Több mint hobbi

Az új év máso­dik heté­ben bein­dult a kul­tu­rá­lis nagy­üzem a Falu­ház­ban. Az idei első kiál­lító a rác­al­mási Gódány Imréné, aki sze­met gyö­nyör­köd­tető gobelin-képeit mutatja be az érdeklődő közönségnek.

A kiál­lí­tás meg­nyi­tó­ján Juhász-Dóra Ferencné faluház-vezető aján­lotta a műve­ket a láto­ga­tók figyel­mébe, majd Tóth Adri­enn, a rác­al­mási Jan­ko­vich Mik­lós Álta­lá­nos Iskola tanu­lója a Csík Zene­kar egyik dalát éne­kelve ked­ves­ke­dett a közönségnek.

Gódány Imréné Marika éle­té­ben olyan ese­mé­nyek tör­tén­tek az elmúlt néhány évben, ame­lyek – saj­nos – elég gya­ko­riak, és ame­lyekre – megint csak saj­nos – igaz a mon­dás: min­den­ki­nek áll a zászló. Mun­ka­hely elvesz­tése, majd súlyos beteg­ség, amely­ből az orvo­sok köz­remű­kö­dése mel­lett a csa­lád segít­sé­gé­vel és saját gyó­gyulni aka­rá­sá­val jött ki. Meg­is­mer­ke­dett a rei­ki­vel és ma is hasz­nálja az öngyó­gyító tech­ni­kát. Tevé­keny ember lévén kere­sett magá­nak valami ked­ves kézmű­ves elfog­lalt­sá­got, ami segít elte­relni a borús gon­do­la­to­kat, ami új célok kitű­zé­sére sar­kallja és ami­ben örö­mét leli. Fonás, kötés – e tech­ni­ká­kat már ismerte és sze­rette, de valami másra vágyott. Így került látó­mező­jébe a gobe­lin. Egy kis kép volt az első mun­kája, ame­lyen elsa­já­tí­totta a gobe­lin tech­ni­kát. Tudá­sát az inter­net segít­sé­gé­vel fej­lesz­tette, így érte el, hogy a képei csomómentesek.

Új hob­bija élete részévé vált. Átszer­vezte a napi­rend­jét. Ugyan­úgy öt óra­kor csö­rög a vek­ker, mintha dol­gozni menne, és nyolc óráig a var­rás­nak szen­teli ide­jét. Aztán per­sze a szo­ká­sos házi­asszo­nyi teendők: főzés hár­mukra, mosás, taka­rí­tás, nyá­ron a kert, de az este már a hímző­ke­ret­tel és tűvel a kezé­ben találja. Egy-egy nagyobb kép elké­szí­té­sé­hez har­minc­ezer (dupla) öltés kell, köz­ben folya­ma­tos szín­vál­tás, hiszen pél­dául a gyümölcs-csendélet min­den egyes szőlő­szeme három­féle fonál­lal készült.

A gobe­lin­ké­pek elő­raj­zolva kap­ha­tók a rövid­áru üzle­tek­ben, ahol a sok­féle fona­lat is meg lehet vásá­rolni. Bősé­ges a téma­vá­lasz­ték: híres fest­mé­nyek rep­rói, csend­éle­tek, jele­ne­tek, táj­ké­pek stb. Marika szí­ve­sen választ csend­éle­te­ket, táj­ké­pe­ket, a paraszti élet jele­ne­teit ábrá­zoló vász­na­kat, ami­ket aztán 2–3 hónap alatt varr ki. Az elké­szült képe­ket beke­re­tez­teti, néme­lyi­ket el is aján­dé­kozza. Így tör­tént ez a téli erdő­ben vad­disz­nó­kat ábrá­zoló képek­kel is, ame­lyek már a fiáék laká­sá­nak falát díszí­tik, s most a kiál­lí­tás ked­vé­ért köl­csö­nözte vissza azokat.

Hoz­zá­értők tud­ják, hogy ami­kor vala­kit vala­mi­lyen tra­uma ér, pláne, ha soro­zat­ban egy­más után jön­nek a bajok, kell valami pozi­tív dolog, ami az embert jókedvre deríti, ami­vel fog­la­la­tos­kodva kisza­ba­dul­hat a lelke a szo­rí­tás­ból. Valami, ami a túl­élést segíti. Ilyen hely­ze­tek­ben min­den hobbi terá­pi­ává lép elő, siker­él­mé­nye­ket ad és nagy­mér­ték­ben hoz­zá­já­rul a vég­le­ges gyó­gyu­lás­hoz. Per­sze, kell a csa­lád, a kör­nye­zet támo­ga­tása, báto­rí­tása is, és hogy vele örül­je­nek egy-egy elké­szült mun­ká­nak. És az is, hogy — mint ennek a kiál­lí­tás­nak a segít­sé­gé­vel -, mások­nak is pél­dául szol­gál­jon az élet­hez való ilyen pozi­tív hoz­zá­ál­lás. Hiszen mind­annyian „törött cse­re­pek” vagyunk, amint azt a Marika hit­val­lá­sa­ként fel­ol­va­sott kínai tan­mese tanul­sága meg­fo­gal­mazza, de mind­annyi­unk­nak meg­van­nak azok a jó tulaj­don­sá­gai, ame­lyek hát­térbe szo­rít­ják a rossza­kat. A jókra kell hát figyel­nünk mások­ban, de első­sor­ban saját magunk­ban, egyen­súlyba hozni és fenn­tar­tani a lélek, a test és a szel­lem harmóniáját.

A Gódány Imréné gobe­lin­je­iből készült kiál­lí­tás feb­ruár máso­di­káig lát­ható a Falu­ház nyit­va­tar­tási idejében.