Adósmentő csomagok tündöklése és bukása

Az aláb­bi­ak­ban a Banki és Vég­re­haj­tási Káro­sul­tak Fogyasz­tó­vé­delmi Egye­sü­let elnö­ké­nek, Kovács Lász­ló­nak 2011. szep­tem­ber 21-én szer­kesztő­sé­günk­höz érke­zett leve­lét olvashatják:

Adós­mentő cso­ma­gok tün­dök­lése és bukása

A vál­ság kirob­ba­nása óta három év telt el. Nem tudni, hogy a recesszi­ó­ban éppen hol tar­tunk. Hogyha az euró-zóna vál­sá­gát tekint­jük, úgy néz ki, még eltart egy dara­big. A gaz­da­sági vál­ság nyil­ván hatás­sal van arra a szé­les rétegre is, amely az ország­hoz hason­lóan szin­tén eladó­so­dott és az érde­kük­ben tett intéz­ke­dé­sek nyil­ván össze­füg­gés­ben van­nak a részükre adott segít­ség nagyságrendjével.

A Baj­nai kor­mány kezdte el a „tűzoltó” mun­ká­la­to­kat, amely gya­kor­la­ti­lag érdemi vál­to­zást nem hozott a bajba jutott hite­le­sek érde­ké­ben. Egye­dül a lakos­ság eladó­so­dott­sá­gát meg­aka­dá­lyozni hiva­tott intéz­ke­dé­sei mara­dan­dóak. Ez gya­kor­la­ti­lag véget vetett a piaci ver­seny­nek, és rákény­sze­rí­tette a pénz­in­té­ze­te­ket, hogy csak való­ban azok kap­ja­nak hitelt, akik anyagi hely­ze­tü­ket tekintve alkal­ma­sak hite­le­zésre. Ez olyan jól sike­rült, hogy gya­kor­la­ti­lag be is fagyasz­totta ban­kok hite­zési tevé­keny­sé­gét, és felére-harmadára csök­kent a hitel­fel­vevők száma. Ez hatás­sal volt egy-két gaz­da­sági húzó-ágazatra, és az építő­ipar befek­te­tési célú ága­za­tát „pad­lóra küldte”.

Az új kor­mány válasz­tási ígé­rete, mely sze­rint: senki nem kerül az utcára, való­színű­leg hoz­zá­já­rult a kor­mány két­har­ma­dos több­sé­gé­hez. Kár, hogy egy álta­lá­nos ígé­retből gya­kor­la­ti­lag semmi nem való­sult meg. Rövid időn belül kide­rült, hogy ez az ígé­ret bizony jó néhány kivé­telt tar­tal­ma­zott, és a vég­re­haj­tá­sok és árve­re­zé­sek mind a mai napig töret­len len­dü­let­tel foly­ta­tód­nak. A válasz­tá­sok után min­denki arra szá­mí­tott, hogy rövid időn belül mar­káns tör­vény­al­ko­tási folya­mat­tal meg­ol­dó­dik a hite­le­sek gondja, és abban az idő­ben erre min­den esély meg is volt. Ennek elle­nére a kila­kol­ta­tási mora­tó­rium beje­len­tése után gya­kor­la­ti­lag nem tör­tént sem­mi­lyen érdemi vál­to­zás, és még a mai napig sem tör­tént egyet­len olyan lépés sem, amely a hite­le­sek gond­jait érdem­ben befo­lyá­solta volna.

Néz­zük egyen­ként az intézkedéseket:

Kila­kol­ta­tási moratórium

A segít­ség­nyúj­tási szán­dék ala­po­san fél­re­sik­lott. Hogy lehet­sé­ges, hogy senki nem gon­dolt arra, hogy a bedőlt szerző­dé­sek továbbra is élik önálló éle­tü­ket? A kama­tok és költ­sé­gek növe­ke­dése miatt, a mora­tó­rium rész­le­ges fel­ol­dá­sig a tar­to­zá­sok meg­dup­lá­zód­tak, és akik bele­es­nek a kvóta-rendszerbe, azok­nak a tar­to­zá­saik olyan mér­tékűek lesz­nek, hogy elérik az ere­de­ti­leg fel­vett hite­lek több­szö­rö­sét. Nyu­god­tan mond­hat­juk, hogy a mora­tó­rium és az elma­radt intéz­ke­dé­sek miatt az ügyek nagy tömege vált kezel­he­tet­lenné. Már 2010-ben kimondta egy PSZÁF állás­fog­la­lás, hogy a mora­tó­rium néhány ügy­fél szá­mára kárt okoz­hat. Ez a szám a mai nap­pal már kb. 200–250 ezer ügyet érint. A mora­tó­rium egy eset­ben lett volna hatá­sos: ha együtt járt volna az ún. „tiszta lap­pal tör­ténő kez­dés” meg­adá­sá­val, amely ugyan ere­de­ti­leg a 7+1 pon­tos javas­lat­cso­mag részét képezte volna, de kima­radt belőle.

7+1 pon­tos csomag

Gya­kor­la­ti­lag felejt­hető. Azon kívül, hogy néhány elvi prob­lé­mát tisz­tá­zott, mint pl. a közép– árfo­lya­mon tör­ténő tör­lesz­tés lehető­sége, mér­hetően nem ját­szott sem­mi­lyen sze­re­pet a vál­ság megoldásában.

 

5 pon­tos adós­mentő csomag

Inkább csak olyan beje­len­té­se­ket tar­tal­maz, amely­nek rész­le­teit később kel­lett kidol­gozni, és a prob­léma további elo­dá­zá­sát hozta magá­val, de az ügy­fe­lek hely­ze­tére továbbra sem gya­ko­rolt sem­mi­lyen hatást. Az árfo­lyam­gát beve­ze­tése, sőt kife­je­zett kam­pá­nyo­lása a  „hogyan árt­sunk még job­ban”  kate­gó­ri­ába esik bele.

Vég­tör­lesz­tés

A más­fél év alatt beje­len­tett egyet­len olyan javas­lati pont, amely alkal­mas lehe­tett volna a nagy tömegű probléma-halmaz keze­lé­sére — abban az eset­ben -, ha ez egy köte­lező érvényű hitel­csere prog­ram­ként funk­ci­o­nált volna. Az alkal­ma­zás célja sze­rint meg­oszt­hatta volna a koc­ká­za­tot és a ter­he­ket a bank és az ügy­fél között. A vég­ered­mény ennek elle­nére a követ­kező lett: egy igaz­ság­ta­lan, diszk­ri­mi­na­tív, célt tévesz­tett és elha­mar­ko­dot­tan beje­len­tett javas­lat, ame­lyet a kor­mány­zat erő­vel pró­bál átvinni. Az árfo­lya­mokra gya­ko­rolt hatása miatt még nagyobb káro­kat oko­zott, hason­lóan néhány meg­gon­do­lat­lan poli­ti­kusi elszó­lás­hoz, amely az egyéb­ként is érzé­keny pénz­ügyi pia­cot meg­moz­gatta. A kor­mány­zat roham­lép­tek­kel hát­rál ki az egész ügy­ből, Matolcsy minisz­ter úr levele oszt­rák kol­lé­gá­já­nak, mely sze­rint „ne tes­sék ezt az egé­szet komo­lyan venni, mi szo­li­dá­ri­sak vagyunk az oszt­rák ban­kok­kal szem­ben” illetve a ked­vez­mé­nye­zet­tek köré­nek szű­kí­tése azt a hely­ze­tet idézte elő, hogy első­sor­ban azok­nak nyújt segít­sé­get, akik erre nem szo­rul­nak rá, és zömé­ben befek­te­tési szán­dék­kal, az olcsó hite­le­ket kihasz­nálva vet­tek fel hite­le­ket. Nyil­ván ez alól is van kivé­tel. Vél­hetően száz­ezer fő alatt fog maradni az igény­be­vevők száma, de egy hatal­mas tömeg csa­ló­dot­tan vette tudo­má­sul, hogy a beígért segít­ség­ből ismét, immár har­mad­szorra sem lett semmi. A leg­na­gyobb hibát a kor­mány­zat ott követte el, hogy elmu­lasz­tatta a rend­kí­vül vegyes össze­té­telű segít­ségre szo­ru­ló­kat kate­go­ri­zálni és mind­egyik részére külön javaslat-csomagot kidol­gozni, vagy ezt csak rész­ben teljesítette.

Meg kell fogal­mazni, hogy egy­ál­ta­lán mi lehet segít­ség a bajba jutottaknak?

Esz­köz­ke­zelő lét­re­ho­zása. Leg­alább két­százez­ren vár­nak rá. A kor­mány csak ötezer segít­ségre várón akar segí­teni, ez az össz­lét­szám­hoz képest sem­mit sem jelent. Az ócsai lakó­park csak a for­rá­sok pazar­lá­sát jelenti. Valaki jól jár majd vele. A 20 mil­li­ár­dos keretből a mos­tani ingat­lan árak mel­lett, csak­nem az összes rászo­ruló lak­ha­tá­sát biz­to­sí­tani lehetne. Van épp elég olcsó lakás, ami­vel szin­tén lehetne gaz­dál­kodni. Ha össze­köt­nék egy „fecs­ke­ház” prog­ram­mal, az állam olcsón megúszná.

A magas tör­lesz­tési árfo­lya­mok miatt min­denki szen­ved, de ezt a pénz­ügyi rend­szer ide­ig­le­nes bedön­tése nél­kül meg­ol­dani nem lehet. Ennek kivi­te­le­zés­hez szük­ség lenne fegy­ver­szü­ne­tet kötni az ellen­zéki pár­tok­kal, hogy támo­gas­sa­nak egy hasonló elképzelést.

Mi lehetne a meg­ol­dás? A leg­jobb és átfo­góbb ered­ményt tör­vé­nyes esz­kö­zök­kel is el lehetne érni, anél­kül, hogy a kor­mány­zat ebbe konk­ré­tan bele­avat­kozna. A PSZÁF-nek el kell végez­nie a banki ter­mé­kek utó­la­gos tör­vé­nyes­ségi nor­ma­kont­roll­ját. Ha erre poli­ti­kai fel­ha­tal­ma­zást is kapna, a fel­adat elvé­gez­hető lenne. Téves az az állás­pont, hogy a banki hitel­ter­mé­kek min­den tör­vé­nyes előí­rás­nak meg­fe­lel­nek. Lehet, hogy szo­ro­san vett érte­lem­ben igen, de a gya­kor­lati alkal­ma­zá­suk­ban a hite­le­zési sza­bá­lyok betar­tá­sá­val az Álta­lá­nos Szerző­dési Fel­té­te­lek gya­kor­lati kivi­te­le­zé­sé­ben min­den bank súlyo­san vétett. A hitel­bí­rá­lati rend­szer be nem tar­tása ahhoz veze­tett, hogy a piaci ver­seny­ben nagy tömeg­ben kap­tak azok is hitelt, akik erre nem let­tek volna jogo­sul­tak. Az e miatt bekö­vet­kező banki káro­kat mégis csak az ügy­fe­lek vise­lik, holott a vesz­te­sé­gek jó részét a ban­kok­nak kel­lene lenyelni. Ha vala­ki­nek úgy adok pénzt, hogy vél­hetően nagy szá­za­lék­ban ráfi­ze­té­sem fog kelet­kezni, akkor ezek­kel a vesz­te­sé­gek­kel nekem kell szá­molni és ez nem hárít­ható át az ügy­félre. A PSZÁF-nek a vizs­gá­lat elvég­zé­sére min­den fel­ha­tal­ma­zása meg­van; de még­sem fogja meg­tenni — félve a pénz­ügyi rend­szer bedő­lé­sétől -, amíg erre egy­ér­telműen uta­sí­tást és fel­ha­tal­ma­zást nem kap.

A PSZÁF-nek ezen kívül a men­ta­li­tá­sán is vál­toz­tat­nia kell; mos­tani állás­pont­juk sze­rint az ügy­fe­lek felelős­sége most nagyobb, mint a ban­koké. A fel­ügye­let ugyan már meg­kezdte a tisz­to­ga­tá­so­kat, de ez csak a pénz­ügyi rend­szer peri­fé­ri­á­jára ter­jed ki, bizo­nyos pénz­ügyi szol­gál­ta­tókra. Per­tár­sa­sá­gok helyett a PSZÁF-nek kel­lene köz­ér­dekű perek soka­sá­gát elin­dí­ta­nia, kellő kor­mány­zati fel­ha­tal­ma­zás­sal. Saj­nos a PSZÁF nem találja helyét és sze­re­pét. Az ügy­fe­lek szem­pont­já­ból sok eset­ben úgy tűnik, mintha a Bank­szö­vet­ség „meg­hosszab­bí­tott keze” lenne.

Komoly elő­re­lé­pés lehetne a ban­kok ösz­tön­zése saját banki esz­köz­ke­zelő lét­re­ho­zá­sára néhány ked­vez­mény beik­ta­tá­sá­val, a fizetni még vala­mi­lyen mér­ték­ben tudó és akaró ügy­fe­lek meg­ment­hetők len­né­nek, sőt még a már bedőlt hite­lek több mint fele is újra­éleszt­hetővé válna.

Csak a kor­má­nyon múlik, hogy képes lesz-e egy okos, meg­fon­tolt stra­té­giát kidol­gozni az eddigi látszat-intézkedések helyett, anél­kül, hogy hasonló viha­ro­kat kavarna mint ahogy ezt a vég­tör­lesz­tés­sel tette.

Vajon mennyi ideig leszünk még az oszt­rák pénz­in­té­ze­tek pénz­ügyi gyarmata?

 

Kovács László

főtit­kár

Banki és Vég­re­haj­tási Káro­sul­tak Fogyasz­tó­vé­delmi Egyesület