Városvédők lettek
A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület nevet vette fel a Rácalmási Faluvédő Egyesület, igazodva ahhoz, hogy tavaly nyáron a település városi rangra emelkedett. (tovább…)
A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület nevet vette fel a Rácalmási Faluvédő Egyesület, igazodva ahhoz, hogy tavaly nyáron a település városi rangra emelkedett. (tovább…)
Második fordulójához érkezett az Adonyi Kistérségi Duna Fesztivál február 20-án, szombaton. Az újabb helyszín a besnyői Faluház volt, a műfaj pedig kórusok, népdalkörök és szólóénekesek előadása. (tovább…)
Az idén a dunaújvárosi Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjász Klub szervezte február 20-án, a Dunaújvárosi Főiskola Sport– és Rendezvény Központjában, Álmos napján a Magyar Hagyományos Íjász Tábla versenyt, ami mint azt Lakatos Istvántól megtudtuk — a magyar történelem fontos eseményeit szimbolizálja.
Az ország minden tájáról, sőt még a Felvidékről (Révkomáromból) és a Vajdaságból (Zentáról) is érkeztek íjászok, több mint száz induló volt, köztük dunaújvárosi és kulcsi íjász egyesületek tagjai.
A megmérettetés háromfordulós volt: az alapversenyben mindenki 3, a középdöntőben 2, a döntőben pedig 1 vesszővel lőtt a kihelyezett célokra. A versenyzők pusztai nomád (azaz hagyományos történelmi) íjakkal és favesszőkkel indulhattak, női, férfi, ifi és mini kategóriákban, többnyire korhű öltözetet viseltek. Ezen a versenyen nem hagyományos távok vannak, hanem azok magyar történelmi évfordulókat idéznek (8,96méter, 12,41 méter, 14,56 méter, 15,52 méter, 17,11 méter, 18,48 méter, 19,56 méter).
Nagy Abonyi Péter és három társa Zentáról érkezett a viadalra, a Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület íjász szekciójának képviseletében. Mint elmondta, az ország egyetlen tradicionális íjász egyesületeként csak magukkal tudnak versenyezni, ami 42 fő (7–60 évesig) esetében nem is elképzelhetetlen, ezért a magyarországi versenyeken is részt vesznek (Siklós, Sóskút). Bár még csak egyéves múltra tekinthetnek vissza mint egyesületi szekció, magyarországi viszonylatban is megállják a helyüket.
Koczka Kata, 2010.
A kisapostagi nagycsaládosok javára rendezett disznótort a „Schalbert” Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány február 20-án, szombaton. (tovább…)
A szakadó hó ellenére is óriási érdeklődés mellett rendezték meg a II. Télbúcsúztató Hurka Parádét február 6-án, Apostagon, amelyen „brooklyn-kályhák”, gulyáságyúban készült forralt bor és forró tea mellett melegedhetett a nép. (tovább…)
A kulcsi Carpe diem Alapítvány a dunaújvárosi középiskolák számára „Őszinte érzések napja” rendezvénysorozatot szervezett Valentin hetében, élőzenével, kézműves apróajándékok értékesítésével. A programot a diákok jó szívvel és örömmel fogadták. (tovább…)
Pusztaszabolcson immár második alkalommal rendezett téltemetőt az Öreg Diákok Baráti Egyesülete február 16-án, húshagyó kedden. A hagyományélesztő rendezvényen – a polgárőrök biztosítása mellett — mintegy háromszázan vettek részt. (tovább…)
Ruhacsodák, esküvői torták, gyűrűk, gyönyörű virágcsokrok, kiegészítők egész garmadája, sok színvonalas szolgáltató bemutatója fogadta a látogatókat a Jankovich-kúriában rendezett, méltán sikeres esküvő kiállításon február 13-án, szombaton. (tovább…)
Síppal, dobbal, kereplővel, dudával, légvédelmi sziréna vijjogásával kísérte utolsó útjára – a polgárőrség biztosítása mellett — a telet jelképező két kiszebábot a közel százfős jókedvű csapat a kisapostagi Polgármesteri Hivataltól a Duna-parti rakodóig vezető úton, február 14-én, vasárnap délután. (tovább…)
Évet értékelt, a 2010. évi programról döntött és vezetőséget választott a Duna-menti Szent Orbán Borrend, Adony február 13-án. (tovább…)
Megjelent a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza 2010. márciusi műsora az előadások ismertetőjével és a szereposztással. Már most válassza ki itt, mit néz meg márciusban! (tovább…)
A Pusztaszabolcsi Szabadidősport Egyesület idén is megrendezi maratoni futóverseny sorozatát. A maratoni távot négy részletben, a négy évszakban futhatják le a vállalkozó kedvű amatőr sportolók. Egy versenytáv 10,6 kilométer hosszúságú. A versenyek indulási helyszíne a Városi Sportpálya, innen kell futni Besnyőig és vissza. Nevezni a Városi Sportpályán lehet (Pusztaszabolcs, Sport u.). Minden rajt előtt fél órával bemelegítő torna lesz. A versenysorozat első, téli időpontja: február 20. 10 óra (tovább…)
Megjelent a falunapi rendezvények szervezésére kiírt pályázat. A pályázatok beadási határideje 2010. február 26. A részletekről tájékozódhat a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Munkaszervezetnél: http://www.mezofoldihid.hu (tovább…)
A Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre január 26-án tartotta közgyűlését. A rossz időjárás és a sok beteg ellenére a 68 fős aktív tagság közel kétharmada megjelent. (tovább…)
DUNAFÖLDVÁR Városi Művelődési Központ 2012. január havi program
SZÁZHALOMBATTA — ERDÉLYI SZÉKELY FESTŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSASZÁZHALOMBATTA Barátság Kulturális Központ 2012. január 22. 17 óra Székely festőművészek Erdélyből c. kiállítás megnyitója a Magyar Kultúra Napján
KONCZ GÁBOR IRODALMI ESTJEDUNAFÖLDVÁR Városi Művelődési Központ 2012. január 22. 18 óra — Magyar Kultúra Napja — Koncz Gábor irodalmi estje
FELLEGI ÁDÁM KONCERTJE SZÁZHALOMBATTÁNSZÁZHALOMBATTA Barátság Művelődési Központ — 2012. január 22. 18 óra — Magyar Kultúra Napja — Fellegi Ádám zongoraestje
SZÁZHALOMBATTASZÁZHALOMBATTA Óvárosi Közösségi Ház 2012. január 22. 14,30 óra: névadó ünnepség a Magyar Kultúra Napján
CSODÁLATOS CSOKOLÁDÉDunaföldvár, Városi Művelődési Központ, 2012. január 18. 18 óra Szántó Tibor csokoládékészítő mester kóstolóval egybekötött bemutatója (jegyek csak elővételben, 500 Ft-ért)
ALVILÁGI UTAZÁSOKDUNAÚJVÁROS, Intercisa Múzeum, Charon ladikján sorozat — Alvilági utazások — előadó: DR. NÉMETH GYÖRGY (ELTE).
2012. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK 16 ÓRA
Az előadásra belépődíj nincs.
http://www.youtube.com/watch?v=kI14ldKRnJQ
Húszperces interjú Drábik Jánossal a VNTV-nhttp://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=d9a9ebc9b
MIKULÁSFESZTIVÁL NAGYKARÁCSONYBANNagykarácsony — Mikulásfalva — mindenkit szeretettel vár! Részletes program:
http://www.mikulasfalva.com/mikulas-fesztival.html
Dunaújváros, Evangélikus templom 2011. december 13. 17 óra PROF. DR. DR. VASS CSABA: Magyarország a globalizáció(k) puha világháborújában
PENTELE ADVENT FÉNYÉBENDunaújváros, Evangélikus templom, 2011. december 10. 16 óra Kaizler Gitta festménykiállításának megnyitója
LADÁNYI M. JÁNOS KIÁLLÍTÁSA BESNYŐNBesnyő, Faluház, 2011. december 9. 18 óra — LADÁNYI M. JÁNOS festményeinek kiállításmegnyitója
NYÍLT NAP A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLÁNNyílt napok a Dunaújvárosi Főiskolán részletek itt: http://www.duf.hu/felveteli
ROZMARING MAGYAR KÉZMŰVESEK BOLTJA VASÁRNAP 17 ÓRÁIG NYITVA!a Dunaújváros, Piac téri I. Szolgáltatóház emeletén reggel 8 órától
Tisztasó kapható!
Dunaújváros, Evangélikus templom, 2011. december 2. 17 óra DR. POÓR MIKLÓS: Magyarázatok (Ó– és Újtestamentum) és sumér nyelvkapcsolatok
FÖLDVÁRI ADVENTAdventi nyitány 2011. november 27. Dunaföldvár, Várudvar
NEMZETISÉGI KISEBBSÉGI NAPA dunaújvárosi horvát, a lengyel és a szerb kisebbségi önkormányzat 2011. november 25-én 17 órai kezdettel a Dunaújvárosi Városháza színháztermében kisebbségi napot rendez
JAPÁN HARANGEGYÜTTES KONCERTJE BESNYŐNBesnyő, Faluház — Matsumoto Harangegyüttes koncertje 2011. november 25. 16 óra
LÚDAS MATYI KULCSONJótékony célú előadás az óvoda dolgozóinak előadásában 2011. november 25. 17 óra