Gyógyúszás Iváncsán
Két héten belül megkezdődnek a gyógyúszás foglalkozások az Adonyi kistérség Iváncsai Tanuszodájában.
Az Adonyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának a döntése értelmében az Iváncsai Tanuszodában a gyógyúszás lehetősége a kistérség mind a nyolc településén élő gyerekek számára adott. Így a gyógyúszás foglalkozásokra annak a három településnek — Beloiannisz, Perkáta, Pusztaszabolcs -, a háziorvos és szakorvos által beutalóval ellátott óvodásai és iskolásai is eljuthatnak a kistérség autóbuszával, amely települések önkormányzatai nem vesznek részt a lassan egy éve átadott sportlétesítmény üzemeltetésében. Pontos létszám még nem ismert, de már Iváncsán 75 gyermeket szűrtek ki és utaltak gyógyúszásra az orvosok. Az iváncsai gyerekek szüleit a holnapi szülői értekezleten tájékoztatják a gyógyúszással kapcsolatos tudnivalókról.

Az úszást, illetve a gyógyúszást a szakemberek is kiváló eszköznek tartják, amelyek többféle gondra is gyógyírt jelenthetnek, elsősorban gyermekek, de felnőttek számára is.
Az iskolás gyermekek körében egyre gyakoribb és súlyosabb a tartáshiba, a gerincferdülés, és szinte „népbetegség” a tanulók körében az elhízás, a túlsúly. Az ezekből kialakuló betegségek megelőzésére a legmegfelelőbb a rendszeres úszás. A vízben való mozgás fokozott izommunkát, magas szintű légzőrendszeri működést eredményez, így az allergiás, asztmatikus megbetegedések megelőzésében is jelentős.
A vízben való mozgás segíti a koncentrációt, ingerek sokaságát, más mozgásélményt biztosít a gyermeknek, más látási, hallási információkat kap, más a tájékozódás, a tapintás, mint a szárazföldön. Úszással finomodik a koordináció, javul az egyensúlyérzék, fejlesztjük a gyerekek motoros, értelmi képességeit, mozgásuk összehangolt lesz, ami az olvasáskészséget is javítja.
A gyógyúszás, a hidroterápia egészséges, csupán koraszülött vagy részképesség-zavarokkal élő gyerekeknél alkalmazható, akik fejlettségükben egy-egy területen elmaradnak kortársaik mögött, később nem teljesen iskolaérettek, koncentrációs képességük kisebb. Segíthet diszlexiás, diszgráfiás gyerekeknek is. Segítségével kialakul a térérzék. Az iskola előtt fontos a sorrendiség, egymásutániság megtanulása. Az úszómozgások, a kar és a láb mozgásának összerendezése, ritmusos működtetése nemcsak a vízben lét örömét idézi elő, hanem a biztonság élményét is, javítja az életminőséget!
Reményiné Kertész Judit óvodapedagógus, gyógyúszás oktató

