Duna Menti Folklórfesztivál
Dunaföldváron, a Várudvaron rendezték 2010. június 24–27. között a Duna Menti Folklórfesztivált, amelyen baszk és lengyel, valamint bölcskei, uszódi, géderlaki és dunaföldvári néptáncegyüttesek, továbbá kölesdi és attalai népdalkörök vettek részt. A rendezvény csütörtök este ünnepélyes megnyitóval és Lengyel-esttel vette kezdetét.A negyven éves hagyományokkal bíró, idén Dunaföldváron rendezett, immár XVIII. Duna Menti Folklórfesztivál megnyitóján dr. Say István fesztiváligazgató köszöntötte a résztvevőket és a vendégeket, köztük Tóth Ferenc országgyűlési képviselőt. A Lengyelországból és Baszkföldről érkezett fiatalok e fesztiválon megmutathatták, mire a legbüszkébbek. Egyhetes Tolna megyei tartózkodásuk során több helyszínen felléptek, programjukban a régió központjába, Pécsre, Európa kulturális fővárosába szervezett kirándulás is szerepelt.
Nagy Gáborné, Dunaföldvár polgármestere örömét fejezte ki, hogy városa a Tolna és a szomszédos Bács-Kiskun megye közös szervezésében zajló fesztivál külföldi vendégeinek állomáshelye, házigazdája lehetett. A megnyitón résztvevők figyelmébe ajánlotta a szép természeti és épített környezetet, a Fafaragó galériában látható népművészeti kiállítást. Reményét fejezte ki, hogy a rendezvény során barátságok kötődnek.
Pataki Dezső, a Városi Művelődési Központ igazgatója, helyi fesztiváligazgató a vasárnapig tartó rendezvénysorozat főbb programjait ismertette, majd a lengyel fiatalok zenés-táncos estje keretében körjátékokkal ismerkedhettek meg a jelenlévők. AVárudvar látogatói sem maradtak ki a vidám és szórakoztató, szavak nélkül, a zene és a mozgás nemzetközi nyelvén szóló játékokból.
Június 26-án, szombaton az eső miatt elmaradt a kirakodóvásár és a színes felvonulás a Várban, a nagyközönség a művelődési házban nézhette meg a gálaműsort, ahol a fesztiválon résztvevő hazai és külföldi néptánc– és népzenei együttesek léptek színpadra.
Hatalmas élmény volt a hazai együttesek után következő lengyelek színes népviseletben előadott, énekkel és hangszeres zenével kísért tánca, melybe akrobatikus elemeket is szőttek. Nagy meglepetés és nagyon különleges látvány volt a baszk fiatalok előadása, amit két furulya és egy dob szavára adtak elő. A táncosok mosolytalan, szinte rezzenéstelen arca, a klasszikus balett elemeit hordozó táncok és a virtuóz előadásmód lélegzetellálító hatású volt. Méltán érdemelte ki a Gero Asular vezette együttes a nézők vastapsát.
Vasárnap késő este Baszk-esten ismerkedhettek a résztvevők a Spanyolország területén élő baszkok hagyományos, különleges zenéjével és táncaival.

