Iskolabővítés előtt: megelőző régészeti feltárás
Keszi Tamás régész vezetésével régészeti feltárási munkálatok folynak az adonyi iskola udvarán. Az iskola tervezett bővítése előtti megelőző feltárást, leletmentést Adony város önkormányzata finanszírozza.
Érdeklődő tekintetektől körülvéve folynak a lelőhely feltárásának munkái az adonyi iskola udvarán: rendszeresen felkeresik az ásatást a gyerekek és a tanárok egyaránt, van, hogy egész osztályok kíváncsiak az előkerülő csontokra, a tárgyi emlékekre. A volt templomkertben több mint 3700 éves urnasírokat, római kori emlékeket és középkori temetőt találtak az iskolabővítést megelőző régészeti feltáráson.
Már régebbről ismert ez a lelőhely, hiszen a hatvanas években Bóna István márt tárt itt fel pár sírt, a hetvenes években pedig harminc sírt bontottak már ki – tudtuk meg Keszi Tamás régésztől, aki a dunaújvárosi Intercisa Múzeum munkatársa és a munkák vezetője. Keszi Tamás ottjártunkkor elmondta, hogy az április 20-ai lehumuszolást követően megkezdődött a bontás, és már most öt bronzkori urnákat rejtő sírt találtak, koruk mintegy 3700 év, továbbá egy római cserepeket tartalmazó szemetes gödröt és egy középkori temetőt, a több sír között egy csecsemő csontvázát is feltárták.
A templom, melynek kertjében áll az iskola, 1720 körül épült (a szemöldökkő tanúsága szerint 1723-ban), később Mária Terézia rendeletben tiltotta be a települések belterületén temető működtetését, viszont az 1700-as évek elején még temettek a templomkertbe.
Koporsószögek, deszkamaradványok, bronz ékszer, egy 12 cm hosszú bronz tű és egy, a Dunántúl nyugati részéről származó import edény, az észak-dunántúli mészbetétes edények kultúrájához tartozó bögre került már eddig elő a sírokból. A három-négy hetet igénylő ásatások nyomán előkerülő tárgyak az Intercisa Múzeumba kerülnek.
(Fotók: Keszi Tamás és Koczka Kata, 2010.)

