Grafikák a perkátai kun leletekről
A perkata.hu weblapon leltem a hírre, hogy 2011. november 4-én megnyílt Budapesten, a Magyar Képző– és Iparművészek Andrássy úti kiállítótermében az a kiállítás, amely a Kortárs grafikák a perkátai leletekről címet viseli, s amelynek szervezője az Itthon Európában a Művészetért Közhasznú Alapítvány volt. A hírt a Perkáta Online (perkata.eu) — a nagyközség alternatív honlapja — is megerősítette és gazdag fotóanyaggal illusztrált beszámolót kínál olvasóinak.
Mint hírül adják, közel egy éve kezdődött a projekt, amely lehetővé tette a képzős hallgatóknak, hogy a perkátai megkerülő út építésének megelőző régészeti feltárása kapcsán előkerült templom és temető leletanyaga alapján rajzban rekonstruálják az építményeket, illetve és elsősorban a koponyák alapján az egykor ott élt kun származású lakosok arcvonásait.
A kiállító teremben elhelyezett tábla tanúsága szerint a kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának, Prof. Kőnig Frigyesnek és az egyetem Művészeti Anatómia, Geometria és Rajzi Tanszéke munkatársainak, valamint az egyetem hallgatóinak arcrekonstrukciós rajzait mutatja be. Az arcrekonstrukciós rajzok a perkátai régészeti lelőhely feltárásán előkerült, az eddig legteljesebb kun szállás temető anyagát dolgozzák fel.
A Perkáta – Nyúli-dűlő lelőhelyen 2009 és 2011 között lezajlott régészeti feltárásnak az eredményei kiemelten fontosak a kora középkori magyar történelem, valamint a magyarországi kunok története szempontjából. A feltárás vezetője Kovács Loránd Olivér volt. A Magyar Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésével lehetőség nyílt a feltárt régészeti anyagnak a képzőművészet eszközével történő megjelenítésére, amelynek hagyományai vannak a magyar archeológia területén is. Az elkészült művészi arcrekonstrukciók segítséget nyújtanak a leletek régészeti, antropológiai tudományos feldolgozásában is, mindamellett megelevenítik a mai kor embere számára a középkori Magyar Királyság területére letelepített kunok arcvonásait, és segítségével közel kerül és megelevenedik a múlt. Rég elfeledett arcok néznek vissza ránk az idő messzi távolából.
A kiállítás anyagát a Semmelweis Kiadó könyv formájában is megjelentette.
A kiállítás a budapesti helyszínen november 27-ig látható, de – mint Perkáta hivatalos honlapján olvasható – „hamarosan Fejér megyében és/vagy Perkátán is látható lesz”, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága vezetőjének és Perkáta polgármesterének a helyszínen történt egyeztetésének eredményeképpen.
Bízunk benne, hogy a kiállítás csakugyan „vándorútra” kel, és a ma a környéken élő kun leszármazottak megtekinthetik azt november 27. után a lakóhelyükön vagy annak közelében, addig pedig aki teheti, a fővárosban.
Fotók: Kecskés Judit




