ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS
(Az alábbi cikket az intézmény kérésére jelentetjük meg, szerkesztett formában — a főszerk.)
TÁMOP 3.4.3 –08/2 Iskolai tehetséggondozás projekt
Az iskolai tehetséggondozás feltételrendszerének fejlesztése a Fejér megyei TISZK két intézményében
Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola, Dunaújváros (projektvezető: Sógor Csilla)
Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakközépiskola, Pusztaszabolcs (szakmai vezető: Tánczos Krisztina). 2010 augusztusától 2011. novemberig a két iskola együttműködött a tehetséggondozás jegyében. Ennek keretében több alkalommal találkoztak a diákok és a tanárok: továbbképzésekkor, tehetségnapokon, színjátszó fesztiválokon, rendhagyó irodalomórákon, kutató diákok prezentációinak bemutatásakor.
A nyitórendezvényt a Bánki Gimnáziumban, a zárót a pusztaszabolcsi gimnáziumban tartották, mintegy 200–200 diák részvételével. E nagyszabású találkozókon bemutatkoztak egymás előtt a diákok: diákszínpadi előadásokkal, tánc– és énekprodukciókkal, illetve kreatív közösségi játékok során ismerkedhettek egymással, s a két intézmény jellegzetességeivel.
A tehetséggondozás a Szabolcs Vezér Gimnáziumban a következő eredményeket hozta:
- 4 országos versenyen a fődíjat, azaz a legeredményesebb iskola díját sikerült megszerezni
- humán, reál , gazdasági és művészeti tárgyakból megyei és országos versenyeredmények
- a Kutató Diákok Országos Versenyén – esszépályázaton és konferenciákon – országos 12. helyen végeztek a középiskolák rangsorában
- 20 diákot és 6 tanárt regisztráltak a Kutató Diákok-Tanárok Mozgalmába, illetve a Géniusz Tehetséggondozó Portálra
- tehetséggondozó versenyeket: megyei szavalóversenyt, tanulmányi versenyeket, színjátszó fesztivált rendeztek
- tanáraik részt vettek több tehetséggondozó továbbképzésen
- egyéni és csoportos fejlesztési terveket dolgoztak ki tanáraik: Patonai Erika a nyelvtanulásról, Törökné Király Kornélia a matematika versenyekről, Török Mária és Neikl-Ladány Ágnes a Diák Rt. munkájáról, Tánczos Krisztina a diákszínpadi munkáról és az irodalmi alkotópályázatokról.
- az iskola diákjai részt vehettek tehetségfejlesztő programokon, kirándulásokon, színházi előadáson (Besenczy Árpád Petőfi: A helység kalapácsa)
- a Rudas Szakközépiskolával — mint tehetségponttal – 5 szakmai rendezvényt szerveztek diákok és tanárok számára
A másfél éves együttműködés eredményeként sikerült kiváló kapcsolatot teremteni a dunaújvárosi partnerintézménnyel és a tehetségponttal. A pusztaszabolcsi gimnázium célja, hogy elindítsa a Tehetségponttá válás folyamatát, mivel a 2010–2011. tanév bizonyította, hogy tehetséges diákjaik és tanáraik megalapozottá teszik ezt az elképzelést.


