ÚJVÁRI MILÁN TÁNCMŰVÉSZ szülővárosa, Dunaújváros színpadán
Újvári Milán dunaújvárosi származású táncművész a főszereplője annak a darabnak, mely november 7-én vendégszerepel a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A produkció főszereplője a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola Táncművészeti tagozatán kezdte tanulmányait, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola tanulója lett. Azóta rendszeresen ér el sikereket a Magyar Divat és Sport-táncszövetség versenyein. Városunk és országunk hírnevét erősítette már Szlovéniában, Amsterdamban, New York-ban, sőt turnéja során egész Észak-Amerikában és Európában. Most egy igazi „átöltözőshow”-val látogat szülővárosába, „Fregoli szindróma, avagy nem a ruha teszi az embert” címmel”. Az előadás másik (fő)szereplője a szintén kiváló táncművész Réti Anna, aki a Rotterdami Táncakadémián szerzett diplomát. Ők ketten egy fantasztikus produkció keretein belül boncolgatják az öltözködés szerepét, így többek között azt is, hogy valóban attól függ-e a személyiségünk, hogy milyen ruha van rajtunk: „Felöltözünk. Talán átváltozó művészek vagyunk? Pedig néha nagyon nem szeretnénk azok lenni. Felöltözünk. Magunkra húzunk minden elképzelhető réteget, egyiket a másik után, míg már ki sem látunk belőle. Felöltözünk. Mindannyian átváltozó művészek vagyunk. Blöffölünk – vagy már azt sem tudjuk, blöffölünk-e. Vetkőzzük le? Válasszunk réteget? Levetkőzzünk? „…meg tanulni jelen lenni… …meztelen agyvelővel… …az ürességet gyakorolni… …mindig először, mindig utoljára…” (Hamvas Béla) Előadók: ÚJVÁRI MILÁN, RÉTI ANNA Alkotók: Réti Anna, Claudio Stellato, Amos Ben Tal, Újvári Milán Zeneszerző: Amos Ben Tal Dramaturgiai munkatárs: Hudi László, Szőke Sándor Jelmez: az alkotók és Szűcs Edit Tér: Rácz Dóra Fény: Pete Orsolya Grafika: Rácz Nóra A dalszöveg Ferencz Győző Fraktál-tudat című versének felhasználásával készült.

