Barokkorgona.hu

A TEMPLOM NAPJA BELOIANNISZBAN

Beloiannisz, a templom napja

Ünnepi szent­mise és sze­re­tet­ven­dég­ség kere­té­ben emlé­kez­tek meg a belo­i­an­ni­sziak a Szent Kons­tan­tin és Heléna orto­dox temp­lom nap­já­ról 2012. május 19-én. Az ünnepi szent­mi­sén a met­ro­po­lita és a magyar­or­szági görög orto­dox egy­ház pap­jai mel­lett a görög­or­szági dip­lo­má­cia, vala­mint a magyar­or­szági görög nem­ze­ti­ségi önkor­mány­za­tok, illetve a helyi önkor­mány­za­tok vezetői is részt vettek.

MÁR MINDENKI ÜNNEPE A VASZILOPITA

vaszilopita
Beloiannisz (kk)
Nagyon sokan együtt ünnepelték Beloianniszban a Vaszilopita ünnepet, a Görög Kisebbségi Önkormányzat és a kulturális egyesület közös rendezvényét. Vlahopulosz Ziszisz kezdeményezése mára a faluközösség egyik legkedvesebb eseményévé vált, hiszen erre az ünnepre a háziasszonyok maguk készítik a sós és édes pitákat. A helyi művészeti csoportok ünnepi műsorát követően Kalota József protopresbiter megáldotta, majd felszeletelte és szétosztotta az első pitát, ezután a jelenlévők közösen elfogyasztották a finom süteményeket.
Ezek az ünnepi piták arról nevezetesek, hogy a háziasszonyok 1-1 pénzt sütnek minden tepsi pitába, és aki azt megtalálja, egész évben szerencsés lesz. Idén már több mint 30 pitának kellett helyet szorítani a hosszú asztalon. Volt köztük édes és sós túrós, kalács, mézzel készült ínyenc csemege. A jó hangulatú rendezvényt hajnalig tartó táncház zárta.

ARSZENIOSZ KARDAMÁKISZ AZ ÚJ METROPOLITA

Arszeniosz Kardamákisz metropolita, Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa Exarchája

Miután Michail Sta­i­kos met­ro­po­lita távo­zott a földi életből, a 38 éves Arsze­ni­osz Kar­da­má­kisz követi őt mint Auszt­ria met­ro­po­li­tája, Magyar­or­szág és Közép-Európa Exar­chája.  2012. január 15-én láto­ga­tott első ízben Buda­pestre és Belo­i­an­niszba, ahol a víz­s­zen­te­lés litur­gi­á­ját is elvé­gezte, a Magyar­or­szági Exar­chá­tus pap­ja­i­nak és a magyar­or­szági görög dip­lo­má­cia vezetői­nek, az orszá­gos kisebb­ségi önkor­mány­zat vezető­jé­nek, a falu pol­gár­mes­te­ré­nek és szá­mos belo­i­an­ni­szi hívő­nek a jelenlétében.

ARSZE­NI­OSZ   KAR­DA­MÁ­KISZ
Auszt­riai Met­ro­po­lita, Magyar­or­szági és Közép-európai Exar­cha
élet­rajzi ada­tai
A kré­tai Irák­li­on­ban szü­le­tett, 1973. októ­ber 31-én.
Az athéni egye­tem teo­ló­giai kará­nak elvég­zése után Strass­bourg­ban végezte a dok­tori isko­lát, ahol 2011-ben a kánon­jog dok­tora lett. A kré­tai Epa­no­szífi Szt. György-monostorban lett szer­ze­tes.
1998-ban dia­kó­nussá szen­tel­ték Német­or­szág­ban, ahol Karl­sru­hé­ban szol­gált
2002-es pappá szen­te­lé­sét követően, 2004-től a fran­cia­or­szági met­ro­pó­lia püs­pök­he­lyet­tesi tisz­tét töl­tötte be.
2011. novem­ber 30-án, a Kons­tan­ti­ná­po­lyi Egye­te­mes Trón ünne­pén szen­tel­ték püspökké.

FŐHAJTÁS A HŐSÖK ELŐTT

A beloianniszi Triandafylla néptánccsoport

A görög nem­zeti ellen­ál­lási moz­ga­lomra, az 1940-es hősökre emlé­kező ünnep­ség volt Belo­i­an­nisz­ban 2011. novem­ber 5-én. A hála­adó isten­tisz­te­let és a koszo­rú­zás után a művelő­dési ház­ban Laka­kisz Jor­gosz kép­vi­selő mon­dott ünnepi köszöntőt, majd az iskola diák­ja­i­nak műsora követ­ke­zett. A kul­tu­rá­lis prog­ram­ban a Pyr­gos nép­tánc­együt­tes két cso­portja, a buda­pesti Elle­niz­mosz és a belo­i­an­ni­szi Tri­an­da­filla nép­tánc­együt­tes is sze­re­pelt. A ren­dez­vényt haj­na­lig tartó tánc­ház zárta, zenélt a Taverna zenekar.

ELHUNYT A METROPOLITA

Az ünnepi torta felvágásán a templom ünnepén

Éle­té­nek 65. évé­ben elhunyt Dr.  M I C H A Í L   S T A I K O S, Auszt­riai Met­ro­po­lita, Magyar­or­szági és Közép-európai Exar­cha. Teme­té­sére Bécs­ben, 2011. októ­ber 25-én kerül sor.

A met­ro­po­lita műkö­dése ide­jén épült meg a belo­i­an­ni­szi orto­dox temp­lom. Évente több alka­lom­mal ő mutatta be az ünnepi isten­tisz­te­le­tet. Sze­re­tet­tel figyelte a kis­gyer­me­kek fejlő­dé­sét, örült, ha láto­ga­tása alkal­má­val telt ház előtt miséz­he­tett. Leg­utóbb a temp­lom fel­szen­te­lé­sé­nek 15. évfor­du­ló­ján járt Belo­i­an­nisz­ban, már súlyos bete­gen, de a köte­les­ség­tu­data és Urá­nak sze­re­tete legyő­zette vele a fáj­dal­mat, és a szent­mi­sét ez alka­lom­mal is ő mutatta be.

Élet­rajza

Michaíl met­ro­po­lita Őemi­nen­ci­ája, 1946. novem­ber 22-én, Athén­ban szü­le­tett, az Ale­xand­ri­á­ból szár­mazó Theo­do­rosz Sta­i­kos és a Szmir­ná­ból való Argiro Dimaki gyer­me­ke­ként. Az athéni Leon­dion Líceum elvég­zése után, 1964-ben Bécsbe köl­tö­zött, ahol a roko­nai élnek és azóta is állandó lakhelye.

  1965. augusz­tu­sá­tól az Auszt­riai Ortho­dox Met­ro­pó­lia szol­gá­la­tába lépett, mint az akkori met­ro­po­lita, Kri­zosz­tó­mosz úr sze­mé­lyi tit­kára és a bécsi Szent­há­rom­ság görög egy­házi közös­ség tit­kára. 1970-től az auszt­riai egy­ház­me­gye “Stachys” c. folyó­ira­tá­nak a főszer­kesztője.
1979. októ­be­rétől 1983. júni­u­sáig a Thessza­lo­niki Arisz­to­te­lész Egye­tem teo­ló­giai és lel­ki­pász­tori karán tanult és szer­zett dip­lo­mát. Ezzel pár­hu­za­mo­san a Bécsi Egye­te­men német iro­dal­mat, filo­zó­fiát és egy­ház­jo­got tanult.
1977. novem­ber 21-én főpász­tora, Kri­zosz­tó­mosz auszt­riai met­ro­po­lita dia­kó­nussá, majd 22-én pappá szen­telte és archi­mand­ri­a­tai rang­ban az Auszt­riai Egy­ház­me­gye és annak Olasz­or­szági, Svájci és Magya­ro­szági Exar­chá­tusa­i­nak pro­toszynk­el­lo­szává (kan­cel­lá­ria vezető) nevezte ki. Papi szol­gá­la­tát a bécsi görög orho­dox közös­ség tör­té­nelmi Szent György és Szent­há­rom­ság temp­lo­ma­i­ban végezte és az ottani görög iskola igaz­ga­tója lett.
1985. novem­ber 5-én, főpász­tora fel­ter­jesz­té­sére, a Kons­tan­ti­ná­po­lyi Egye­te­mes Pat­ri­ar­chá­tus Szent Szi­nó­dusa egy­hangú dön­tés­sel Krisz­tu­po­lis püs­pö­kévé válasz­totta és bécsi szék­hellyel az Auszt­riai Egy­ház­me­gye és annak Exar­chá­tusai segéd­püs­pö­kévé nevezte ki.
Kri­zosz­tó­mosz met­ro­po­lita önkén­tes nyu­ga­lomba vonu­lása után, 1991. novem­ber 5-én a Szent Szi­nó­dus egy­han­gú­lag Auszt­riai met­ro­po­li­tává és Magyar­or­szági és Közép-európai Exar­chává válasz­totta.
Beik­ta­tása után azon­nal hoz­zá­lá­tott az auszt­riai egy­ház­köz­sé­gek éle­té­nek meg­újí­tá­sá­hoz és új egy­ház­köz­sé­gek szer­ve­zé­sé­hez, vala­mint a Kons­tan­ti­ná­po­lyi Pat­ri­ar­chá­tus magyar­or­szági jelen­lé­té­nek újra­szer­ve­zé­sé­hez. Ennek ered­mé­nye­ként a Magyar­or­szági Ortho­dox Exar­chá­tus jogi stá­tusa ren­dező­dött, Belo­i­an­nisz görög köz­ség­ben új temp­loma épült, Buda­pes­ten iro­dája és kápol­nája léte­sült, ahol bein­dult a litur­gi­kus élet. Főpász­tori gon­dos­ko­dása és fel­ügye­lete mel­lett Belo­i­an­nisz köz­sé­gen kívül, Szen­tes, Kecs­ke­mét, és Kar­cag tör­té­nelmi görög orto­dox közös­sé­gei szá­mára is szol­gáló papo­kat és dia­kó­nu­so­kat szen­telt.
Rend­sze­re­sen részt vesz az Egye­te­mes Pat­ri­ar­chá­tus hiva­ta­los kül­dött­sé­ge­i­ben, a többi orto­dox egy­ház­zal és más egy­há­zak­kal való talál­ko­zó­kon. Az oszt­rák rádió és TV val­lási szer­kesztő­sé­gé­nek tagja. Euró­pai és helyi öku­me­ni­kus ren­dez­vé­nyek, az Euró­pai Egy­há­zak Kon­fe­ren­ci­ája (CEC), az Egy­há­zak Világ­ta­ná­csa ülé­se­i­nek részt­vevője. Több­ször járt kül­dött­ként a Vati­kán­ban és a világ szá­mos orszá­gá­ban.
A Bécsi Egye­te­men újgö­rög nyel­vet és annak filo­zó­fia karán, vala­mint a bécsi Római Kato­li­kus Sze­mi­ná­ri­um­ban orto­dox teo­ló­giát tanít.
1996–1999-ig az Auszt­riai Egy­há­zak Öku­me­ni­kus Taná­csá­nak elnöke volt. Az oszt­rák val­lás­közi EU bizott­ság tag­ja­ként részt vesz az EU brüsszeli és az Európa Tanács genfi rendezvényein.

Fon­to­sabb kitün­te­té­sei:
Pat­ri­ar­chai Főkán­tor (1970), Jeru­zsá­lemi Pat­ri­ar­chá­tus Nagy­ke­resztje (1972), Moszk­vai Pat­ri­ar­chá­tus Szt. Vla­di­mír Rendje (1972), Len­gyel Orto­dox Egy­ház Arany­ke­resztje (1993), Cseh és Szlo­vák Orto­dox Egy­ház Szt. Cirill és Metód Rend I. foko­zat (1994), Athén város Arany­ke­resztje (1996), Magyar Köz­tár­sa­sági Érdem­rend Közép­ke­resztje (1999), Belo­i­an­nisz köz­ség dísz­pol­gára (2000), Oszt­rák Köz­tár­sa­ság gyé­mán­tok­kal éke­sí­tett Nagy­ke­resztje (2011), Görög Köz­tár­sa­ság Nagy­kresztje (2011) stb.

Fon­to­sabb írá­sai:
•  A Buda­pesti Görög és Make­dov­lach Orto­dox Egy­házi Közös­ség, Bécs, 1968.
•  Die Stel­lung der Laien der Litur­gie der Ortho­do­xen Kirche, Graz, 1989.
•  Die Rolle der Iko­nen in der Litur­gie der Ortho­do­xen Kirche, Wien, 1993.
•  Agat­hang­el­osz Xiru­da­kisz archi­mand­rita tanul­má­nya a Livor­nói Görög Orto­dox Egy­házi Közös­ségről (1936), Ret­him­non, 1993.
•  Lob­preis Got­tes, Thessza­lo­niki, 1994.
•  Ger­ma­nosz Karavan­ge­lisz met­ro­po­lita emlé­ke­zete, Athén, 1995.
•  Az Egy­ház és Népe a Kereszt és a Fel­tá­ma­dás közös útján., Athén, 1995.
•  Quel­len ortho­do­xer Spi­ri­tu­a­li­tat, Wien, 1996, Graz, 1996.
•  Erwar­tun­gen und Hoff­nun­gen auf die Zwiete Euro­pa­i­sche Öku­me­ni­sche Ver­samm­lung in Graz aus der Sicht der Ortho­do­xen Kirche, Wien, 1997.
•  Tör­té­nelmi tanul­mány az Orto­dox Egy­ház és a görög­ség bécsi jelen­lé­téről, (kéz­irat).
•  Die grie­chi­schen Geme­in­den als Tra­ger grie­chiser Kul­tur im Dona­u­raum, (kéz­irat).
•  Teo­ló­giai cik­kei, pré­di­ká­ciói meg­ta­lál­ha­tók az Orto­do­xia, Theo­lo­gia, Ekk­li­szia és Stachysz görög nyelvű folyó­ira­tok­ban, vala­mint a görög, oszt­rák és magyar sajtóban.

(az élet­rajz for­rása: patriarchatus.hu)

 

 

Tanórák görög nyelven

napköziben

– tud­tuk meg az iskola új igaz­ga­tó­já­tól, Kósáné Huj­ber Kata­lin­tól, aki egy évre vál­lalta el az isko­la­igaz­ga­tói fel­ada­to­kat. A követ­kező tan­év­től ő nyug­díjba megy, az iskola fenn­tar­tá­sát pedig átve­szi az Orszá­gos Görög Kisebb­ségi Önkor­mány­zat (OGKÖ).

Görög­or­szág­ból és az OGKÖ révén érke­zett görög anya­nyelvű taná­rok tanít­ják beszéd­cent­ri­kus, szó­kincs gyarapító-gyakorló for­má­ban a gye­re­ke­ket a görög nyelvre, az I. és a II. osz­tály­ban heti 6, a III. és a IV. évfo­lya­mon heti 5, a felső tago­za­ton pedig — egy belo­i­an­ni­szi peda­gó­gus — heti 3 órá­ban. Az óvo­dá­ban is fog­lal­ko­zik a gye­re­kek­kel egy Görög­or­szág­ból érke­zett pedagógus.

Az isko­lába 69 tanuló jár, az első­sök száma 12. Az ala­csony osz­tály­lét­szá­mok miatt a kész­ség­tár­gya­kat össze­von­tan tanít­ják, így sok túl­órát taka­rít meg az intézmény.

 

A kör­nyező tele­pü­lé­sekről is beírat­tak ide diá­ko­kat, akik több­nyire maga­tar­tási prob­lé­más, las­sab­ban fejlődő gye­re­kek. Szá­mukra fon­tos, hogy ala­csony lét­számú osz­tályba jár­hat­nak. Az intéz­mény­ben tanu­ló­szoba is van, és szá­mos szak­kör – kézmű­ves, tár­sas­tánc, atlé­tika, zon­gora, ter­mé­szet­is­me­ret – tevé­keny­sé­gébe kap­cso­lód­hat­nak be a tanulók.

Közép­is­ko­lába készülő diá­kok az egyik tanu­landó nyel­vet kivált­hat­ják görög nyelvvizsgájukkal.

Biz­to­sí­tott e kis­is­kola sorsa: fenn­tar­tása a követ­kező tan­év­től már nem a helyi önkor­mány­za­tot ter­heli, a görög nyelv nem­ze­ti­ségi nyelv­ként való okta­tása pedig egye­divé teszi.

Duna Fesztivál Beloianniszban

A pusz­ta­sza­bol­csi moderntáncos-aerobicos és a besnyői népdalkörös-kórusos bemu­ta­tók után az Ado­nyi kis­tér­ség­ben szer­ve­zett tema­ti­kus Duna fesz­ti­vál har­ma­dik for­du­ló­já­ban a kis­tér­ség­ben működő nép­tánc­cso­por­tok műso­rá­nak tap­sol­ha­tott a belo­i­an­ni­szi művelő­dési ház közön­sége már­cius 6-án, szom­ba­ton dél­után. Már aki befért… (tovább…)

Duna fesztivál — hej, igazítsad jól a lábod!

Magyar, sváb, görög nép­tán­co­kat lát­hat­nak az érdeklődők az Ado­nyi kis­tér­ség­ben zajló  Duna fesz­ti­vál hol­napi (már­cius 6., szom­bat) for­du­ló­já­ban. A ren­dez­vény hely­színe a belo­i­an­ni­szi művelő­dési ház, ahol a kis­tér­ség nép­tánc­cso­port­ja­i­nak bemu­ta­tója 16 óra­kor kezdődik.

Programajánló Múzeumkörjárat — kulturális élménytúra

ILYEN MÉG NEM VOLT! a rész­le­tek itt:

Rékasi Károly Wass Albert estje

DUNA­FÖLD­VÁR, Művelő­dési Köz­pont, 2012. június 6. 19 óra

2012. — A REMÉNY ÜZENETE

Nézd meg a fil­met itt:
http://www.youtube.com/watch?v=5WoAZLB3o5U
és küldd tovább!

FONTOS! DEVIZA ALAPÚ HITELESEK! FIGYELEM!

http://www.youtube.com/watch?v=bsq6x4AdLl8&feature=g-upl
add tovább!!!!

Közelmúlt eseményei

6. CSENGŐFEST — CSENGETTYŰS TALÁLKOZÓ BESNYŐN

6. CSENGŐ­FEST — CSEN­GETTYŰS TALÁL­KOZÓ, 2012. május 18. — BESNYŐ

RÁK ELLEN A ZENÉVELRETROCK UNPLUGGED KONCERT

Pusz­ta­sza­bolcs, Művelő­dési ház — 2012. május 12. szom­bat 18 óra JÓTÉ­KONY­SÁGI REN­DEZ­VÉNY -
RÁK ELLEN A ZENÉ­VEL” — RET­ROCK ZENE­KAR UNPLUG­GED KONCERTJE

DUNAFÖLDVÁR VMK PROGRAM

DUNA­FÖLD­VÁR, Városi Művelő­dési Köz­pont programjai

SOLT FEJEDELEM TALÁLKOZÓ

SOLT, SOLT FEJE­DE­LEM TALÁL­KOZÓ — 2012. ápri­lis 28–29.

ALMAVIRÁG FESZTIVÁL

Rác­al­más, Jankovich-kúria, 2012. ápri­lis 29. Alma­vi­rág fesztivál

KEMENCÉS PARTY és JURTAFALU AVATÁS

Vér­tes­bog­lár, Vér­tes­lo­vas — 2012. ápri­lis 28. — KEMEN­CÉS PARTY és JUR­TA­FALU AVATÁS

DUNAFÖLDVÁRI VÁR SZEZONNYITÓ

Duna­föld­vár, Vár — 2012. ápri­lis 21. 16 óra — Sze­zonnyitó a Duna­föld­vári Várban

SZÁZHALOMBATTA RÉGÉSZETI PARK Szezonnyitó

SZÁZ­HA­LOM­BATTA RÉGÉ­SZETI PARK Sze­zonnyitó — 2012. ápri­lis 20.

Húsvéti játszóház az Ágasfával

2012. ápri­lis 7-én szom­ba­ton, 14–18 óráig, Rác­al­má­son, a Pomó­thy Üzlet­ház étter­mé­ben hús­véti ját­szó­ház az Ágas­fá­val. Rész­le­tek itt

SEGÍTSÜNK MAJÁNAK!

BARACS 2012. már­cius 17. szom­bat — Jóté­kony­sági ren­dez­vény a bara­csi Falu­ház­ban FODOR MAJA ötéves bara­csi kis­lány gyó­gyu­lá­sá­nak segí­té­sére. Rész­le­tek itt.

RÁCALMÁS — Cyránski Mária Széchenyi mellszobrának avatása

RÁC­AL­MÁS Cyránski Mária szob­rászmű­vész Szé­che­nyi mell­szob­rá­nak ava­tása 2012. már­cius 14-én 16,30 óra­kor az új városházánál

KULCS KINCSEI kiállítás helyi alkotók munkáiból

KULCSKULCS KIN­CSEI cím­mel kiál­lí­tás nyí­lik a Kulcs köz­ség­ben élő alko­tók mun­ká­ból a Falu­ház­ban, 2012. már­cius 14-én, szer­dán 17 órakor.

DUNAÚJVÁROS Intercisa Múzeum

DUNA­ÚJ­VÁ­ROS Inter­cisa Múzeum — 2012. már­cius 8. 16 óra — Dr. Tóth Endre (Magyar Nem­zeti Múzeum) előa­dása: III. Béla vagy Köny­ves Kálmán

TOJÁSDÍSZÍTŐ TRIENNÁLÉ

Orszá­gos Tojás­dí­szítő Tri­en­nálé meg­nyitó — Szé­kes­fe­hér­vár, Fejér MMK Művé­sze­tek Háza 3. eme­let, ÚJ IDŐ­PONT!!!! 2012. feb­ruár 25. 10 óra

KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL

Duna­föld­vár, 2012. feb­ruár 17–19. (a rész­le­tek a pla­ká­ton, itt)

COINCIDANCE — az ír sztepptánc európai bajnokai

DUNA­FÖLD­VÁR, Városi Művelő­dési Köz­pont, 2012. feb­ruár 19. 15 óra

DUNAFÖLDVÁRI VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2012. JANUÁRI PROGRAMJA

DUNA­FÖLD­VÁR Városi Művelő­dési Köz­pont 2012. január havi program

SZÁZHALOMBATTAERDÉLYI SZÉKELY FESTŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA

SZÁZ­HA­LOM­BATTA Barát­ság Kul­tu­rá­lis Köz­pont 2012. január 22. 17 óra Szé­kely festőmű­vé­szek Erdély­ből c. kiál­lí­tás meg­nyi­tója a Magyar Kul­túra Napján

KONCZ GÁBOR IRODALMI ESTJE

DUNA­FÖLD­VÁR Városi Művelő­dési Köz­pont 2012. január 22. 18 óra — Magyar Kul­túra Napja — Koncz Gábor iro­dalmi estje

FELLEGI ÁDÁM KONCERTJE SZÁZHALOMBATTÁN

SZÁZ­HA­LOM­BATTA Barát­ság Művelő­dési Köz­pont — 2012. január 22. 18 óra — Magyar Kul­túra Napja — Fel­legi Ádám zongoraestje