A családom világéletében egy kis faluban élt, ahol évszázadok óta mezőgazdasággal foglalkoztunk. Nagyapám gyerekkorában még teljesen elképzelhetetlen volt, hogy legyen a borászatunknak marketingese, aki ráadásul home office-ban dolgozik a laptopjáról… Pedig mindenkinek haladni kell a korral!
Szerintem nincs is azzal semmi baj, sőt, kifejezetten előnyös, ha maradnak olyan területek az országban, ahol még él a vidéki emberek kultúrája. Lehet, hogy sok minden nehezebb, mert nem fogja a netes futár kihozni a teljes bevásárlást kényelmesen az otthonunkba, meg az is lehet, hogy a legközelebbi nagyobb bolt 50 km-re van, de ennek ellenére itt mégis igyekeznek segíteni egymást az emberek mindenben, amiben csak tudják.
Okostelefonja sem mindenkinek van, ezért nem tudok írogatni a közösségi médiában a Pistának órákon keresztül, akit lehet, fel sem ismernék az utcán. Cserébe viszont mégis itt terem a Pista, ha bármire szükségem van anélkül, hogy 6 SMS-t meg e-mailt írnék neki. Sőt, még köszönni is tud, ha szembejön velem!
Ezek ismeretében persze nem meglepő, hogy nagyot nézett az egész falu, amikor megtudták, hogy informatikusnak fogok tanulni az egyetemen. Sőt, it diákmunka vállalása is szerepelt a terveim között, mivel a városban drága az élet, itt pedig elvárás a közösség részéről, hogy ki amivel tudja, támogassa az idős szüleit.
Őszintén szólva kezdetben kicsit nagy nyomás alatt éreztem magam az it diákmunka vállalása kapcsán. Az odáig még rendben van, hogy olyasvalamit csinálok, amivel eddig még nem találkozott a közösség, és ezért nehezen tudják hova tenni. Itt nem is ezzel volt a baj, sokkal inkább attól tartottam, hogy ki fogok készülni a suli-munkahely-vidék közötti ingázás miatt.
Egy próbát azért úgy gondoltam, megér regisztrálni a topiwork.hu iskolaszövetkezethez, róluk jókat hallottam. Meg persze van külön it diákmunka kategóriájuk, mert erre a cégek és a diákok részéről is nagy a kereslet. De település alapján is szűkíthetjük a találatokat. Ez valamilyen szinten nekem is segíthetett volna, de hamar találtam egy még jobb megoldást a szövetkezet honlapján – méghozzá a home office-os lehetőségeket! Azzal sok időt és energiát meg lehet spórolni, ha otthonról dolgozik az ember, az informatikusok körében pedig ez már nem is annyira újkeletű megoldás.
Bár azt mondják folyton, hogy a mi szakterületünkön hiány van, azt is észben kell tartani, hogy manapság már az informatikusok toborzására egy teljesen külön iparág is alakult. Ezért nem elég, ha munkatapasztalata van az embernek, amellett még az állásinterjúkon is jól kell tudni teljesítenie.
A topiwork.hu-nál persze van interjú, ha jelentkezünk az állásokra, és le is írják a honlapon, hogy nagyjából mire készüljünk ebből a szempontból. Ahhoz, hogy valóban eredményes legyen a felkészülésünk, én viszont inkább azt tanácsolom, hogy a blogot olvassuk át nagyon alaposan. A topiwork.hu rengeteg jó tanáccsal lát el ott bennünket ez ügyben.
A céges kultúrába történő beilleszkedésről szóló bejegyzésük különösen tetszik. Sokan gondolják azt, hogy az informatikus majd úgyis otthonról küldi a kódokat, és maximum kéthetente bejön, szóval a kutyát nem érdekli, hogy milyen ember, ha jól végzi a munkáját. Épp ellenkezőleg, a legtöbb programozó cég olyan embereket keres, akik jól tudnak együttműködve dolgozni a különböző projekteken. Éppen ezért a csapatépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek ezek a vállalatok, és nem antiszociális kockákat akarnak felvenni.
A topiwork.hu szerintem éppen ezért egy nagyszerű lehetőség mindenkinek, aki már tanulmányai alatt kipróbálná magát az álláspiacon!