Duna-parti randevú Nagy Ervinnel

Duna-parti ran­devú Nagy Ervinnel

(Kisapos­tag, 2008. Koc­zka Kata)

 

-          Ha vég­képp le aka­rok kap­csolni, haza­jö­vök. Pihenni, fel­töltődni járok Kisapos­tagra, bár egyre keve­sebb­szer van rá módom, inkább csak nyá­ron – vála­szolja Nagy Ervin a kér­désre: mit jelent szá­mára a mező­földi táj, a kisapos­tagi Duna és az itt élő roko­nok, bará­tok. A fia­tal szí­nész ugyanis innen indult a vilá­got jelentő desz­kák és kame­rák felé.

-          Bár már inkább az itteni bará­taim jön­nek hoz­zám, pesti bará­ta­i­mat is elho­zom ide. A barátnő­met is elő­ször ide­hoz­tam. Leg­utóbb Fenyő Iván járt nálunk. Apu­ká­mék főz­tek egy jó pacal­pör­köl­tet, és nagyon élvez­tük a csa­lá­dias lég­kört, a nyugalmat.

-          Autó­pá­lyán egy óra alatt a szín­házba ér innen. El tudja kép­zelni, hogy itt éljen?

-          Nem itt fogom leélni az éle­tem, de nagyon sze­ret­ném, ha rész­ben itt nőné­nek majd fel a gye­re­keim. Erő­sen kötő­döm ide, de nem vagyok hely­hez kötött típus. Célom, hogy kül­földre jár­jak for­gatni. Ezzel együtt azt gon­do­lom, hogy itt­hon, a vidéki váro­sok kul­tu­rá­lis bázi­sait is meg kel­lene erő­sí­teni. Fon­tos, hogy vidé­ken is felnő­jön egy kul­túr­szom­jas réteg, hogy a szín­há­zak orszá­gos szintűek legye­nek, el tud­ják tar­tani magu­kat, és hogy egy-egy meg­ha­tá­rozó szí­nész­e­gyé­ni­ség a fővá­ros­ból is vonz­zon néző­ket vidékre. Ne csak az igény­te­len, hak­ni­zós tár­su­la­tok érjék el a vidé­ket, mint ami saj­nos jel­lemző. Úgy tűnik, hogy aki­ket a médi­á­ból vagy a fil­mekről meg­is­mer­nek, őket nézik meg a szín­ház­ban. Kemé­nyen nevelni kel­lene a kul­tú­rára a vidéki embe­re­ket, mert roha­mos az elbutulás.

-          Milyen a kap­cso­lata a duna­új­vá­rosi színházzal?

-          A Bar­tók és a Katona József Szín­ház közös pro­duk­ci­ó­i­ban évente két­szer is sze­re­pe­lek Duna­új­vá­ros­ban, azon­ban ezzel kap­cso­lat­ban vegye­sek az érzé­seim. Pél­dául itt a Taliz­mán című darab­nak nem volt akkora a sikere, mint a fővá­ros­ban, vagy mint a Kar­ne­vál­nak itt, és bár jó haza­jönni, magam is meg­ta­pasz­tal­tam, hogy senki sem lehet pró­féta a saját hazájában.

-          Mennyire nehéz ma, ilyen közeg­ben nevet szerezni?

-          A Nin­csen nekem vágyam semmi, illetve a Hídem­ber című fil­mek után nem kel­lett maga­mat eladni, és ma sem kell a Heti Hetes­ben sze­re­pel­nem ahhoz, hogy ismert legyek. Jól sike­rült mozik­ban vet­tem részt. Örü­lök, hogy nem kell csip-csup mun­ká­kat elvál­lal­nom, viszont tény, hogy a szín­ház­ból nem lehet meg­élni, Ma már a szink­ront sem fize­tik meg úgy, mint régen. A rek­lám jó pénzt hoz a kony­hára, és látom, hogy sok kol­lé­gám kép­te­len meg­élni az ebből szár­mazó bevé­tel nélkül.

-          Milyen mozik­ban vett és vesz részt mostanában?

-          Egy magyar gyár­tású, angol fil­met fejez­tünk be nem­ré­gi­ben, ez az első angol nyelvű sze­re­pem. A fil­met a locar­noi film­fesz­ti­vá­lon mutat­ják majd be. Május ele­jén kezd­tük fel­venni Goda Kriszta új film­jét. Nagyon hosszú, ötven­na­pos lesz a for­ga­tás. Emi­att is jöt­tem most haza, s hogy ki tud­jak kap­cso­lódni, zöl­det lás­sak, ener­giát szív­jak magamba.

-          Nem jelent hát­rányt, ha kima­rad a tévésorozatokból?

-          Szá­momra nem. Úgy vélem, a soro­za­tokba nem jó beke­rülni, az egyenlő a bul­vár­ral. Éppen ezért kerü­löm a rek­lám­fil­me­zést is. Azt gon­do­lom, hogy a jó mozik révén ismertté vál­ha­tok. Több for­ga­tó­köny­vet is vissza­ad­tam, mert nem vol­tam vele elé­ge­dett. Én nem vágyom Holly­woodba, évente két euró­pai kopro­duk­ciós film­ben sze­re­pelni — nekem ez az álmom, mel­lette a magyar szín­házi éle­tet megő­rizni, a poli­tika ellenében.

-          Meg kell védeni a szín­há­za­kat a politikától?

-          Igen, mert kemény erők­kel törek­sze­nek a mai reper­to­ár­szín­házi rend­szer szét­ve­ré­sére, annak elle­nére, hogy telt házak előtt ját­szunk, és annak elle­nére, hogy kül­földi bará­taim meg­íté­lése sze­rint ez hun­ga­ri­kum. Ők cso­dál­koz­nak, hogy az egyik nap ezt, a másik nap azt játsszuk. A szí­né­szek kol­dus­botra jut­nak, ha sokak sze­mé­ben ez nem is így lát­szik. Magyar­or­szá­gon tekin­tély­elvű­ség van: csak akkor fogad­ják el az embert, ha már elég ismert, akkor adnak a véle­mé­nyére. Ezért is fon­tos a szá­momra, hogy ismert legyek, mert akkor tudok tenni a szín­ház védelmében.

-          Ezek sze­rint fon­tos­nak tartja az érdekvédelmet?

-          Nagyon. Saj­nos, a szín­ház­tör­vény ter­ve­ze­té­nél sem vol­tunk ott. Azt ter­ve­zem, hogy pár éven belül nagy érdek­védő leszek a szak­mám védel­mé­ben. Egy szám, egy hiba­szá­za­lék vagyunk a dön­tés­ho­zók sze­mé­ben. Saj­nos, a jog­dí­ja­zás sem műkö­dik. Ha a tévé­ben lemegy egy fil­münk, sem­mit nem kapunk. A poli­ti­kába sem a jobb, sem a bal­ol­da­lon nem aka­rom ártani magam, de a kul­tú­rát védeni akarom.

-          Két hónapja vette át a Már­ci­usi Ifjak kitün­te­tést. Ez nem politika?

-          Én az elis­me­ré­se­ket nem a poli­tika olda­lá­ról köze­lí­tem meg. Ezt az új ala­pí­tású díjat olyan har­mincöt év alatti fia­ta­lok kap­hat­ják, akik kiemel­kedő alko­tó­te­vé­keny­sé­gük­kel hoz­zá­já­rul­nak nem­zeti érté­ke­ink megőr­zé­sé­hez és gaz­da­gí­tá­sá­hoz. A kitün­tet­tek között töb­ben vagyunk művé­szek, de az ünnep­sé­gen ott áll­hat­tam a több­szö­rös magyar ejtőernyős baj­nok Kol­lár Gábor, a fel­ta­láló Rátai Dániel, vala­mint Szántó Attila kuta­tó­or­vos mel­lett. Az elis­me­rés a szak­mai mun­ká­nak szólt. Én nem kever­ném bele a politikát.

-          Van­nak ugyan fia­tal tudó­sa­ink, de az imént emlí­tette, úgy látja, hogy elbu­tu­lunk. Milyen fil­mek kel­le­né­nek, hogy kul­tu­rál­tab­bak legye­nek a magyarok?

-          Éles a sza­ka­dék a jelen­leg meg­lévő két pólus között. Van­nak a réteg­fil­mek, amik kijut­nak Cannes-ba, meg van­nak a pri­mi­tív, gatya­le­to­lá­sos pro­duk­ciók. Van­nak jók, mint pél­dául Till Attila Pánik című filmje, amely egy közé­pen álló, jó közön­ség­film. Gon­dol­kod­tat és szó­ra­koz­tat is. Goda Kriszta új filmje is közön­ség­film lesz. Művész­film­mel nem lehet kez­deni a kul­tú­rára neve­lést. Ezt a kul­túr­missziót azok­kal az embe­rek­kel lehet elin­dí­tani, akik csak az igé­nyes mun­kák­ban akar­nak részt venni, és akkor kiala­kul­hat újra egy olyan gene­rá­ció, mint ami­lyen utol­jára a Cser­hal­mi­éké volt. Saj­nos, az után­pót­lás neve­lé­sé­ben is olya­nok vesz­nek részt, akik alkal­mat­la­nok a szakma taní­tá­sára, és ez baj. Mint a fut­ball­ban! Éle­té­ben kettőt rúgott a lab­dába, és ő tanítja, hogy kell focizni?!

-          Nagyon indu­la­tos tud lenni, de ezt a feszült­sé­get le is kell vezetni. Hogyan regenerálódik?

-          Üvöl­tök a par­ko­ló­ház­ban, ha fel­dü­hít valami. Már tévét sem nézek, a híre­ket is inkább az inter­netről nézem meg. Egy­szerre nyolc köny­vet is olva­sok. A Mar­git­szi­ge­ten szok­tam futni, de szá­momra Kisapos­tag a leg­szebb hely, ahol töké­le­te­sen ki tudok kap­cso­lódni, és fel tudok töltődni energiával.

-          Har­min­cas évei ele­jén jár. Van­nak csa­lád­ala­pí­tási tervei?

-          Tisz­tá­ban vagyok azzal, hogy nem egy­szerű a szak­mám ebből a szem­pont­ból sem, de úgy érzem, meg­ta­lál­tam a párom. Ő nem szak­ma­beli, s ha kibírja mel­let­tem ezt az évet, akkor gon­dol­kod­ha­tunk róla – mondta búcsú­kép­pen az ifjú szí­nész, és elmosolyodott.