Bátorságpróba volt mindenkinek
Immár a negyedik alkalommal szervezett éjszakai kalandtúrát a Kiai Dojo karate klub, melyhez – idén első ízben — a „Ketten érted” életmód program is csatlakozott. Minden korábbi rekord megdőlt, ami az érdeklődők számát illeti, hiszen 16 csapat, közel száz fő állt rajthoz az este tíztől hajnali négyig tartó kalandos túrán.
Simonné Zsuffa Bözsi, az esemény főszervezője arról számolt be, hogy fantasztikus élmény volt látni, hogy idősek és fiatalok is lelkesen részt vettek az eseményen. A legfiatalabb versenyező 16, a legidősebb 65 éves volt, és volt, aki botra támaszkodva ugyan, de vállalkozott a táv teljesítésére. Tíz állomáson borzolták a szervezők a túrázók idegeit a Cikolai-tó környékén, erdős területen rendezett bátorságpróbán. A legizgalmasabb talán a 10 m mély liftaknába való leereszkedés volt, ipari alpinisták segítségével.
Az elsők hajnali háromkor értek célba, négykor volt az eredményhirdetés, majd a frissen főtt bográcsos paprikás krumpli közös elfogyasztása következett. Köszönet illeti Turi Pétert a helyszínen adott segítségért és a támogatásért, valamint és az Ottó Étterem tulajdonosát az I. helyezésként felajánlott vacsoráért, valamint a karatés gyerekek szüleinek a segítségét. A szervezők szeretnék a jövőre esedékes, jubileumi, 5. kalandtúrát kistérségi szintre kiterjesztve lebonyolítani, szeretnének egy igazi nagy durranást!

