Boldog névnapot, Miska huszár!
Művészileg elkészült “A világ legnagyobb ólomkatonája” Guinness-kísérletnek szánt óriási huszárszobor gipszmintája, amely kigondolója, Vlaszák Mihály után a Miska huszár nevet kapta. Ebből az alkalomból és Mihály nap tiszteletére 2011. október 1-jén, szombaton déltől látogatható volt az egyelőre Rácalmáson, a volt tüzép-telepnek otthont adó egykori lovarda udvarán álló szobor. Most először volt látható és fényképezhető állványok nélkül (legalábbis elölről) és mostantól indulhat a visszaszámlálás a szobor betonból történő megöntéséig és végleges helyén való felállításáig.
Az alkotó, Rohonczi ROHO Istán és a mellette álló csapat, Vas Jánossal az élen, szombaton délután bográcsozással egybekötött összejövetelt tart az öt évvel ezelőtti kezdetekről, a közben történt dolgokról és Mihály napról való megemlékezés jegyében, különös tekintettel az öt évig tartó folyamatos munkaszakasz lezárultára. Az ezen a napon zajló VIII. Rácalmási Tökfesztivál programjaihoz kapcsolódó eseményen mintegy 250-en keresték fel “A Katonát”, ahogy Rohóék egymás közt nevezik, és néhányan koccintottak is egyet a vállalkozás sikerére, az ólomhuszár szobor és vele a Guinness rekord eredményes felállítására.

