Várak — régvolt idők tanúi másképpen
Érdekes és minden bizonnyal sokak kíváncsiságát felkeltő kiállítás nyílt 2010. március 19-én a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban a középkori magyar várakról, illetve azok maradványairól készült térhatású, háromdimenziós fényképekből és légi fotókból.
A képeket a kiállítás megnyitójára összegyűlt szép számú közönségnek a készítők: Vígvári Tamás (3D) és László János (légi felvételek) ajánlották a figyelmébe.
A péntek kora délutáni időpont, valamint a várva várt — és végre megérkezett — tavaszias időjárás ellenére meglepően sokan zsúfolódtunk be az Intercisa Múzeum második emeleti kiállító termébe, ahol a falakat háromdimenziós fotók és repülőgépről vagy helikopterből készült légi felvételek borították be, s a teremben egy vár makettjét is kiállították. Matussné Lendvai Márta, a múzeum igazgatója üdvözölte a jelenlévőket, majd a Hollóének együttes előadásában középkori hangszereken megszólaltatott korabeli, vérpezsdítő dallamokat és táncokat élvezhetett a közönség.
A kék és piros „lencséjű” 3D szemüvegen át nézve a térhatású képeket az embernek az az érzése támad, mintha a valóságban is ott lennének a kiugró várfokok, akár meg is lehetne azokat fogni, és nem csak úgy látszana, mintha tényleg ki is emelkednének a fotópapír síkjából, azaz nem csupán virtuális lenne az élmény. Persze, tudjuk, hogy a különleges hatást egy különleges eljárásnak köszönhetjük, amelyet Vígvári Tamás is alkalmaz képein, és amely révén szinte megelevenednek a fényképezett látnivalók.
Nem kisebb élmény a levegőégből, felülről szemlélni régi időink tanúit, bekukkantani a vártornyokba úgy, ahogy a legtöbbünknek egyébként nem lenne rá módja. László János légi felvételei sok érdekes részletet engednek láttatni az épületekből és a romokból, legyenek bár régi váraink maradványai föld feletti kőhalmok csupán, vagy már a föld alá került, de a levegőből még emberi kéz alkotásának látszó építmények.
Remélhetőleg e kiállítás képei sokakban felébresztik a vágyat, hogy felkerekedjenek, és személyesen is megnézzék, bejárják a mai és a középkori Magyarország területén lévő, szerencsénkre még épségben megmaradt várainkat, illetve a nem annyira szerencsésnek mondható módon, ma már csak romjaiban látható egykori kastélyokat, erődöket. Sokat tanulhatunk a kiállítás megtekintése, böngészése (és a kirándulások) során és tömhetjük be a saját és gyermekeink történelmi ismeretein tátongó hézagokat. A jelszó tehát: 3D szemüveget fel!
Az kiállítás április 30-áig látogatható a múzeum nyitvatartási idejében.
Hallgassa meg a megnyitón készült tíz perces hangfelvételünket melyen a Hollóének együttes előadása is hallható.

