A perkata.hu web­la­pon lel­tem a hírre, hogy 2011. novem­ber 4-én meg­nyílt Buda­pes­ten, a Magyar Képző– és Iparmű­vé­szek And­rá­ssy úti kiál­lí­tó­ter­mé­ben az a kiál­lí­tás, amely a Kor­társ gra­fi­kák a per­ká­tai lele­tekről címet viseli, s amely­nek szer­vezője az Itt­hon Euró­pá­ban a Művé­sze­tért Köz­hasznú Ala­pít­vány volt. A hírt a Per­káta Online (perkata.eu) — a nagy­köz­ség alter­na­tív hon­lapja — is meg­erő­sí­tette és gaz­dag fotó­anyag­gal illuszt­rált beszá­mo­lót kínál olvasóinak.

Mint hírül adják, közel egy éve kezdő­dött a pro­jekt, amely lehetővé tette a képzős hall­ga­tók­nak, hogy a per­ká­tai meg­ke­rülő út épí­té­sé­nek meg­előző régé­szeti fel­tá­rása kap­csán elő­ke­rült temp­lom és temető lele­tanyaga alap­ján rajz­ban rekonst­ru­ál­ják az épít­mé­nye­ket, illetve és első­sor­ban a kopo­nyák alap­ján az egy­kor ott élt kun szár­ma­zású lako­sok arcvonásait.

A kiál­lító terem­ben elhe­lye­zett tábla tanú­sága sze­rint a kiál­lí­tás a Magyar Képzőmű­vé­szeti Egye­tem rek­to­rá­nak, Prof. Kőnig Fri­gyes­nek és az egye­tem Művé­szeti Ana­tó­mia, Geo­met­ria és Rajzi Tan­széke mun­ka­tár­sa­i­nak, vala­mint az egye­tem hall­ga­tó­i­nak arc­re­konst­ruk­ciós raj­zait mutatja be. Az arc­re­konst­ruk­ciós raj­zok a per­ká­tai régé­szeti lelő­hely fel­tá­rá­sán elő­ke­rült, az eddig leg­tel­je­sebb kun szál­lás temető anya­gát dol­goz­zák fel.

A Per­káta – Nyúli-dűlő lelő­he­lyen 2009 és 2011 között lezaj­lott régé­szeti fel­tá­rás­nak az ered­mé­nyei kiemel­ten fon­to­sak a kora közép­kori magyar tör­té­ne­lem, vala­mint a magyar­or­szági kunok tör­té­nete szem­pont­já­ból. A fel­tá­rás vezetője Kovács Loránd Oli­vér volt. A Magyar Nem­zeti Múzeum, a Nem­zeti Örök­ség­vé­delmi Köz­pont és a Magyar Képzőmű­vé­szeti Egye­tem együttmű­kö­dé­sé­vel lehető­ség nyílt a fel­tárt régé­szeti anyag­nak a képzőmű­vé­szet esz­kö­zé­vel tör­ténő meg­je­le­ní­té­sére, amely­nek hagyo­má­nyai van­nak a magyar archeo­ló­gia terü­le­tén is. Az elké­szült művé­szi arc­re­konst­ruk­ciók segít­sé­get nyúj­ta­nak a lele­tek régé­szeti, ant­ro­po­ló­giai tudo­má­nyos fel­dol­go­zá­sá­ban is, mind­amel­lett meg­ele­ve­ní­tik a mai kor embere szá­mára a közép­kori Magyar Király­ság terü­le­tére lete­le­pí­tett kunok arc­vo­ná­sait, és segít­sé­gé­vel közel kerül és meg­ele­ve­ne­dik a múlt. Rég elfe­le­dett arcok néz­nek vissza ránk az idő messzi távolából.

A kiál­lí­tás anya­gát a Sem­mel­weis Kiadó könyv for­má­já­ban is megjelentette.

A kiál­lí­tás a buda­pesti hely­szí­nen novem­ber 27-ig lát­ható, de – mint Per­káta hiva­ta­los hon­lap­ján olvas­ható – „hama­ro­san Fejér megyé­ben és/vagy Per­ká­tán is lát­ható lesz”, a Fejér Megyei Múze­u­mok Igaz­ga­tó­sága vezető­jé­nek és Per­káta pol­gár­mes­te­ré­nek a hely­szí­nen tör­tént egyez­te­té­sé­nek eredményeképpen.

Bízunk benne, hogy a kiál­lí­tás csak­ugyan „ván­dor­útra” kel, és a ma a kör­nyé­ken élő kun leszár­ma­zot­tak meg­te­kint­he­tik azt novem­ber 27. után a lakó­he­lyü­kön vagy annak köze­lé­ben, addig pedig aki teheti, a fővárosban.

Fotók: Kecs­kés Judit

A múlt megőr­zése a jövőnk záloga – e mottó jegyé­ben magyar motor­ke­rék­pá­rok kiál­lí­tá­sára vár­ják az érdeklődő­ket a duna­új­vá­rosi Mun­kásmű­velő­dési Köz­pont Kas­sák Galé­ri­á­jába, 2010. októ­ber 6–27-ig a Magyar Motor­ke­rék­pá­rok Tech­ni­ka­tör­té­neti Ván­dor­ki­ál­lí­tása címet viselő ren­dez­vény­so­ro­zat — a per­ká­tait követő — nagy­sza­bású helyi bemu­ta­tó­jára kerül sor. (tovább…)

Idő­szaki kiál­lí­tás nyílt a fenti cím­mel a duna­új­vá­rosi Inter­cisa Múze­um­ban, októ­ber 1-jén, amit Somo­gyi Balázs, Per­káta pol­gár­mes­tere nyi­tott meg.
Matussné dr. Lend­vai Márta igaz­ga­tó­tól tud­juk, hogy az Inter­cisa Múzeum tör­té­neti gyűj­te­mé­nyébe 1974-ben (vásár­lás útján) 220 tétel került be a per­ká­tai gróf Győry csa­lád könyv­tá­rá­ból. E köny­vek, folyó­ira­tok, kot­ták zömé­ben a XVIII-XIX. szá­zad­ból származnak.

A múzeum papír­res­ta­u­rá­to­rai a Nem­zeti Kul­tu­rá­lis Alap pályá­za­tán nyert pénz­ből 2009-ben 19 db, idén pedig 8 db könyv res­ta­u­rá­lá­sát végez­ték el.

A múzeum kiál­lí­tási kon­cep­ci­ó­já­nak egyik fon­tos törek­vése a rak­tá­rak­ban őrzött, még ki nem állí­tott anyag nagy­kö­zön­ség elé tárása. A grófi könyv­tár­ból szár­mazó gyűjtemény-együttes bemu­ta­tása rész­ben ezt a cél­kitű­zést, rész­ben az intéz­mény szín­vo­na­las res­ta­u­rá­tori tevé­keny­sé­gé­nek a meg­is­mer­te­té­sét szolgálja.

A kiál­lí­tás­hoz a Győry csa­lád­dal kap­cso­la­tos anya­got köl­csö­nöz­tek a Magyar Orszá­gos Levél­tár­ból, az Orszá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár­ból, a Fejér Megyei Levél­tár­ból, az Iparmű­vé­szeti Múze­um­ból és magánszemélyektől.

A tár­lat önálló feje­ze­te­ként bemu­tat­ják a köny­vek res­ta­u­rá­lá­sá­nak folya­ma­tát, amely­hez kap­cso­ló­dóan kézmű­ves fog­lal­ko­zá­so­kat szer­vez­nek a múzeum mun­ka­tár­sai isko­lás cso­por­tok­nak. Eze­ken a papír­már­vá­nyo­zás és a könyv­kö­té­szet rej­tel­me­ibe veze­tik be az érdeklődő diá­ko­kat.   

Somo­gyi Balázs, Per­káta pol­gár­mes­tere a per­ká­ta­iak nevé­ben mon­dott köszö­ne­tet a kiál­lí­tás lét­re­jöt­tét segítők­nek, majd a Győry csa­lád­nak a nagy­köz­ség éle­té­ben egy­kor és ma betöl­tött, fon­tos sze­re­péről szólt. Mint mondta, a per­ká­ta­iak szá­mára a Győry-család mun­kás­sága az elmúlt szá­za­dok­ban és nap­ja­ink­ban is meghatározó.

- Az egész köz­ség élete tőlük füg­gött. Min­den­nap­ja­inkra, Per­káta épí­tett múlt­jára, de még a tele­pü­lés utca­szer­ke­ze­tére is hatás­sal vol­tak – mondta.

- Per­káta leg­fon­to­sabb műem­lé­kei: a Győry-család kas­té­lya és a köze­lé­ben talál­ható temp­lom meg­je­lölte az utcák elhe­lyez­ke­dé­sét. A falu­köz­pont­ban talál­ható épü­le­tek­kel, a volt ura­dalmi mag­tár­ral és istál­ló­val ural­ják Per­káta főte­rét és ma is leg­fon­to­sabb épí­tett örök­sé­gün­ket képe­zik. A per­ká­ta­i­ak­hoz gróf Győry Teréz áll leg­kö­ze­lebb, egy­részt idő­ben, hiszen majd­nem a II. világ­há­bo­rúig (1936-ig) élt, más­részt a per­ká­tai hagyo­má­nyok­ban tovább él. Még néhá­nyan köz­tünk van­nak azok közül, akik — vagy a csa­lád­juk — a gró­fok­nál szol­gál­tak. Ők a mai napig meg­em­lé­kez­nek erről, töb­bek pedig, akik már más­hol lak­nak, szí­ve­sen láto­gat­nak vissza a Győry-családdal kap­cso­la­tos ren­dez­vé­nyekre Per­ká­tára – mondta, és emlé­kez­te­tett, milyen pél­da­ér­tékű össze­fo­gás tapasz­tal­ható a per­ká­ta­iak részéről a csa­lád­hoz kötődő, ma is álló, az ott élők szí­vé­nek ked­ves épít­mé­nyek: a Gal­gó­czy kápolna, a Szent­há­rom­ság szo­bor, a harang­to­rony és több kereszt fel­újí­tá­sá­ban. Nem­rég a Per­ká­tá­ról elszár­ma­zot­tak egy ala­pít­ványt hoz­tak létre, amely­nek célja a kas­tély fel­újí­tá­sá­hoz szük­sé­ges anyagi for­rá­sok gyűjtése.

- Per­káta éle­té­ben nagy jelentő­ségű, hogy a Páli Szent Vin­céről neve­zett Irgal­mas Nővé­rek Rend­jét a Győryek 1878-ban ide­te­le­pí­tet­ték, bir­to­kot ado­má­nyoz­tak és zár­dát épí­tet­tek a szá­mukra, amely okta­tási fel­ada­to­kat látott el Per­ká­tán. Az óvo­dai neve­lés mel­lett lány­is­ko­lát is fenn­tar­tot­tak. A zárda a mai napig léte­zik, óvoda és szo­ci­á­lis intéz­mény műkö­dik benne, pont az a két segítő tevé­keny­ség, amely szol­gá­la­tot a nővé­rek végez­tek közel 120 éven keresz­tül a falu­ban. A nővé­rek a ren­dek 1950-es fel­osz­la­tá­sáig hiva­ta­lo­san szol­gál­ták Per­ká­tát. Az utolsó, még élő per­ká­tai nővér, Jozefa nővér a kilenc­ve­nes éve­kig Per­ká­tán maradt, és csak akkor vonult be a Ménesi úti köz­pontba. A rend­nek a mai napig élő a kap­cso­lata Per­ká­tá­val, amit az is bizo­nyít, hogy szep­tem­ber 9-én, ünne­pé­lyes szent­mi­sén újra meg­áld­ják és a temp­lom­ban helye­zik el az eddig több darab­ban levő zár­dai oltárt. (A zárda oltá­rá­nak hát­fala a temp­lom ora­tó­ri­u­má­ban volt eddig, az oltár­rész szol­gál jelen­leg a temp­lom szem­be­mi­séző oltá­ra­ként, az oltár Mária-szobrát pedig tavaly adták vissza a nővé­rek, akik a Ménesi úti rend­ház­ban őriz­ték.) Ebben a mun­ká­ban is köszön­jük a megyei múzeum mun­ka­tár­sa­i­nak mun­ká­ját, akik ennek a res­ta­u­rá­lá­sá­ban is segí­tet­tek – mondta vége­ze­tül Per­káta polgármestere.

A kiál­lí­tás 2010. októ­ber 1-től novem­ber 26-ig, keddtől pén­te­kig 10–16 óráig és a hónap első vasár­nap­ján 14–18 óráig látogatható.

A Győry csa­lád­ról röviden:

Mária Teré­zia 1775. június 25-én ado­má­nyozta a per­ká­tai ura­dal­mat báró Rad­vá­nyi Győry Ferenc­nek (1723–1790). Őt és utó­dait II. József magyar grófi rangra emelte. A per­ká­tai ura­da­lom sorsa fenn­ál­lá­sáig e csa­lád­dal és leány­ági örö­kö­se­i­vel fonó­dott össze.

Győry Ferenc Tolna vár­me­gye aljegyző­je­ként kezdte pálya­fu­tá­sát, majd a kirá­lyi udvari tanács­nál fogal­mazó, a hely­tar­tó­ta­nács titok­noka, később taná­csosa lett. Az állam­igaz­ga­tás­ban egyre fon­to­sabb pozí­ci­ó­kat töl­tött be. Művelt­sé­gét, alko­tói énjét pél­dázza, hogy köz­életi tevé­keny­sége, élet­útja során jelentős, jog­böl­cse­let­tel és lóte­nyész­tés­sel fog­lal­kozó kéz­ira­tot hagyott a családjára.

Tőle fia, a szín­ház­ked­ve­lé­séről híres Győry Ferenc (1774–1839) vette át a per­ká­tai gaz­da­ság irá­nyí­tá­sát. Ő Tolna, majd Bács-Bodrog megye főis­páni tisz­tét töl­tötte be.

Fiá­nak, Lász­ló­nak (1807–1882) a nevé­hez fűző­dik a Per­ká­tán 1878-ban, Pau­lai Szent Vin­céről neve­zett irgal­mas nővé­rek zár­dá­já­nak illetve az álta­luk veze­tett leány­is­ko­lá­nak és óvo­dá­nak az alapítása.

Lánya, Teré­zia (1843–1936) nem ment férj­hez, Per­ká­tán maradt és az ura­da­lom ráeső részé­nek irá­nyí­tá­sá­val fog­lal­ko­zott. Halála után bir­tok­ré­sze a nővére uno­ká­jára szállt át, aki az 1945. évi föld­re­form­ren­de­le­tig bir­to­kolta azt.

A Kárpát-medence Magyar­lakta Tele­pü­lé­se­i­nek Vir­tus­ve­tél­kedője terü­leti ver­se­nyét Per­ká­tán ren­dez­ték július 31-én. A ver­seny­so­ro­zat célja a magyar­or­szági és a hatá­ron túli tele­pü­lé­sek lakos­sá­gá­nak bevo­nása a prog­ram­so­ro­zatba, amely fel­ele­ve­níti a régi népi játé­ko­kat, “vir­tus­ko­dá­so­kat”, tovább a spor­to­lásra, az egész­sé­ges élet­módra ösz­tö­nözni a lakos­sá­got, elő­se­gí­teni barát­sá­gok kiala­ku­lá­sát, erő­sí­té­sét. (tovább…)

Az Ado­nyi kis­tér­ség amatőr szín­ját­szói és előa­dói más­fél órás műso­rá­nak tap­sol­ha­tott a közön­ség feb­ruár 27-én a per­ká­tai Falu­ház­ban. (tovább…)

A Per­ká­tai Nyug­dí­ja­sok Baráti Köre január 26-án tar­totta köz­gyű­lé­sét. A rossz idő­já­rás és a sok beteg elle­nére a 68 fős aktív tag­ság közel két­har­mada meg­je­lent. (tovább…)

Meg­em­lé­ke­zést tar­tot­tak július 18-án Per­ká­tán, a PÖPE (Pol­gári Össze­fo­gás Per­ká­tá­ért Egye­sü­let) szer­ve­zé­sé­ben a sely­mes­pusz­tai harang­láb meg­szen­te­lé­sé­nek első évfor­du­lója alkal­má­ból. (tovább…)

Régé­szek végez­nek meg­előző fel­tá­rá­so­kat a 62-es út Per­ká­tát és Sza­bad­egy­há­zát elke­rülő, hama­ro­san meg­épülő új útsza­ka­szá­nak per­ká­tai nyom­vo­na­lá­ban. Ott jár­tunk­kor egy árpád-kori temp­lom és a körü­lötte lévő temető fel­tá­rá­sán dol­goz­tak, s a közel­ben még egy fel­tá­rás folyt: Kovács Kata­lin irá­nyí­tá­sá­val egy 1,5 hek­tá­ros terü­le­ten avar– és bronz­kori lele­te­ket mentettek.

Lázas munka folyik a per­ká­tai Nyúli-dűlőben: már fel­tár­ták a nagy­já­ból kápolna méretű árpád-kori temp­lom marad­vá­nyait, továbbá 670 sír fel­tá­rása tör­tént meg az elmúlt más­fél hónap­ban, és még két­szer ennyi sír fel­tá­rása vár­ható. Ami már biz­tos­nak lát­szik: a temp­lom és a temető fel­tá­rá­sá­val még a tél beállta előtt tud­nak végezni, de a többi lelő­hely (a nyom­vo­nalba rész­ben benyúló tele­pü­lés) fel­tá­rá­sán csak ked­vező idő­já­rás ese­tén tud­nak majd dol­gozni – tud­tuk meg Kovács Loránd régésztől, a Kul­tu­rá­lis Örök­ség­vé­delmi Szak­szol­gá­lat mun­ka­tár­sá­tól, aki Dávid Áron régész­kol­lé­gá­já­val, 8 régész­tech­ni­kus­sal és átla­go­san negy­ven mun­kás­sal végzi a 4,5 hek­tá­ros terü­le­ten a külön­le­ges lele­tanyag fel­tá­rá­sát és mentését.

Per­ká­tán három patak folyik vagy folyt át, amiből kettő a Nyúli-dűlőben, sőt, egy negye­dik víz­fo­lyás med­rét is meg­ta­lál­ták a közel­ben — ért­hető, hogy szí­ve­sen lak­tak itt a régi korok­ban is az embe­rek. Az első terep­be­já­rás 1995-ben volt, Hat­házi Gábor nevé­hez fűző­dik. Ennek a terep­be­já­rás­nak a ter­ve­zett út nyom­vo­na­lá­nak a régé­szeti fel­tér­ké­pe­zése volt a célja, és már akkor talál­tak a szán­tás­ban temp­lom, temető, telep­je­len­ség (tanya, falu, szer) létére utaló lele­te­ket, és egy bronz­kori urna­te­metőt is. Köz­ben mező­gaz­da­sági munka folyt a föl­dön, s a két-három évvel ezelőtti terep­be­já­rás ide­jére az eke­vas már elérte az ember­cson­tok szint­jét. Idő­köz­ben elké­szült a koor­di­ná­ta­há­ló­zat, amely lehetővé teszi a lehető leg­pon­to­sabb lelethely-meghatározást.

A már igen­csak ese­dé­kes, a nega­tív ered­ményt hozó lőszer­men­te­sí­tést követően, június 8-án meg­kezdő­dött fel­tá­rás során egy Árpád-korabeli, 7,5-szer 8 méte­res temp­lom­ha­jó­val és egy 3 méter sugarú, patkó alakú szen­téllyel bíró, az északi olda­lán egy Zsigmond-korabeli, góti­kus, tám­pil­lé­res, 3,6 méte­res bővít­ménnyel, (való­színű­leg) mel­lék­ha­jó­val bőví­tett, 3 m mély és 6 m szé­les árok­kal, palánk­kal védett erőd­temp­lom nyo­mai kerül­tek elő. A palán­kot leg­alább három ízben fel­gyúj­tot­ták, erre utal­nak az elsze­ne­se­dett maradványok.

Kovács Loránd azt is elmondta, hogy bár két hóna­pos csú­szás­sal járt, míg eldőlt, műem­lékké nyilvánítják-e a temp­lo­mot vagy sem, vár­ha­tóan nem fog további kése­del­met szen­vedni az útépí­tés, nem kell az út nyom­vo­na­lát arrébb vinni, mert a marad­vá­nyok nem felel­nek meg a műem­lé­kek­kel szem­ben támasz­tott elvá­rá­sok­nak. Ez a régi idők­ben itt élők­nek is köszön­hető, akik a temp­lom köveit elhord­ták, még a pad­ló­szint sincs meg. A kövek egyéb­ként a Velencei-hegységből való grá­nit­ból, sós­kúti mész­kőből és palás mész­kőből szár­maz­nak, illetve a bővít­mény a murá­gyi rög­ből való. Egy tég­lá­val kira­kott krip­tát is talál­tak. A sírok viszont XIII-XV. szá­za­diak, de a leg­ko­ráb­biak még nin­cse­nek meg. A terü­let a Han­tos­szék Kun Kapi­tány­ság­hoz tar­to­zott, annak ide­jén Kel­pol­kart (Két Pol­kárt) volt a neve, és több­sé­gé­ben kunok éltek itt. A kunok sztyep­pei nép, más nyelv­vel, más kul­tú­rá­val, akik bár fel­vet­ték a keresz­tény­sé­get, továbbra is tisz­tel­ték szent fái­kat és amu­let­tet tar­tot­tak maguk­nál. Ebben a keresz­tény temető­ben már nem tet­tek ételt-italt a halott mellé.

Kovács Loránd elmon­dása sze­rint a halott meden­cé­jé­nél lévő egy szem gyöngy egy­ér­telmű jele az elhunyt kun szár­ma­zá­sá­nak, és sok halott mel­lett talál­ták meg a gyönggyel kivarrt tar­soly gyön­gyeit, a lány­ko­ruk­ban elhunyt nők sír­já­ból pedig bronz­gyön­gyös párta marad­vá­nyok kerül­tek elő. Amu­let­te­ket is talál­tak, pél­dául egy vad­ka­na­gyart, amit tex­til­tar­soly­ban tar­tott a gaz­dája, vala­mint több ast­ra­ga­los (juh vagy kecske sarok­csont) is elő­ke­rült, amit jós­lás­hoz, amu­lett­ként vagy koc­ka­já­ték­hoz is hasz­nál­tak. Bár a kunok har­cias nép, akik ismer­ték a tatá­rok harc­mo­do­rát, így hatá­so­san tud­tak velük har­colni orszá­gunk védel­mé­ben, az ása­tá­son egy 25 cm hosszú vas­ké­sen kívül más fegy­ver­zet nem került elő. Két elhunyt­tal viszont nyíl­vessző vég­zett: az egyik­nek a hom­lo­kán, a másik­nak a halán­té­kán tátong lyuk, meg­van­nak a nyíl­he­gyek is, és a temp­lom­pa­lánk több­szöri fel­ége­tése is az itt folyt har­cok­ról árulkodik.

S hogy mi lesz a lele­tek sorsa? Tisz­tí­tás után a cson­to­kat ant­ro­po­ló­gu­sok vizs­gál­ják meg, utána vissza­ke­rül­nek a régé­szek­hez, majd való­színű­leg a Nem­zeti Múzeum rak­tá­rá­ban vég­zik. A vég­le­ges – raj­zos, fotós, leírá­sos — doku­men­tá­ció egy év múlva készül el, ebből ter­mé­sze­te­sen kér­het és kap­hat majd Per­káta is – vála­szolta kér­dé­semre Kovács Loránd, de az igazi az lenne, ha lenne egy arra alkal­mas kiál­lí­tó­te­rem, ahol be lehetne mutatni a pár­ját rit­kító lele­tanya­got, hogy lát­hassa a nagy­kö­zön­ség a per­ká­tai kunok éle­té­nek és halá­lá­nak tár­gyi emlé­keit. Ez pedig nem csu­pán aka­rat, hanem sok pénz kér­dése is.

A Nyúli-dűlőben folyó ása­tá­so­kat továbbra is figye­lem­mel kísér­jük, és beszá­mo­lunk a fej­le­mé­nyekről Olvasóinknak.

Koc­zka Kata, 2009.

A régi hagyo­má­nyok tisz­te­le­té­nek és tovább­adá­sá­nak jegyé­ben kézi kaszás ara­tó­na­pot ren­de­zett a Fran­cia klub és a Nyug­dí­ja­sok Baráti Köre a For­rás Szö­vet­ke­zet­ben, július 4-én. Az ese­ményről szá­mol be Suhog­tak a kaszák c. írá­sunk az 1. és a 6. olda­lon. Aki a nap tör­té­né­se­i­nek részese volt, meg­ta­pasz­tal­hatta, miért is szá­mí­tott (még pár nem­ze­dék­kel ezelőtt is) az év leg­na­gyobb mun­ká­já­nak az ara­tás, a mél­tán „élet”-nek neve­zett gabona ara­tása, begyűj­tése. (tovább…)