zenei Stú­di­ó­ban tanul­has­son, majd tovább az okle­vé­lért, taná­rá­hoz, Ber­disz Tamás­hoz, aki már nagyon várja őt Budapesten.

Nem nagyon kell biz­tatni, egy­kettőre elő­ke­rül a konga, s a kerti beszél­ge­tés egy rög­tön­zött kon­cert­tel foly­ta­tó­dik, meg­törve az álmos kulcsi vasár­nap dél­után csendjét.

(Koc­zka Kata, 2009.)