A MAGYAR SZENT KORONA ÜZENETEI
A Berta Tiborral készült interjú hangfelvétele (46 perc) itt:
berta_tibor_jezuspasszport_idokod2
Dunaújváros (kk)
Már az Időkód című könyv is felkavarta az állóvizet, a most megjelent második kötet, a Jézuspasszport azonban valószínűleg még nagyobb hullámokat vet. Végül is ez a cél, hiszen mint a szerző, a dunaújvárosi Berta Tibor vallja, ez a könyv azért született, azért kapott hozzá annyi segítséget, mert az elmúlt évek hatalmas kutatómunkájának a gyümölcse e lapok formájában beérett, s hogy a belefoglalt tudás el is jusson az emberekhez és táplálja a „mélyaltatásból” lassan éledezőket. Minél később térünk ugyanis magunkhoz, annál nagyobb lesz a baj. A dolgok elkezdődtek.
Berta Tibor vallja, hogy a magyar Szent Koronáról alkotott eddigi képet a 2012. év nagyon meg fogja változtatni; a koronára írt dátumok (1000, 1038, 1301 és a többi) történelmünk nagy fordulópontjaivá lettek. A 2012. év is szerepel a koronán, az utolsó dátum pedig 2030.
- A koronakutatásnak az az ága, amely művészettörténeti értelemben próbálta a koronát értelmezni, kudarcra volt ítélve. A korona üzenetei csillagászati módszerekkel megfejthetők, nekem tíz év alatt sikerült – mondta.
- A korona képszimbolikája alapján nem jöhet számításba ószövetségi rendszer. Csak az a nyolc tanítvány került rá a koronára, aki Jézus tanítványaként vértanúvá vált, akik ott ültek Jézussal az utolsó vacsorán, és akikkel szkíta rítusú vérszerződést kötött (ezért is vannak a koronán vércseppek). Ez a nyolc apostol a jézusi tanok hirdetőjeként vértanúságot szenvedett azoktól az erőktől, akik a magyarokat és Jézus tanítását, a szeretetvallást akkor sem nagyon „díjazták”, akik már akkor is a pénzvallás követői voltak, amikor felszögezték Jézust a keresztre.
- Ennek a koronának egységes szerkezete van, az az Ég és a Föld egybeszerkesztett makettje, a Teremtővel való kapcsolattartás eszköze. Egyetlen vallás van, amely e világképnek megfelel, az ősmagyar vallás. A magyarok, vagyis a hunok, szkíták, avarok, kétezer éve feladatul kapták a Kárpát-medencének, a Föld Szívcsakrájának az őrzését, amely a bolygó érzelmi központja. E feladatot ősvallásuk, a zoroasztriánus szeretetvallás híveiként, majd a Szkítiában térítő nyolc apostol tanítását elfogadva, ezerötszáz éven át híven teljesítették is. Azonban a Mátyás király halála óta eltelt ötszáz év, a negyedik főnixnegyed, a Kárpát-medence tönkretételéről, a természettel való harmóniában élés elleni lázadásról szól. Ez, és a Szent Korona képeinek kicserélése az égi-földi energiák megváltozásához vezetett, és ma már ijesztő mértékű környezeti hatások érik az emberiséget. Észre kell vennünk, hogy ezek ellen a bankok nem nyújtanak védelmet, de az emberek bioenergiája hatással lehet rájuk. A Szent Korona üzenetei a nagy változások idejét rejtik számokban.
„A 2012-től 2030-ig jelzett idők fogják megmutatni, hogy az Isten valójában kivel is képzeli el a jövőt” – írja Berta Tibor az Időkód II. Jézuspasszport c. könyve zárómondatában.
(a könyv a dunaújvárosi Taberna Könyvesboltban és a www.jezuspasszport.hu oldalon megvásárolható)
Utóhang:
Bennem már az első könyv elolvasása után felmerült a kérdés: jó, jó, de ki hisz neki? Nem fogják megmosolyogni? Most, amikor a második kötetről folytatott beszélgetésünk végére értünk, megkérdeztem tőle, hogyan fogadják a könyvet, hogyan viszonyulnak az emberek a leírtakhoz? A válasza az volt, hogy vannak, akik meg is mosolyogják, viccelődnek is vele a könyv miatt, de ő csak azt szokta mondani a kétkedőknek, hogy ővele nyugodtan lehet packázni, azokkal az erőkkel, amikről írt, amik már működnek, nem.



