Szállás napok
Kétnapos programsorozatban öltött testet az idei Szállás napok rendezvénye Előszálláson, május utolsó hétvégéjén, régi játékok kiállításával, kulturális programokkal, kulináris élvezetekkel.A Művelődési ház kistermében pénteken este a községben összegyűjtött régi gyermekjátékokból nyílt nosztalgiára okot adó kiállítás a Hagyományőrző Nyugdíjasklub rendezésében, a nagyteremben pedig — a megnyitót követően — a színpadon az előszállási gyerekek dalos-táncos bemutatóiban, majd Papp Marcella énekében gyönyörködhettünk, aki legutóbb a Puszta Hangja versenyt is megnyerte, illetve Mohácson és Keszthelyen is arany minősítést ért el.
A közönség nagy érdeklődéssel hallgatta dr. Eglesz Dezsőné, Ilonka nénit, aki 1948-ban került tanítóként Előszállásra, és élvezetesen mesélt régi történeteket. Szavai biztatásul szolgálhatnak a mostani pedagógusoknak, mert mint mondta, mindazt a szeretetet, amit tanítóként adhatott, egy ötvenéves osztálytalálkozón visszakapta, igazolásul, hogy jól végezte feladatát. „Nem szabad elkeseredni, hanem dolgozni kell, kimunkálni a dolgokat, hogy a pici gyerekből a tanév végére író-olvasó gyermek váljék. Ez a legszebb munka a világon, amihez testi, szellemi erő is kell. Bár már régen Budapesten élek, Előszállás neve nekem mindig aranybetűkkel van kiírva!” – mondta, és szemében a szeretet fénye csillogott.
Előszállás szülötte, Sörös Miklós, aki most először lépett fel szülőfalujában, képzeletbeli világkörüli útra hívta közönségét, és Párizstól Oroszországon át több nemzet szerzőjét idézte meg „egyperceseivel”, s nyűgözte le a közönséget gyors átváltozásaival, szép hangjával, remek éneklésével is.
A szombati programban a gyermeknapi játékok, az egészségmegőrzés — szűrések – játszottak főszerepet, és az elmaradhatatlan főzőverseny. Itt a Fejér megyei Gyermekvédelmi Központ III. sz. Gyermekotthonának 38 lakója is részt vett, Virág László vezetésével, ők chilis babot főztek. Stern László budapesti mesterszakács volt a bíráló, aki arra is vállalkozik – immár évek óta -, hogy főzés közben is tanácsokat ad, nem csak a kész ételt minősíti. Mint mondta, sajnálatosnak tartja, hogy a nemzetközileg is elismert 670-féle magyar magyar ételből mindössze néhányat, többnyire egytálételeket főznek ilyen alkalmakkor az előszállásiak. „Érthető a dolog valahol, hiszen ez papi uradalom volt, a nagy létszámú családok többnyire egy szobába zsúfolódtak össze a cselédházakban, nem is volt hely főzőcskézni, és ugyan ma már akár a mezőgazdasági vállalkozói rétegnek és másoknak is lehetővé tenné az anyagi helyzete a gasztronómiai emelkedést, de az a számukra még mindig huszadrangú kérdés.” – tette hozzá kicsit szomorúan, de bizakodva, hogy ha lassan is, de újra teret hódít a változatos magyar gasztronómia. A szakácsversenyen végül az önkormányzat csapata vittel el a pálmát sertés babgulyásával, a helyi postai dolgozók babgulyását és a Bike Boys csapat vörösboros vargányás vaddisznópörköltjét megelőzve.
Délután kulturális programot láthattak az érdeklődők helyi és környékbeli fellépőkkel. A kétnapos program egy fergeteges utcabállal zárult.
Tekintse meg képeinket fotógalériánkban!

