Szent István napi vigasság
Vízi és családi programok sorával, ünnepi köszöntővel, kenyérszenteléssel várta a Szent István nap alkalmából rendezett ünnepre a dunaföldváriakat és a vendégeket a város. A Duna-parton a hagyományos halászléfőző-verseny zajlott, melyen a Pestszentlőrincen élő Dóka Györgyék is részt vettek 8 fővel. Mint mondta, negyedik éve járnak ide augusztus huszadikán, kezdetben azért, hogy kimeneküljenek a fővárosból, most pedig már a főzéshez is kedvet kaptak. Gacsné Rivnyák Erikáék helybeliek, ők a kezdetektől résztvevői a fesztiválnak. Nagyon adtak a szép terítésre, pirospaprika mintás papír szalvétával, címeres poharakkal dobták fel a terítéket.
Terner Istvánék parasztreggelivel kínáltak bennünket is, nem is tudtunk ellenállni az illatozó kolbásznak, szalonnának, és az almás süteményt is meg kellett kóstolni! Régi dunaföldvári asztalosműhelyben készült asztallal, székekkel készültek, rajta gyönyörű terítékkel emelték a rendezvény fényét.
Görög Istvánék (képünkön) házi pálinkával kezdték, ahogy kell, otelló szőlőből készült, igazi magyar borral folytatták a főzőcskét, amelyhez 24 kg pontyot használtak fel, hiszen nem kevesebb mint 80 éhes szájat, köztük az U14-es utánpótlás focicsapat tagjait kellett jóllakatni. Mint megtudtuk, a gyerekek is szívesen eszik a halat, legalább hetente kétszer van terítéken halétel náluk. Baráti társaságuk a majálison, Szent Istvánkor és a szüretkor esedékes szabadtéri főzőcskézésen mindig ott van.

