Duna Fesztivál Beloianniszban
A pusztaszabolcsi moderntáncos-aerobicos és a besnyői népdalkörös-kórusos bemutatók után az Adonyi kistérségben szervezett tematikus Duna fesztivál harmadik fordulójában a kistérségben működő néptánccsoportok műsorának tapsolhatott a beloianniszi művelődési ház közönsége március 6-án, szombaton délután. Már aki befért…
Háromszor ekkora művelődési ház is megtelt volna, annyian vettek részt a kulturális programon, és mi tagadás, kétszer ekkora színpad is jól jött volna a népes tánccsoportoknak, de nézzük sorjában az eseményeket!
[singlepic id=522 w=320 h=240 float=right]A házigazdák nevében Takács Katalin, a Pyrgos görög néptánccsoport vezetője köszöntötte a résztvevőket és vállalta magára a műsorközlő szerepét, majd Rizojannisz Kosztasz polgármester mondott köszöntőt. Elsőként – kicsit ugyan a sorból kilógva – egy nagyon ifjú táncos párt, Schrik Boglárkát és László Bencét láthattuk a színpadon egy cha-cha bemutató erejéig, akik Székesfehérváron tanulnak latintáncokat. A gyerekek nagy tapsot kaptak, akárcsak az őket követő beloianniszi, görög táncokat tanuló Pyrgos Ifjúsági csoport, majd aKinder Rozmaring, vagyis Adony városának sváb nemzetiségi hagyományőrző Rozmaring néptánccsoportjának gyermekszekciója. Nem maradt el a sikere a besnyői általános iskolások előadásának sem, az első csoport palotást, a második magyar néptáncot adott elő. A két besnyői iskolás csoport között adták elő produkciójukat a Pyrgos aprói, illetve a szabadegyházai iskola 1. csoportja, somogyi dudás és ugrós táncokkal örvendeztetve meg a közönséget. A kicsik után a felnőttek következtek, az adonyi Rozmaring néptánccsoport sváb, a beloianniszi Triandafillo hölgykoszorú görög táncokat adott elő,[singlepic id=531 w=320 h=240 float=left] majd az iskolás korosztályhoz tartozó tagokból és tanárukból álló Szabadegyháza iskolai 2. csoport tagjai kapkodták fürgén a lábukat a moldvai ritmusokra. A rendezvény végén – immár a hagyományoknak megfelelően – a házigazdák műsora következett, a Pyrgos pedig nem okozott csalódást: megérdemelten kapott nagy tapsot műsoruk.
Ez alkalommal bebizonyosodott, hogy mennyire színes a néptánckultúra az Adonyi kistérségben, mennyire vonzza a közönséget, s hogy egy ilyen látványos és sokszereplős rendezvény, amelyen közel kétszázan szerepeltek a színpadon gyors egymásutánban, megérdemli, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon. Többek véleménye szerint szabadtéri programként meg kellene ismételni a nyáron vagy az ősszel!
Tekintsék meg az eseményen készült képgalériánkat!

