Majálisok napja

Május elseje, a Munka Ünnepe, a majá­li­sok napja. Nekem örökre meg­ma­rad az első olyan nap­nak, ami­kor a nagy­ma­mám meg­en­gedte, hogy lete­rít­sem a pok­ró­cot a fűbe, és leüljek-lefeküdjek rá. Drága Nagyi­kám min­dig mondta: azok­ban a hóna­pok­ban, amik­nek a nevé­ben „r” betű van, nem ülhe­tünk a földre anél­kül, hogy fel ne fáz­nánk. Így aztán hogy most végre itt a május elseje, lehet menni a ter­mé­szetbe, ki a zöldbe, pik­ni­kezni, sör-virsli vagy valami egy­tál­étel mel­lett élvezni a melen­gető nap­su­ga­ra­kat, a mada­rak éne­két. Már ha hal­lat­szik a vurstli, a köz­ségi majá­lis hang­za­va­rá­ban. Mert ma újra a közös­ségi össze­jö­ve­te­leké lett a nap, meg­tartva a régi fel­vo­nu­lós május else­jék­ből, ami jó volt, görbe tük­röt tartva a szo­ci­a­lista külső­sé­gek elé.

A kíná­la­tot látva válo­gat­hat­tunk a retro majá­li­sok­ból (Kulcs, Pusz­ta­sza­bolcs) és a hagyo­má­nyos május else­jei prog­ra­mok­ból (Adony, Apos­tag, Baracs, Daru­szent­mik­lós, Duna­föld­vár, Duna­ve­cse, Kisapos­tag, Rác­al­más, Sza­bad­egy­háza), sőt, Per­káta ese­té­ben mind­két hely­színre benéztünk.

Ter­mé­sze­tes, hogy nem hogy ez az egy nap, egy hét is kevés lett volna ahhoz, hogy min­den­hol elidőz­zünk, marad­jon idő az ünneplők­kel beszél­getni, pár fala­tot, kor­tyot fogyasz­tani, len­cse­végre kapni az érde­kes moz­za­na­to­kat. Nem is vál­lal­koz­hat­tunk hát arra, hogy két­sze­mé­lyes (és Derce kutyám­mal, mint har­ma­dik részt­vevő­vel kibő­ví­tett) szer­kesztő­sé­günk min­den hely­színre eljus­son, ahová sze­ret­tünk és érde­mes is lett volna. Így is sza­ladt szé­pen az autó kilométer-számlálója.

Tet­tünk hát egy jó nagy kört, mely­nek első és utolsó állo­mása Kulcs volt.

Kul­cson retro majá­list ren­dez­tek, a nagy­sza­bású ren­dez­vény a fél falut meg­moz­gató fel­vo­nu­lás­sal kezdő­dött és a sport­pá­lyán foly­ta­tó­dott, ahol a sza­bad­téri szín­pa­don igen jó műsor várta a részt­vevő­ket. A sztár­ven­dég Kovács Kati volt.

Adony­ban csen­des volt a kas­tély parkja a dél­előtti órák­ban, csak később len­dül­tek bele a majá­li­so­zók, ott az esti órák­ban zaj­lott a főprogram.

Pusz­ta­sza­bol­cson korán kel­tek az embe­rek, már reg­gel 8-kor meg­kezdő­dött a retro fel­vo­nu­lás, ami a sport­pá­lyán fel­ál­lí­tott szín­pad­nál, sát­rak­nál, körhintás-vattacukros majá­lis­sal foly­ta­tó­dott. A helyi mentők és a tűzol­tók bemu­ta­tója meg­le­hető­sen lát­vá­nyosra sike­re­dett, a mentő szi­ré­ná­zott, a tűzol­tók egy Tra­ban­tot gyúj­tot­tak fel, majd oltot­ták el a hatal­mas, foj­to­gató, kör­nye­zet­ba­rát­nak nem iga­zán nevez­hető fekete füst­tel járó tüzet. Igen jó volt a kür­tös­ka­lács, remek a pacal, és az árát is igen barát­ira szab­ták (hiába, nosz­tal­gi­ázni így is lehet).

Sza­bad­egy­há­zára érve meg­előz­tük a prog­ram­kez­dést, viszont már alkal­munk nyílt meg­cso­dálni az iván­csai Szor­gos Kezek Folt­varró Kör tag­ja­i­nak kiál­lí­tá­sát. A mére­tes május­fá­nak való még a föl­dön hevert, az ága­ira kötö­zendő sza­la­gokra és boros­pa­lackra várt.

Innen Per­ká­tára veze­tett utunk, ahol a kas­tély­kert­ben már javá­ban rúg­ták a bőrt, gurí­tot­ták a golyót, lőt­ték a nyi­la­kat a köz­ségi ren­dez­vé­nyen, majd fel­ke­re­ked­tünk, és autónk len­gés­csil­la­pí­tóit nem kímélve, nagy port verve, a Retro majá­lis táb­lá­kat követve kihaj­tot­tunk a Mély­völgybe. Itt, távol a világ zajá­tól a fel­ál­lí­tott szín­pa­don éppen a Bara­csi Nép­tánc­együt­tes adta elő a Rátóti csi­kó­to­jás c. mesét, fest­mény– és népi tár­gyak kiál­lí­tá­sát néz­het­tük meg, főtt a bab­gu­lyás, s volt, aki jó ala­po­san „elha­jolt” a bevitt sze­szek hatá­sára. Őt a közös­ség „bosszúja” két mar­kos legény sze­mé­lyé­ben a csa­lá­no­sig vitte, ott letette, s a sze­gény pára lehet, hogy csak más­nap, össze­csip­kedve ébredt tudatára.

Baracsra csak azért nem jutot­tunk el, bár sze­ret­tünk volna, mert az új autópálya-szakaszon Daru­szent­mik­lósra igye­kez­tünk, Baracs­nak pedig nincs lehajtója…

Daru­szent­mik­ló­son az isko­lá­nál ünne­pel­tek a Falu­lán­co­sok, már csak a leg­ki­tar­tób­ba­kat értük ott. Némi­képp fel­dobta a han­gu­la­tot, ami­kor a jelen­lévő három fehér Havan­ese fiú kutya heve­sen kör­be­ud­va­rolta a puli lány­ká­mat, akit a lel­kes ifjú lova­gok elől gyor­san a hátsó ülésre mene­kí­tet­tem. Nevetve indul­tunk tovább, Kisapos­tag irá­nyába, ahol a Magya­rok Szö­vet­sége és más civil szer­ve­ze­tek majá­li­soz­tak, továbbá Duna­ve­csére, ahol, még a dél­előtt folya­mán, a fogat­haj­tá­son még boru­lás is volt, sze­ren­csére sérü­lé­sek nélkül.

Utunk utolsó állo­mása Kulcs volt, ahol a Császár-tanyán a Kemen­cé­sek­nél egy kiváló babos egy­tál­étel foga­dott ben­nün­ket, s az auten­ti­ku­san beren­de­zett paraszt­szoba tár­gyait is meg­cso­dál­hat­tuk, majd tap­sol­hat­tunk a Drums­ters dobo­sok­nak, akik­nek a műsora lázba hozta a résztvevőket.

Ala­po­san elfá­radva értünk haza s gon­do­la­tunk már a más­napi lap­zár­tán járt, míg meg­fo­gad­tuk, jövőre, Isten segít­sé­gé­vel, oda is ellá­to­ga­tunk, ahová most nem sikerült.

Tekintse meg fotógalériánkat