Facsemetéket ültetett a fél város
Kissé hűvös időjárás, de napos idő fogadta a pusztaszabolcsiakat, akik a vasárnap reggeljüket facsemeték ültetésével kezdték 2010. április 18-án. A Tiszta Utak, Élő Táj Egyesület – több más városi civil szervezettel együttműködve szervezte meg 1400 facsemete elültetését a város közterületein.
Ez volt az első fásítási akció, amit több civil szervezet anyagi hozzájárulásával rendeztünk meg, sokan pedig eszközökkel és szerszámokkal segítettek elültetni az ezernégyszáz facsemetét. Többségében fenyők, kocsányos tölgyek, nyírfák kerültek a földbe az idén. Terveink szerint legalább öt éven át megszervezzük ezt a programot, a folytonosság miatt a mindenkori polgármester fővédnökségével – tudtuk meg Sebesi Bélától, a Tiszta Utak, Élő Táj Egyesület elnökétől, aki a faültetési akció főszervezője volt. Az első fácskát Czompó István polgármester ültette el a Szent Imre templom melletti kiserdőnél. A tavaly készült 4 darab fa hulladékgyűjtőt is most helyezték el az oktatási intézményeknél.
A Tiszta Utak, Élő Táj környezetvédelmi civil szervezet három évvel ezelőtt alakult 18 alapító taggal, ma már 60–70 pártoló tagja van. Már az alakuló gyűlésen eldöntötték, hogy a fiatalokat tudatosan a környezet védelmére nevelik, és ennek szellemében tevékenykednek azóta is. A gyerekeknek fagyival kedveskednek a szemétszedésért, rajzversenyt és kiállítást is szerveznek a számukra, környezetvédelmi témában. Az egyesület tagjai minden városi szabadtéri rendezvényen vállalják a szemét összeszedését, jelenleg 12 db mobil hulladékgyűjtőjük van. Így ott találjuk őket többek között a Szabolcs Napok, az Életmód nap és Szenvedélyek napja városi rendezvényeken, valamint a Föld napja környezetvédelmi akciójának főszervezőiként is. Az egyesületnek külön pályázatíró előkészítő teamje van, és mind a polgármesteri hivatallal, mind Pusztaszabolcs többi civil szervezetével is jó kapcsolatokat ápolnak.
Az egyesület elve: ültessen fákat a család, a tanár és a diák, az óvodai dolgozó és az óvodás, és mindenki, aki a tisztább, élhetőbb Pusztaszabolcsért szeretne dolgozni. Sebesi Béla elnök az egyesület nevében köszönte meg mindazoknak, civil szervezeteknek, intézményeknek és lakosságnak is a közreműködést, akik hozzájárultak az akció sikeréhez.
Az egyik legnagyobb akciójuk a Föld napja takarítási akció, amikor 4–5 IFA megtelik az összegyűjtött szeméttel. Tavaly a város határában 4 illegális szemétlerakót szüntettek meg akciójuk keretében. Az idén május 2-án rendezik a közutak melletti szemétgyűjtést, amelyen 2009-ben kétszáznál is többen voltak.

