Barokkorgona.hu

Iskolabővítés előtt: megelőző régészeti feltárás

 

 

 

 

Keszi Tamás régész veze­té­sé­vel régé­szeti fel­tá­rási mun­ká­la­tok foly­nak az ado­nyi iskola udva­rán. Az iskola ter­ve­zett bőví­tése előtti meg­előző fel­tá­rást, lelet­men­tést Adony város önkor­mány­zata finanszírozza.

 

Érdeklődő tekin­te­tektől körül­véve foly­nak a lelő­hely fel­tá­rá­sá­nak mun­kái az ado­nyi iskola udva­rán: rend­sze­re­sen fel­ke­re­sik az ása­tást a gye­re­kek és a taná­rok egy­aránt, van, hogy egész osz­tá­lyok kíván­csiak az elő­ke­rülő cson­tokra, a tár­gyi emlé­kekre. A volt temp­lom­kert­ben több mint 3700 éves urna­sí­ro­kat, római kori emlé­ke­ket és közép­kori temetőt talál­tak az isko­labő­ví­tést meg­előző régé­szeti feltáráson.

Már régebbről ismert ez a lelő­hely, hiszen a hat­va­nas évek­ben Bóna Ist­ván márt tárt itt fel pár sírt, a het­ve­nes évek­ben pedig har­minc sírt bon­tot­tak már ki – tud­tuk meg Keszi Tamás régésztől, aki a duna­új­vá­rosi Inter­cisa Múzeum mun­ka­társa és a mun­kák vezetője. Keszi Tamás ott­jár­tunk­kor elmondta, hogy az ápri­lis 20-ai lehu­mu­szo­lást követően meg­kezdő­dött a bon­tás, és már most öt bronz­kori urná­kat rejtő sírt talál­tak, koruk mint­egy 3700 év, továbbá egy római cse­re­pe­ket tar­tal­mazó sze­me­tes göd­röt és egy közép­kori temetőt, a több sír között egy cse­csemő csont­vá­zát is feltárták.

A temp­lom, mely­nek kert­jé­ben áll az iskola, 1720 körül épült (a szem­öl­dökkő tanú­sága sze­rint 1723-ban), később Mária Teré­zia ren­de­let­ben til­totta be a tele­pü­lé­sek bel­te­rü­le­tén temető működ­te­té­sét, viszont az 1700-as évek ele­jén még temet­tek a templomkertbe.

Kopor­só­szö­gek, desz­ka­ma­rad­vá­nyok, bronz ékszer, egy 12 cm hosszú bronz tű és egy, a Dunán­túl nyu­gati részéről szár­mazó import edény, az észak-dunántúli mész­be­té­tes edé­nyek kul­tú­rá­já­hoz tar­tozó bögre került már eddig elő a sírok­ból. A három-négy hetet igénylő ása­tá­sok nyo­mán elő­ke­rülő tár­gyak az Inter­cisa Múze­umba kerül­nek.
(Fotók: Keszi Tamás és Koc­zka Kata, 2010.)

Faluszépítő nap

Az idén első alka­lom­mal szer­vez­tek a hét­vé­gére falu­szé­pítő akciót a kisapos­ta­giak. Már pén­te­ken is folyt a munka, dol­goz­tak a Nőegy­let asszo­nyai, szom­ba­ton pedig hat­va­nan ragad­tak ásót, gereb­lyét, és a falu több pont­ján ültet­tek virá­go­kat, cser­jé­ket, tisz­tí­tot­ták meg az ágyá­so­kat a gaz­tól. (tovább…)

Anyák napjára

Anyák napi ünnep­sé­get ren­dez­tek szom­ba­ton Nagy­ve­nyi­men, ahol a helyi kul­tu­rá­lis cso­por­tok és előa­dók mel­lett a sztár­ven­dég, a Csil­lag Szü­le­tik ver­seny győz­tese, Tabáni Ist­ván éne­kes köszön­tötte az édes­anyá­kat, nagy– és déd­ma­má­kat, kirob­banó siker­rel. (tovább…)

A Duna mente legjobb borai

A duna­föld­vári Szent Rókus Bor­lo­vag­rend ápri­lis 24-én ren­dezte meg a II. Duna menti Tele­pü­lé­sek Leg­jobb Bora ver­se­nyét, ahol egy bölcs­kei fehér– és egy mado­csai vörös­bor nyerte el a fődíjat.

(tovább…)

Bálint Ágnes emlékére

Adony szü­löttje, Bálint Ágnes írónő, meg­annyi nép­szerű mese­fi­gura alko­tója emlé­kére kis­tér­ségi olva­sási ver­senyt ren­dez­tek az ado­nyi Művelő­dési Ház­ban, ahol ado­nyi gye­re­kek raj­za­i­ból és az írónő lánya­i­nak leg­fél­tet­tebb relik­vi­á­i­ból nyílt kiál­lí­tás a ren­dez­vény alkalmából.

Csa­ládi fotók, a mese­ala­ko­kat meg­ele­ve­nítő bábok, Bálint Ágnes régi író­gépe, köny­vek, képes­la­pok, az ado­nyi gye­re­kek által évek­kel ezelőtt készí­tett és az írónő­nek aján­dé­ko­zott kerá­mia­tár­gyak idé­zik fel a más­fél évvel ezelőtt, 86 éves korá­ban elhunyt József Attila-díjas írónő emlé­két. Mazsola és Tádé, Cica­mica és Böbe baba s a Fut­rinka utca többi lakója, vagy éppen a Tévé-Maci, Kukori és Kot­koda, Vízi­pók, csu­dapók, vagy az Egy egér nap­lója, a Frakk, a macs­kák réme – ki ne ismerné e neve­ket, köny­ve­ket, rajz– és báb­fil­me­ket, s a fel­so­ro­lás koránt sem tel­jes?! Gene­rá­ciók nőt­tek fel Bálint Ágnes figu­rá­i­val, tanul­tak pél­dá­ju­kon, éltek meg segít­sé­gük­kel har­mo­ni­kus gyer­mek­kort. A gye­rek­szo­bák­ban ma is ott a helye ezek­nek a köny­vek­nek, ezek­nek a fil­mek­nek. Keres­sék a könyv­tá­rak pol­cain és olvas­sa­nak belőle gyer­me­kük­nek vagy adják a kezébe a köny­veit, néz­zék meg együtt a filmeket!

 

Kistérségi Duna fesztivál

Az ado­nyi kas­tély­park­ban ren­de­zik a Kis­tér­ségi Duna fesz­ti­vál záró gálá­ját, 2010. május 8-án 9 órá­tól. (tovább…)

Limes vándorkiállítás Adonyban

Az ókori limest bemu­tató ván­dor­ki­ál­lí­tás nyílt az ado­nyi Művelő­dési Ház­ban, amely egy hóna­pig láto­gat­ható. (tovább…)

Aranyos női karaink

Adony váro­sá­nak kato­li­kus temp­loma adott ott­hont az Éneklő Magyar­or­szág minő­sítő hang­ver­seny­nek ápri­lis 25-én, vasár­nap. A terü­leti ver­se­nyen ado­nyi és mező­falvi női kar is kiváló ered­ményt, Arany minő­sí­tést ért el. (tovább…)

Egészségnap az Acélbikákkal

A szinte min­den­kit fog­lal­koz­tató „Hogyan legyünk egész­sé­ge­sek?” kér­désre keres­ték a választ a 2010. ápri­lis 17-én, Kul­cson ren­de­zett egész­ség­nap részt­vevői, köz­tük a Dab Doc­ler Duna­új­vá­rosi Acél­bi­kák csa­pat több tagja is. (tovább…)

Facsemetéket ültetett a fél város

Kissé hűvös idő­já­rás, de napos idő fogadta a pusz­ta­sza­bol­csi­a­kat, akik a vasár­nap reg­gel­jü­ket facse­me­ték ülte­té­sé­vel kezd­ték 2010. ápri­lis 18-án. A Tiszta Utak, Élő Táj Egye­sü­let – több más városi civil szer­ve­zet­tel együttmű­ködve szer­vezte meg 1400 facse­mete elül­te­té­sét a város közterületein.

Ez volt az első fásí­tási akció, amit több civil szer­ve­zet anyagi hoz­zá­já­ru­lá­sá­val ren­dez­tünk meg, sokan pedig esz­kö­zök­kel és szer­szá­mok­kal segí­tet­tek elül­tetni az ezer­négy­száz facse­me­tét. Több­sé­gé­ben fenyők, kocsá­nyos töl­gyek, nyír­fák kerül­tek a földbe az idén. Ter­ve­ink sze­rint leg­alább öt éven át meg­szer­vez­zük ezt a prog­ra­mot, a foly­to­nos­ság miatt a min­den­kori pol­gár­mes­ter fővéd­nök­sé­gé­vel – tud­tuk meg Sebesi Bélá­tól, a Tiszta Utak, Élő Táj Egye­sü­let elnö­kétől, aki a faül­te­tési akció főszer­vezője volt. Az első fács­kát Czompó Ist­ván pol­gár­mes­ter ültette el a Szent Imre temp­lom mel­letti kiserdő­nél. A tavaly készült 4 darab fa hul­la­dékgyűjtőt is most helyez­ték el az okta­tási intézményeknél.

A Tiszta Utak, Élő Táj kör­nye­zet­vé­delmi civil szer­ve­zet három évvel ezelőtt ala­kult 18 ala­pító tag­gal, ma már 60–70 pár­toló tagja van. Már az ala­kuló gyű­lé­sen eldön­töt­ték, hogy a fia­ta­lo­kat tuda­to­san a kör­nye­zet védel­mére neve­lik, és ennek szel­le­mé­ben tevé­keny­ked­nek azóta is. A gye­re­kek­nek fagyi­val ked­ves­ked­nek a sze­mét­sze­dé­sért, rajz­ver­senyt és kiál­lí­tást is szer­vez­nek a szá­mukra, kör­nye­zet­vé­delmi témá­ban. Az egye­sü­let tag­jai min­den városi sza­bad­téri ren­dez­vé­nyen vál­lal­ják a sze­mét össze­sze­dé­sét, jelen­leg 12 db mobil hul­la­dékgyűjtő­jük van. Így ott talál­juk őket töb­bek között a Sza­bolcs Napok, az Élet­mód nap és Szen­ve­dé­lyek napja városi ren­dez­vé­nye­ken, vala­mint a Föld napja kör­nye­zet­vé­delmi akci­ó­já­nak főszer­vezői­ként is. Az egye­sü­let­nek külön pályá­zat­író elő­ké­szítő teamje van, és mind a pol­gár­mes­teri hiva­tal­lal, mind Pusz­ta­sza­bolcs többi civil szer­ve­ze­té­vel is jó kap­cso­la­to­kat ápolnak.

Az egye­sü­let elve: ültes­sen fákat a csa­lád, a tanár és a diák, az óvo­dai dol­gozó és az óvo­dás, és min­denki, aki a tisz­tább, élhetőbb Pusz­ta­sza­bol­csért sze­retne dol­gozni. Sebesi Béla elnök az egye­sü­let nevé­ben köszönte meg mind­azok­nak, civil szer­ve­ze­tek­nek, intéz­mé­nyek­nek és lakos­ság­nak is a köz­remű­kö­dést, akik hoz­zá­já­rul­tak az akció sikeréhez.

Az egyik leg­na­gyobb akci­ó­juk a Föld napja taka­rí­tási akció, ami­kor 4–5 IFA meg­te­lik az összegyűj­tött sze­mét­tel. Tavaly a város hatá­rá­ban 4 ille­gá­lis sze­mét­le­ra­kót szün­tet­tek meg akci­ó­juk kere­té­ben. Az idén május 2-án ren­de­zik a köz­utak mel­letti sze­métgyűj­tést, ame­lyen 2009-ben két­száz­nál is töb­ben voltak.

 

A mezőfalvi tűzoltók nyerték a kupát

A mező­falvi sport­pá­lyán, ápri­lis 17-én szom­ba­ton dél­előtt, kiváló idő­já­rási körül­mé­nyek köze­pette került sor — a Fejér Megyei Tűzoltó Szö­vet­ség, Duna­új­vá­ros és Sár­bo­gárd Hiva­tá­sos Önkor­mány­zati Tűzol­tó­sá­gok, vala­mint Mező­falva Nagy­köz­ség Önkén­tes Tűzoltó Egye­sü­lete közös ren­de­zé­sé­ben — a kör­nyék kis­tér­ségi önkén­tes tűzol­tó­i­nak ez évi ver­se­nyére. (tovább…)

A boszniai piramishegyek rovásjelei

A bosz­niai pira­mis­he­gyek rovás­je­lei cím­mel Sza­kács Gábor tart előa­dást Duna­új­vá­ros­ban, az evan­gé­li­kus temp­lom­ban 2010. ápri­lis 22-én 18 órá­tól, a Tudás­tár soro­zat követ­kező állo­má­sa­ként, a Magya­rok Szö­vet­sége Duna­új­vá­rosi Járási Cso­port­já­nak a szer­ve­zé­sé­ben. (tovább…)

Táplálkozás és életmód a természetgyógyász szemével

Táp­lál­ko­zás és élet­mód a ter­mé­szet­gyó­gyász sze­mé­vel cím­mel Sós­pa­taki Ferenc tar­tott rend­kí­vül élve­ze­tes és hasz­nos előa­dást a duna­új­vá­rosi evan­gé­li­kus temp­lom­ban, 2010. ápri­lis 15-én, csü­tör­tö­kön a Magya­rok Szö­vet­sége Duna­új­vá­rosi Járási cso­portja szer­ve­zé­sé­ben. A Tudás­tár előa­dás­so­ro­zat része­ként elhang­zott előa­dás­ról beszá­mo­lót olvas­hat­nak majd a Mező­földi Élet 2010. májusi lap­szá­má­ban, illetve itt, hon­la­pun­kon — rövidesen.

Tengertánc Kulcson

Népmű­vé­szeti előa­dás hely­színe volt a kulcsi iskola, ahol az érdeklődők a nemezre tör­ténő gyap­jú­hím­zés­sel ismer­ked­het­tek meg, a Fejér Megyei Művelő­dési Köz­pont szer­ve­zé­sé­ben az Okta­tási és Kul­tu­rá­lis Minisz­té­rium „Ten­ger­tánc” pályá­zata segít­sé­gé­vel. (tovább…)

Programajánló

Közelmúlt eseményei

DUNAFÖLDVÁRI VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2012. JANUÁRI PROGRAMJA

DUNA­FÖLD­VÁR Városi Művelő­dési Köz­pont 2012. január havi program

SZÁZHALOMBATTAERDÉLYI SZÉKELY FESTŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA

SZÁZ­HA­LOM­BATTA Barát­ság Kul­tu­rá­lis Köz­pont 2012. január 22. 17 óra Szé­kely festőmű­vé­szek Erdély­ből c. kiál­lí­tás meg­nyi­tója a Magyar Kul­túra Napján

KONCZ GÁBOR IRODALMI ESTJE

DUNA­FÖLD­VÁR Városi Művelő­dési Köz­pont 2012. január 22. 18 óra — Magyar Kul­túra Napja — Koncz Gábor iro­dalmi estje

FELLEGI ÁDÁM KONCERTJE SZÁZHALOMBATTÁN

SZÁZ­HA­LOM­BATTA Barát­ság Művelő­dési Köz­pont — 2012. január 22. 18 óra — Magyar Kul­túra Napja — Fel­legi Ádám zongoraestje

SZÁZHALOMBATTA

SZÁZ­HA­LOM­BATTA Óvá­rosi Közös­ségi Ház 2012. január 22. 14,30 óra: név­adó ünnep­ség a Magyar Kul­túra Napján

CSODÁLATOS CSOKOLÁDÉ

Duna­föld­vár, Városi Művelő­dési Köz­pont, 2012. január 18. 18 óra Szántó Tibor cso­ko­lá­dé­ké­szítő mes­ter kós­to­ló­val egy­be­kö­tött bemu­ta­tója (jegyek csak elő­vé­tel­ben, 500 Ft-ért)

ALVILÁGI UTAZÁSOK

DUNA­ÚJ­VÁ­ROS, Inter­cisa Múzeum, Cha­ron ladik­ján soro­zat — Alvi­lági uta­zá­sok — előadó: DR. NÉMETH GYÖRGY (ELTE).
2012. JANUÁR 12., CSÜ­TÖR­TÖK 16 ÓRA
Az előa­dásra belépő­díj nincs.

A JÖVŐNK MÚLHAT RAJTAVÁSÁROLJ MAGYAR TERMÉKET!

http://www.youtube.com/watch?v=kI14ldKRnJQ

Húszperces interjú Drábik Jánossal a VNTV-n

http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=d9a9ebc9b

MIKULÁSFESZTIVÁL NAGYKARÁCSONYBAN

Nagy­ka­rá­csony — Miku­lás­falva — min­den­kit sze­re­tet­tel vár! Rész­le­tes prog­ram:
http://www.mikulasfalva.com/mikulas-fesztival.html

TUDÁSTÁR előadás: PROF. DR. DR. VASS CSABA: Magyar­or­szág a globalizáció(k) puha világháborújában

Duna­új­vá­ros, Evan­gé­li­kus temp­lom 2011. decem­ber 13. 17 óra PROF. DR. DR. VASS CSABA: Magyar­or­szág a globalizáció(k) puha világháborújában

PENTELE ADVENT FÉNYÉBEN

Duna­új­vá­ros, Evan­gé­li­kus temp­lom, 2011. decem­ber 10. 16 óra Kaiz­ler Gitta fest­mény­ki­ál­lí­tá­sá­nak megnyitója

LADÁNYI M. JÁNOS KIÁLLÍTÁSA BESNYŐN

Besnyő, Falu­ház, 2011. decem­ber 9. 18 óra — LADÁ­NYI M. JÁNOS fest­mé­nye­i­nek kiállításmegnyitója

NYÍLT NAP A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLÁN

Nyílt napok a Duna­új­vá­rosi Főis­ko­lán rész­le­tek itt: http://www.duf.hu/felveteli

ROZMARING MAGYAR KÉZMŰVESEK BOLTJA VASÁRNAP 17 ÓRÁIG NYITVA!

a Duna­új­vá­ros, Piac téri I. Szol­gál­ta­tó­ház eme­le­tén reg­gel 8 órá­tól
Tisz­tasó kapható!

TUDÁSTÁR előadás: DR. POÓR MIKLÓS: Magyarázatok (Ó– és Újtes­ta­men­tum) és sumér nyelvkapcsolatok

Duna­új­vá­ros, Evan­gé­li­kus temp­lom, 2011. decem­ber 2. 17 óra DR. POÓR MIK­LÓS: Magya­rá­za­tok (Ó– és Újtes­ta­men­tum) és sumér nyelvkapcsolatok

FÖLDVÁRI ADVENT

Adventi nyi­tány 2011. novem­ber 27. Duna­föld­vár, Várudvar

NEMZETISÉGI KISEBBSÉGI NAP

A duna­új­vá­rosi hor­vát, a len­gyel és a szerb kisebb­ségi önkor­mány­zat 2011. novem­ber 25-én 17 órai kez­det­tel a Duna­új­vá­rosi Város­háza szín­ház­ter­mé­ben kisebb­ségi napot rendez

JAPÁN HARANGEGYÜTTES KONCERTJE BESNYŐN

Besnyő, Falu­ház — Mat­su­moto Harang­együt­tes kon­certje 2011. novem­ber 25. 16 óra

LÚDAS MATYI KULCSON

Jóté­kony célú előa­dás az óvoda dol­go­zó­i­nak előa­dá­sá­ban 2011. novem­ber 25. 17 óra