Kit terhel a felelősség a devizahitelesek helyzetéért?

Az ille­té­kes albi­zott­ság kiadta jelen­té­sét, amely igye­ke­zett fel­tárni a felelő­sö­ket, amely­ben sok igaz­ság van, de a kép ennél sok­kal össze­tet­tebb és árnyaltabb.

Mint annyi sok min­dent, ezt a prob­lé­mát is kül­földről sike­rült impor­tál­nunk, még a két­ez­res évek ele­jén, és igen nagy mér­ték­ben, első­sor­ban az oszt­rák pénz­in­té­ze­tek­nek köszönhetjük.

A nyu­gati határ mel­letti megyék­ben már a rend­szer­vál­tás után nem sok­kal elter­jedt a híre, hogy köz­vet­len kap­cso­la­tok útján oszt­rák pénz­in­té­ze­tek jó fel­té­te­lek­kel olcsó hite­le­ket biz­to­sí­ta­nak. Nem volt nehéz, hiszen abban az idő­ben az inf­lá­ciós ada­tok nem vol­tak ked­vezőek az ország­ban, és elég volt kimenni Bur­gen­landba, hogy egy oszt­rák Spar­kasse hitel­hez hoz­zá­jus­sunk, ha a fede­zet meg­fe­lelő volt. Ugyan­olyan divat volt az oszt­rá­kok­hoz hite­lért kimenni 2000 és 2008 között, mint ami­kor még Gorenje hűtő­szek­ré­nyért áll­tak sorba a magya­rok ugyan­ott. Sorra ala­kul­tak a külön­böző hitel­köz­ve­títő cégek, ame­lyek csak­nem kizá­ró­lag oszt­rák hite­lek­kel fog­lal­koz­tak, és egyre több oszt­rák bank kap­cso­ló­dott be a finan­szí­ro­zásba. Ez a pénz­ügyi export-import hozta meg a magyar­or­szági pénz­in­té­ze­tek ked­vét, hogy vil­lám­gyor­san elter­jed­je­nek az euró, svájci frank, illetve japán jen alapú hitelek.

Ezt a folya­ma­tot gya­kor­la­ti­lag meg­ál­lí­tani nem lehe­tett. Az oszt­rá­kok tisz­tá­ban vol­tak azzal, hogy a devi­za­hi­te­lek veszé­lye­sek. Saját maguk­nál meg is til­tot­ták, nálunk viszont kísér­leti terep­ként, a bete­le­pült oszt­rák és más kül­földi ban­kok sza­bad pré­dá­nak tekin­tet­ték a magyar lakos­sá­got, még arra sem for­dí­tot­tak gon­dot, bele­értve a magyar pénz­in­té­ze­te­ket is, hogy a hite­le­ket refe­ren­ci­a­ka­ma­tok­hoz, vagy az adott ország jegy­bank­já­nak alap­ka­ma­ta­i­hoz kös­sék. Ennek nyil­ván meg­volt a hátsó szán­déka, hiszen a nálunk alkal­ma­zott mód­sze­rek­kel lehe­tett a legna­gyobb haszon­kul­csot elérni. A vál­ság utáni árfo­lyam­vál­to­zá­sok a pénz­in­té­ze­tek hasz­nát csak tovább növelték.

Ebben a sza­kasz­ban kel­lett volna a pénz­in­té­ze­tek­nek önmér­sék­le­tet gya­ko­rol­niuk, már csak azért is mert egy bizo­nyos mér­tékű árfolyam-emelkedés, költ­ség– és kamat­eme­lés után a lakos­ság bizo­nyos réte­gei kezd­ték meg­adni magu­kat, egyre maga­sabb lett a bedőlt hite­lek ará­nya, és az mára már elérte a 150.000-res számot.

A nyil­ván­való lakos­sági és poli­ti­kai ellen­ál­lás miatt a pénz­in­té­ze­tek meg­pró­bál­hat­tak volna kifa­rolni ebből a hely­zetből, és kidol­goz­hat­tak volna  olyan meg­ol­dási lehető­sé­ge­ket, ame­lyek némi­leg csök­ken­tik a lakos­ság ter­heit. Itt mutat­ko­zott meg a bank­szö­vet­ség gyen­ge­sége, hogy kép­te­len volt ezt a lehető­sé­get koor­di­nálni vagy felajánlani.

Meg­ál­la­pít­ható, hogy a leg­na­gyobb mér­ték­ben a gaz­da­sági folya­ma­tok, vala­mint az oszt­rák pénz­in­té­ze­tek tevé­keny­sége járult hozzá a mos­tani hely­zet­hez, de a vál­ság elmé­lyí­té­sé­ben a magyar pénz­in­té­ze­tek dalolva csat­la­koz­tak hoz­zá­juk. 

Poli­ti­kai felelősség

Állás­fog­la­lást kér­tünk már 2009-ben a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um­tól, hogy milyen lépé­se­ket kíván tenni az akkor már meg­mu­tat­kozó vál­ság­gal kap­cso­lat­ban, illetve miben tudja segí­teni a lakos­ság ter­he­i­nek csök­ken­té­sét. Sem a Gyur­csány, sem a Baj­nai kor­mány nem tudta kezelni ezt a hely­ze­tet, de már meg­tette az első lépé­se­ket és hozott néhány jog­sza­bályt amely a deviza hite­lek­hez való jutást nehe­zí­tette. Ezek az intéz­ke­dé­sek a kiala­kult hely­zetre sem­mi­lyen hatás­sal nem vol­tak — iga­zá­ból talán át sem lát­ták a prob­léma nagy­sá­gát és jelentőségét.

 

Az új kor­mány­zat, úgy tűnt, hogy képes lesz erre, miután első lépés­ként beve­zette a kila­kol­ta­tási és árve­re­zési mora­tó­ri­u­mot. Talán ez volt a leg­sú­lyo­sabb hiba, amit elkö­ve­tett, ugyanis ez önma­gá­ban nem volt ele­gendő, és nem kísér­ték kiegé­szítő ren­del­ke­zé­sek. A tar­to­zá­sok nem let­tek befa­gyasztva, a pénz­in­té­ze­tek és a vég­re­haj­tók leáll­tak a tar­to­zá­sok behaj­tása érde­ké­ben való hiá­ba­való eről­kö­dés­sel, viszont a bank­szám­lák roha­mo­san dagad­tak a kése­delmi kama­tok miatt. A mora­tó­rium alatt a tar­to­zá­sok összege csak­nem meg­dup­lá­zó­dott és tel­je­sen kezel­he­tet­lenné vált. A fize­tési morál csök­kent, min­denki várta a cso­dát, a beígért kor­mány­zati intéz­ke­dé­se­ket. A kor­mány­zat ezt két alka­lom­mal meg is való­sí­totta, de gya­kor­la­ti­lag a meg­tett intéz­ke­dé­sek szinte sem­mi­lyen hatás­sal nem vol­tak a devi­za­hi­te­le­sek hely­ze­tére, sőt csak tovább súlyosbították.a helyzetet.

Némi remény fel­csil­lant 2011 ápri­li­sá­ban, mikor néhány intéz­ke­dési ter­ve­zet kiszi­vár­gott, pél­dául az újra­kez­dés lehető­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban, vala­mint a vég­re­haj­tási költ­sé­gek csök­ken­tése terü­le­tén, de ebből  — bizo­nyára nem vélet­le­nül — a kor­mány­zat vil­lám­gyor­san kihátrált.

A nyil­ván­va­lóan meg­lévő tár­sa­dalmi nyo­más hatá­sára a vitat­ható hatású vég­tör­lesz­tés, illetve az új típusú árfo­lyam­rög­zí­tés kivé­te­lé­vel gya­kor­la­ti­lag az elmúlt csak­nem 2 évben tett intéz­ke­dé­sek nem hoz­ták a várt ered­mé­nye­ket, azok­nak több volt a poli­ti­kai hát­tere, mint a valódi szak­mai tevé­keny­ség, és külö­nö­sen káro­sak vol­tak a „sen­kit nem hagyunk utcára kerülni”, vala­mint a „sen­kit nem hagyunk az út mel­lett” kije­len­té­sek. A folya­ma­to­san lebeg­te­tett cso­da­vá­rási han­gu­lat  — betart­ha­tat­lan­sága miatt -  komoly káro­kat okozott.

A kor­mány­zat még adós maradt a vég­re­haj­tási tör­vény módo­sí­tá­sá­val és a vég­re­haj­tói lobbi meg­tö­ré­sé­vel, ami­vel a hihe­tet­len mér­tékű költ­sé­ge­ket lehetne mérsékelni.

-         az adós­rab­szol­ga­ság intéz­mé­nyé­nek fel­szá­mo­lá­sá­val, amely limi­tálná a behajt­ható össze­gek nagy­ság­rend­jét és időtartamát,

-         a most álta­lá­nos fizess éle­ted végéig gya­kor­lat helyett bizo­nyos pénz­pi­aci sza­bá­lyo­zá­sok beve­ze­té­sé­vel a refe­ren­ci­a­ka­mat, illetve a jegy­banki alap­ka­mat­hoz való hite­le­zési elvek megváltoztatásával.

-         a magáncsőd intéz­mé­nyé­nek beve­ze­té­sé­vel, amely csak akkor lesz elfo­gad­ható, ha magá­ban fog­lalja a tiszta lap­pal tör­ténő kez­dés lehető­sé­gét átme­neti szál­lás­he­lyek lét­re­ho­zá­sá­val a kila­kol­ta­tott csa­lá­dok részére (nem az ócsai ter­vek sze­rint). Ter­mé­sze­te­sen van még mit tenni ezen a téren.

 

 

PSZÁF

Mind­két kor­mány­zati cik­lus­ban jelentő­sen alul­tel­je­sí­tett a vál­ság­ke­ze­lés terü­le­tén. Nem biz­tos, hogy saját hibá­já­ból. Súlyos hiba volt, hogy nem ellenő­rizte a banki ter­mé­ke­ket fogyasz­tó­vé­delmi szem­pon­tok­ból, illetve az álta­lá­nos szerző­dési fel­té­te­lek kor­rekt vol­tát. Csak tudo­má­sul vette a ban­kok által benyúj­tott konst­ruk­ci­ó­kat, azo­kat nem véle­mé­nyezte, gya­kor­la­ti­lag bár­mely bank azt nyúj­tott be amit csak akart. Nem vizs­gálta a hitel kihe­lye­zé­sek sza­bá­lyait, holott ez szi­go­rúan bele­tar­to­zott volna a pru­dens műkö­dés­sel kap­cso­la­tos irány­el­vekbe. Ez veze­tett ahhoz, hogy a ügy­fél­minő­sítő rend­szer fel­hí­gult, gya­kor­la­ti­lag min­den máso­dik hite­les úgy kapott hitelt, hogy hitel­kép­te­len volt gaz­da­sági érte­lem­ben. Súlyos gond még az is, hogy a PSZÁF nem tudta betar­tatni sem az eti­kai kóde­xet, sem meg­aka­dá­lyozni a költ­sé­gek áthá­rí­tá­sát az ügy­fe­lekre. A ban­kok bír­sá­go­lási gya­kor­lata ötlet­szerű és jel­ké­pes­nek mond­ható, komoly, álta­lá­nos hibák ese­tén, egy-két kivé­teltől elte­kintve, nem sújt kellő szankcióval.

Jegy­bank

Leg­na­gyobb kér­dés a jegy­bank felelős­sége, hogy az alap­ka­mat meg­ál­la­pí­tá­sá­nál az ország gaz­da­sági hely­ze­tét vette figye­lembe, vagy pedig a deviza és forint hite­lek közötti jelentős különb­sé­get, illetve azt mennyire és milyen módon elemezte.

Nyil­ván lehetne még a felelős­sé­ge­ket tovább bon­col­gatni, de összes­sé­gé­ben kimond­ható, hogy sem az előző sem a mos­tani kor­mány­zat nem állt a hely­zet magas­la­tán,  inkább poli­ti­kai és nem szak­mai dön­té­se­ket hoz­tak, melyek jelentő­sen elhú­zód­tak, és ennek ered­mé­nye­ként 150.000 csa­lád egy Mis­kolc és egy Deb­re­cen nagy­ságú tele­pü­lés tel­jes lakos­sága vár arra, hogy mikor lakol­tat­ják ki a laká­sá­ból. Még töb­ben van­nak olya­nok, akik nem­csak a banki hite­lük, hanem más egyéb tar­to­zá­suk miatt is az utcára kerül­het­nek és még töb­ben van­nak, akik a min­den­na­pok­ban örö­kös meg­él­he­tési küz­del­mü­ket vív­ják meg és nem euró­pai ember­hez méltó körül­mé­nyek között vegetálnak.

 

Kovács László

főtit­kár

Banki és Vég­re­haj­tási Káro­sul­tak Fogyasz­tó­vé­delmi Egyesület