Hóviráglesőben

Évente néhány nap áll ren­del­ke­zé­sére annak, aki része­sedni akar egy igazi cso­dá­ban: sétálni egyet a friss levegőn és köz­ben gyö­nyör­ködni az Adonyi-szigetet már­cius ele­jén elbo­rító hóvi­rágsző­nyeg lát­vá­nyá­ban. Ezért ezen a hét­vé­gén a Mező­föld Turisz­ti­kai Infor­má­ciós Pont szer­ve­zé­sé­ben több lel­kes hóvi­rág­néző túrázó cso­port is neki­in­dult az ado­nyi pos­ta­hi­va­tal­tól a Duna-partra, a szi­ge­ten át vezető két kilo­mé­te­res túrá­nak, kihasz­nálva a csípős, de napos időjárást.

Sze­ren­csére, és végül is a kel­le­met­le­nül hideg idő­nek köszön­hetően, leküzd­hető volt a sár, aki pedig az erdő­ben kanyargó ösvényt válasz­totta, még job­ban járt: szá­raz ava­ron lép­ked­he­tett, nem lett sáros a cipője. Az erdő­ben aztán párat­lan lát­vány tárult a sze­münk elé, gyö­nyörű hóvi­rá­gok mil­liói hir­de­tik a tavasz érkez­tét. Kéke­siné Ida, a túra vezetője öröm­mel újsá­golta, hogy nem­csak hely­ből vagy a közelből, hanem Buda­pesttől Pak­sig több hely­ség­ből érkez­tek túrá­zók szom­ba­ton kora dél­után, és a tava­lyi­nál sok­kal nagyobb lét­szám­ban vet­tek részt a ter­mé­szet­ked­velők a kel­le­mes sétán. Akkora volt az érdeklő­dés, hogy vasár­napra is szer­vez­tek egy csoportot.

A szom­bati túra alkal­má­val fotó­sunk­nak, Mudra Laci­nak lehető­sége nyílt bele­kós­tolni a ter­mé­szet­fo­tós életbe, ami a közeli fotók készí­tése ese­té­ben nem kis (talaj-) tor­na­mu­tat­vánnyal ért fel, de hogy meg­érte, azt a galé­ri­á­ban lát­ható képei bizonyítják.

A vissza­ú­ton egy, a zajok­tól meg­ri­adt őz gyors futá­sát, gyö­nyörű szök­ke­né­sét is követ­het­tük a sze­münk­kel, lát­hat­tuk a virágzó mogyo­ró­bok­ro­kat is. A csa­pat egy része meg­ke­reste a szi­get leg­idő­sebb tölgy­fá­ját is, amit négyen alig-alig értek át.

Kat­tog­tak a fény­ké­pező­gé­pek, fogyott a bio­alma, amit a túrá­zók kap­tak az út végén. A leg­ki­sebb, két és fél éves részt­vevő pedig kitar­tása jutal­mául „gyü­mölcs­díj­ban” részesült.

Két­ség­te­le­nül nem volt könnyű sen­ki­nek sem meg­állni, hogy szed­jen egy cso­korra való hóvi­rá­got, hiszen bizo­nyára — velem együtt — sokak­nak van emléke a hóvi­rág­csok­ros nőna­pok­ról. Ez azon­ban ma már a múlté, mivel szi­go­rúan védett virág lévén, a hóvi­rág leté­pése vagy hagy­más­tól való kiásása kemény tíz­ez­re­sekbe kerül­het. Így aztán nem marad más, csak a nem min­den­napi élmény, az ország leg­na­gyobb össze­függő hóvi­rág­te­le­pé­nek párat­lan lát­vá­nya. Még érde­mes felkerekedni!