Ruff István Zalán: legóelnök és ölelésvadász

Legó­el­nök és öle­lés­va­dász, aki nem­csak magya­rul, de rovás­írás­sal és cirill betűk­kel is folya­ma­to­san ír, mesé­i­vel, köl­te­mé­nye­i­vel pályá­za­to­kat nyer. Fest­mé­nyei, raj­zai figye­lemre mél­tóak. Egy újfajta szor­zás fel­ta­lá­lója, külön­le­ges kresz­táb­lák kiagya­lója – de első­sor­ban egy hat­éves kis­fiú. Ő mind egy sze­mély­ben Ruff Ist­ván Zalán. A kivé­te­les tehet­ségű gyer­mek­kel és édes­any­já­val, Sch­ne­i­der Csilla Krisz­tina festőművész-pedagógussal beszélgettünk.

Min­den­ki­ben benne él a vágy, hogy szü­le­tendő gyermeke(i) majd okos(ak), tehetséges(ek) legyen(ek). Néhány szülő­nek meg­ada­tik, hogy átla­gon felüli képes­ségű gyer­mek­kel aján­dé­kozza meg a sors, ami egy­szerre lehet ijesztő és irigy­lésre méltó, de min­den­kép­pen nagy felelős­ség­gel jár. Ilyen a Sch­ne­i­der Csilla Krisz­tina– Ruff Ist­ván házas­pár is, akik­nek a kis­fia, Zalán, 2002. augusz­tus 22-én jött a világra, és éle­té­nek már igen korai sza­ka­szá­ban – és azóta is – az átlag­tól eltérő dol­gok­kal tette és teszi folya­ma­to­san pró­bára szü­leit. Pél­dául más­fél éves koráig nem aludta át az éjsza­kát, és ha csak tehette, a nap­köz­beni alvást is elblic­celte. Viszont már nem­csak írni és szá­molni tud, egy újfajta szor­zási mód­szert is kifej­lesz­tett, fejből leraj­zolja az Árpád-házi kirá­lyok csa­lád­fá­ját, ver­se­ket ír, és kita­lált magá­nak egy saját mese­vi­lá­got. Az ott lakók­ról fest­mé­nyek, ver­sek készül­nek. Meg min­den más­ról is.

Édes­anyja sze­rint Zalán későn tanult meg beszélni. Ma már nagyon nagy a szó­kin­cse, válasz­té­ko­san fogal­maz. Állan­dóan jár a fejé­ben valami.

- Zalán folya­ma­to­san pezseg, száz fokon lobog, kemény tem­pót dik­tál nekünk, de ez így cso­dá­la­tos – mondja édes­anyja. — Csil­la­pít­ha­tat­lan tudás­szomja van a világ iránt, és nekem az a fel­ada­tom, hogy vála­szol­jak a kér­dé­se­ire. Zalánt min­den érdekli. A mesék, az iro­da­lom, a mate­ma­tika és a fes­té­szet állan­dóan jelen van az éle­té­ben, a mel­let­tük fel­buk­kanó, szá­mára érde­kes témákba bele­ássa magát – pél­dául autó­már­kák, zász­lók, Magyar­or­szág tör­té­nete -, abból min­dent magába szív, elrak­tá­rozza, és kis­vár­tatva átala­kítva adja vissza a tanul­ta­kat. Hihe­tet­le­nül kre­a­tív, és nagyon jó a humora is. Zalán nem érti, hogy Moson­ma­gyar­óvár miért nem Moson­mo­gyo­ró­vár, Kis­kun­lac­háza Kis­ku­kac­háza, Nagy­ba­jom Nagy­ma­jom. Zalán­nak min­den kék por­tálú bolt: ég-bolt és még sorol­hat­nánk. Újfajta kresz­táb­lá­kat is alko­tott, köz­tük a „vigyázz, cica­ve­szély” fel­ira­tút. Előbb tanult meg éne­kelni, mint beszélni. Lázár Ervin, Bálint Ágnes, Csu­kás Ist­ván meséi, Arany János ver­sei, a Kaláka együt­tes dalai a ked­ven­cei. Az augusz­tusi tiha­nyi Kaláka-koncert szo­kott lenni a szü­le­tés­napi aján­déka. Alko­tói hul­lá­mai van­nak. Van, hogy két hétig nem ír sem­mit, aztán egy nap alatt több vers és fest­mény is szü­le­tik. Ráka­pott az alli­te­rá­ci­óra. A múlt­kor ezt írta: Hószín han­gyán hor­golt kalap. Angol órákra jár, mate­ma­ti­kai tehet­ség­gon­dozó prog­ram­ban vesz részt, ver­se­iről szakértők mon­da­nak véle­ményt. Egész­sége nem engedi, hogy fut­ká­roz­zon, de nagyo­kat sétá­lunk a Duna-parton. Sze­ret­nénk, ha meg­ta­nulna bicik­lizni is a Papi segít­sé­gé­vel, de ha egy bogár megy át előtte, már leszáll a kerék­pár­ról és a bogár tanul­má­nyo­zá­sá­val fog­lalja el magát. Papi­val bar­ká­csol is – mondja édes­anyja, aki felelős­sége tel­jes tuda­tá­ban vál­lal­ko­zik a tehet­ség­gon­do­zásra. — Min­dig sok­féle lehető­ség­gel vet­tük körül, ezek­ből erő­sö­dött fel iro­da­lom, képzőmű­vé­szet, mate­ma­tika iránti érdeklő­dése. Lehet, hogy műszaki ember lesz belőle, és mel­lette ír vagy fest, és akkor az egy har­mo­ni­kus élet lesz a szá­mára. Napi huszon­négy órás elfog­lalt­ság vele élni. Komoly fel­adat a mun­káit rend­sze­rezni, nyil­ván­tar­tani, pályá­za­to­kat figyelni, és már fel­ké­ré­se­ket is kapunk. Las­san úgy veszem fel a tele­font: Ruff Zalán tit­kár­sága – teszi hozzá nevetve az édesanya.

Zalán édes­anyja festőmű­vész és peda­gó­gus, aki száz­éves tuli­pá­nos ládá­kat, fes­tett ágy­vé­ge­ket res­ta­u­rál a kis lakás nap­pa­li­já­ban, kiál­lí­tásra készülve éppen budoár ala­ko­kat fest, vagy Buda­pes­ten 15–25 négy­zet­mé­te­res fal­fest­mé­nye­ket készít, mint pl. az Átrium Iro­da­ház étter­mé­ben lévőt. Mint mondja, saj­nos, nagyon fővá­ros­köz­pontú a tehet­ség­gon­do­zás és a művé­szeti élet is. S hogy Zalán mi sze­retne lenni? Mi sem ter­mé­sze­te­sebb a képzőmű­vész Mami és a műszaki beál­lí­tott­ságú Papi kis­fi­á­tól: építész.

- Külön­le­ges háza­kat fogok ter­vezni, Magó­cia típusú háza­kat, meg min­den­fé­lét, ha felnőtt leszek. A házak­nak szil­va­lé­fényű lesz az ablaka, ana­nász a lépcsője – mondja Zalán, és e terve mel­lett már elég régen kitart.

- Sze­ret­nénk, ha kiegyen­sú­lyo­zott, bol­dog ember válna belőle. Nagy álmunk egy közös kiál­lí­tás, ahol az ő ver­seit, az azok­hoz készült illuszt­rá­ci­ó­kat és az én fest­mé­nye­i­met mutat­nánk be a nagy­kö­zön­ség­nek, s ez az álom hama­ro­san meg­va­ló­sul­hat. – mondta beszél­ge­té­sünk végén moso­lyogva a büszke Mami.

Koc­zka Kata, 2009.