Hallevek versengtek Kisapostagon
Tizenegyedik alkalommal vertek sátrat a baráti társaságok a kisapostagi sportpálya melletti árnyas területen, hogy összemérjék halléfőző tudományukat, s egy kellemes napot töltsenek együtt a szikrázó napsütésben. Persze, az értékes jutalmak is motiválták a versenyzőket, de azért a legfőbb cél a részvétel és a finom halászlé elfogyasztása volt.
Nyolc csapat jött össze helyi és környékbeli települések baráti társaságaiból, melyek főztjét szakértő és a csapatokból delegált zsűritagok bírálták el. Első helyen végzett Krujz István (népszerű nevén: Ló) és csapata, és így ők nyerték a görögországi nyaralást is. A rendezvényt – ahogy minden évben, most is — Bém Ildikó és Schreiner Béla szervezte.

