Amikor az unokaöcsémékhez megyünk látogatóba, mindig olyan elvonulás érzés fog el. Valami nagyon pozitív érzés, ami húz előre, és alig akar visszaereszteni a városba, amikor a búcsúra kerül a sor. Unokaöcsém otthonát úgy kell elképzelni, mint egy rendes, lényegében sztereotipikus mezőföldi házikót sok állattal. A gyerekek imádják megetetni az állatokat, bár a korai kelés nem az erősségük… És persze ott vannak a szántó- és mezőföldek, amik körbe veszik a házat. Hihetetlen érzés keresztül szaladni rajtuk a kis kitaposott földes ösvényeken! Mindig is úgy képzeltem, hogy bár egy-két hónap után biztosan teljesen kikészülnék, azonban amellett, hogy 1 hétre imádok látogatóba menni, hosszabb távon teljesen bele tudnék szokni ebbe az életbe, ha ott lenne velem a családom.
Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy minden olyan nagyon messze van a házikótól. Mármint szó szerint minden! A legkisebb közért is autós távolságra van. Múltkor épp vendégeskedtünk náluk, amikor elfogyott a tej – mi nagy tejivók vagyunk, sajnos a jelenlétünkben gyorsabban fogy, mint nélkülünk. Mondta az unokaöcsém, hogy ugorjunk el a boltba. Nem értettem mire gondol, mert nálunk a városban ez azt jelenti, hogy van a sarkon egy bolt, nagyjából öt perc távolságra. Hát náluk ez másképpen működik… Rám kacsintott, és kérte, hogy kövessem a pajtába – nem garázsba! Egy akkora motor állt ott, hogy nem hittem a szememnek!
Szóval elugrottunk motorral a legközelebbi boltba tejet venni, ha már elfogyasztottuk a tehénnek összes friss tejét aznapra. Hozzá kell tennem, hogy még sosem ültem motoron. Illetve ültem egy robogón, de az azért nagyon más. Mint megtudtam, unokaöcsémnek A kategóriás jogosítványa van, ami azt jelenti, hogy nincs korlátozás benne a motor nagyságára vonatkozóan. Kérdezgettem kicsit erről a folyamatról, de azt azért én is sejtettem, hogy remek megoldást jelent ez a motor számukra a mindennapokban. A korlátlan motoros jogosítvány szerzés menete és feltételei között szerepel az is, hogy minimum huszonnégy évesnek kell lenned ahhoz, hogy megszerezhesd. Épp ezért az unokaöcsém fia még nem tehette le a vizsgát, de azért elég magabiztosan vezeti el édesapja motorját a közeli boltokig és vissza.
Ugyanakkor unokaöcsém fiának már lassan két éve van A2 kategóriás jogsija, ami lehetőséget ad neki arra, hogy huszonnégy éves kora előtt mégiscsak megszerezze a korlátlan jogsit. Milyen jó, hogy mindig van kiskapu! Belegondolva, azért teljesen logikus ez a lehetőség, hiszen a KRESZ szabályait úgy is ismernie kell, hogy A2 típusú jogsival a birtokában közlekedik. Tehát csak magát a motor kezelését kell megtanulnia, ha a gyakorlat vagy vezetési rutin már meg van. A korlátlan motoros jogosítvány szerzés menete és feltételei egyébként nem számít olyan vészesnek szerintem. Mármint autós jogsit szerezni talán még sokkal nehezebb és macerásabb is. A belvárosi forgatagban egyébként nem gondolom, hogy sokat segít az emberen egy autó, de talán egy motor még hasznosabb is lehet. A vidéki élethez pedig úgy tűnik, hogy a legjobb megoldás. Legalábbis unokaöcsémék családja erre esküszik.